Páncélba zárt szellem – Bálint Orsolya filmkritikája a Vasárnapi Hírek Mozgókép rovatában.

 
Páncélba zárt szellem - Forrás: Profimedia


Ha a fizikai testünk már bármikor könnyedén regenerálható és tetszőlegesen fejleszthető lesz egy 3D-s nyomtató, különféle szoftverek és kibermechanikus eszközök segítségével, vajon hogyan éli majd meg ezt az agyunk? Egyáltalán, hol kezdődik majd az énünk, hogyan tekintünk magunkra, