Ősszel lüktet igazán a divatvilág szíve: megnő a forgalom a kifutók vékony sávján, szakértők árgus szeme pásztázza az anyagok-színek kavalkádját, a divat szerelmese pedig féltékenyen les(ne) be a kulisszák mögé. Trend születik, na de nem az idei! Aki jól figyel, már most elkezdhet spórolni a jövő nyári bikinire, őszi-téli kabátra.
New York, Párizs, Milánó, London – az utószezonban is tele: turistákkal, csak nem azzal a hátizsákos fajtával. A divatvilág fővárosai ilyenkor a felső tízezer, a sikk szerelmesei játszóterévé válnak. Majdnem, mint az Oscar-gálán, csak a most ünnepelt sztárokat nem a mozivászonról, sokkal inkább a magazinokból ismerhetjük. Felsorakozik a divatvilág krémje, hiszen a tét nagy: a most bemutatott kollekciót viselik majd a következő években.
A kifutók tövében a földi halandók számára csak egy-egy ismert arc bukkan fel: kiváltságos színészek, színésznők, múzsák, nagy divatmagazinok szerkesztői (elég, ha a Vogue nagyasszonyára, Anna Wintourra gondolunk meg az ő mindent befolyásoló hatalmára) és a tervezők, a trendek istenei. A többi, sokak számára ismeretlen arcon meg sem pihen szemünk, minek? Pedig illene odafigyelni rájuk. Ők ugyanis a buyerek, vagyis a felvásárlók. Nagy világcégek, üzletházak vezetői ők: hivatalos vásárlók. Munkájuk könnyűnek tűnhet, ám a felelősségük nagy: ők döntik el, mi kerül egy évvel a bemutató után a polcokra New Yorktól Londonon át Tokióig. Nemcsak szép- és stílusérzék szükségeltetik ahhoz, hogy jól végezzék a munkájukat, de nem árt, ha konyítanak valamennyit a gazdasághoz is. És az sem hátrány, ha a könnyűiparban is otthon vannak. Hiszen azt a kollekciót nem csak legyártani, eladni is kell… De ne szaladjunk ennyire előre! A buyerek szerepe ugyanis csak az utolsó állomások egyike egy kollekció születésében. A tervező és hatalmas csapata ugyanis már majd’ egy éve dolgozik a ruhán, mielőtt az a modellre és a kifutóra kerül.
Az egész történet – milyen meglepő – az anyaggal kezdődik. Nemzetközi trendiroda és színi tanács kezében a döntés: milyen anyag-, illetve színvilágot tár a tervezők elé. Több szezonra előre gondolva álmodják meg, mely színárnyalatok uralják majd az éppen aktuális évszakokat. Ezeket legelőször a tervezők látják (szigorú szabályokhoz kötötten), tudom meg Lang Szonja divattervezőtől. A jelenleg a Werk Akadémián tervezést és stylingot oktató Szonja nem egy ilyen bemutatón vett már részt. Hiába van régóta a szakmában, kapun belülre kerülni neki sem egyszerű. Ha pedig mégis bejut, fényképezőjét kinn kell hagynia. Helyben dönt, milyen anyaggal szeretne dolgozni a következő időszakban, milyen színt álmodik a magyar ember gardróbjába. A fazont pedig már kívülről ismeri minden, magára valamit is adó tervező. „A divatra nem jellemző, hogy évről évre 180 fokos fordulatot vesz. Egy-két irány akár évekig is uralhatja a piacot, mint például a maxiruha. Most nyáron is nagyon népszerű volt – még ha nem is áll mindenkinek jól – és jó, ha gondolunk arra, hogy jövő nyáron is felvehetjük az idén vásárolt darabokat” – magyarázza Szonja. Ha pedig valaki mégis elbizonytalanodna, lapozza fel bátran a Vouge-ot: most csupán 900 oldalon át inspirálódhat.
Csak ezután kezdődik a tervezői munka, ami talán még az előkészületeknél is összetettebb folyamat és igazi csapatmunka. A legnagyobb divatházak tervezői, az ünnepelt nevek, mint például Karl Lagerfeld, Vivienne Westwood, Domenico Dolce és Stefano Gabbana például ritkán vesznek tűt és cérnát a kezükbe, de még az összes, kifutón megjelenő ruhát sem csak ők álmodják meg. Számtalan kistervezővel dolgoznak együtt, akik már jól ismerik a mester életművét, kívülről fújják az elvárásokat – ezek alapján festik meg új ruhatárunkat.
Itthon kicsit más a helyzet. Na, nem a minőséget illetően! Csupán annyi a különbség, hogy kisebb piacon kisebb márkák működnek, ahol a vezető tervező végigköveti – és végig is „dolgozza” ezt a pár kreatív hónapot. Mint például Zoób Kati, a Katti Zoób márka életrehívója. „Rendkívül összetett a tervezés folyamata, mindemellett ez a legkreatívabb is – éppen ezért élvezem olyan nagyon ezt az időszakot – avat be a műhelytitkokba a divatház vezetője. – Legelőször a koncepciót választjuk ki. Ebben segítségünkre lehetnek a nemzetközi trendek, ez azonban csak egy irányvonal, amit mi a saját elképzelésünk alapján alakíthatunk, színezhetünk ki.” Csak úgy, mint Szonja, ő is a tervezés fontos részének tartja az anyagbemutatókat, hiszen nemegyszer már a szövet magában hordozza a ruhát: csak a művészi szem kell hozzá, ami meglátja benne azt, amit mi hordani fogunk. Ezután következik a mintázás, a műhelymunka. Modellek és mintavarrók sürgölődnek a tervezők körül, a művészi munkának is beillő skiccekből pedig lassan ruha készül. És nem mindegy, milyen! Bármennyire is gyönyörűen kimunkált egy darab, mehet a kukába, ha hordhatatlan.
Van azonban, mikor elszabadul a művész fantáziája, mi meg csak tátjuk a szánkat egy-egy kifutós kép láttán. Óriási vállak, gigantikus virágok a ruhán, több méter hosszú uszályok, áttetsző viseletek. Az őrült ötletekből soha nincs hiány, mi meg csak törjük a fejünket: hogyan fogunk leülni ebben a villamoson? Nyugodjon meg a kedves Olvasó, a legtöbbször ezek a darabok nem készülnek pár darabnál több példányban. Érdekes tanulmány lehet azonban a hozzáértő szemnek, mi mindent lehet kihozni az egyszerű textilből, a sikkes selyemből, amit ha az egész ruhán, kollekción nem is, de apró részletekben alkalmazni lehet.
De vissza a hordható ruhákhoz (hiszen a divattervezőnek is élni kell valamiből)! Ha már minden egyben, a tervek is kézzel fogható alakot öltöttek, a minták is passzolnak az anyaghoz, az meg az adott évszak időjárásához, kezdődhet a gyártás folyamata. A ruhák ilyenkor indulnak először világ körüli útjukra, a gyártás ugyanis javarészt Kelet-Európában és Ázsiában történik. Hogy miért? Kézenfekvő a válasz: olcsóbb. (És most legyünk jóhiszeműek, tekintsünk el a bizonyára alaptalan vádtól, miszerint a legnagyobb divatházak éhbérért dolgoztatnak kiskorúakat, hogy minél nagyobb profitra tegyenek szert.) Még a szállítási költségekkel együtt is. Ott van például a kínai piac, ahol nagyszerűen tudták ötvözni az ősi, kézműves hagyományokat a modern technológia vívmányaival. Ahol a gyártásból nem marad ki az ember. „A kézműves kultúra a korszerű gyárakban, az innovatív megoldások mellett egyenértékűnek számít” – tudom meg Zoób Katitól, aki nem is olyan régen, több éven át tervezett az ázsiai országba. Ahol minden európai „divatembert” szívesen látnak, nyitottak az európai, amerikai piacra, sőt! El is várják, hogy meghökkentsék őket, újat, extravagánsat keresnek. Igaz, nem árt, ha a messzi Magyarországról érkező tervező egy ottani szakemberrel is tartja a kapcsolatot. „Észrevették a piac igényeit, amit Európában mi kicsit elfelejtettünk. Ráadásul a kézműves hagyományoknak köszönhetően tömegeknek ad munkát a divatipar.” Ehhez képest itthon nem sok varrónő él meg csupán a szakmájából. De ne legyünk igazságtalanok, a kézműves munkához nem csak kiváló szakemberek, de tőke is kell, ami a nagy tömegű gyártást lehetővé teszi. A magyar piacon ez másképp működik, nem ezerszám gyártják tervezőink kollekciójukat, mégis, nehéz a piacra frissen bekerülve a szabást-varrást is fenntartani. Persze itthon is működnek remek szakembereket foglalkoztató gyártók, Zoób Kati sem viszi az ország határain túl az anyagokat, ha jó minőségű ruhát készíttetne belőle. „Úgy veszem észre, az európai gyártók is kezdik észrevenni, mennyire fontos a jó minőségű kézműves munka, ez pedig bizakodásra ad okot. Hátha visszatérünk hagyományainkhoz, és újra beindul a nagyobb létszámmal működő minőségi gyártás.” És ki tudja, talán a világ egyik legnagyobb ipara még a magyar gazdaságra is hatással lehet.
De míg a hazai gyártáson keseregtünk, elkészült a ruhánk, és vele egyidőben a lookbook, vagyis az adott kollekció katalógusa, benne a szebbnél szebb imázsfotókkal. A ruha kész, mehet a kifutóra vagy éppen a szűkkörű bemutatóra, az alkotó pedig megpihen. Azaz, dehogy pihen! Művészszemét egy pillanatra sem csukja le, hiszen ki tudja, mikor jön vele szembe következő kollekciója. Mondjuk egy szórakozóhely mintája vagy éppen egy jól sikerült nyaralás képében. Mert ihletet ad minden – vallja Lang Szonja és Zoób Kati is egybehangzóan –, egy művészi alkotás, de akár az utca embere is. Mert a kérdést, hogy a divat határozza meg a viseletünket vagy a mi öltözködésünk inspirálja a tervezőket, lehetetlen eldönteni. Talán nem is kell. De azért legyünk résen: hátha egyszer a reggel, sebtében felkapott öltözékünk köszön vissza a kifutóról.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!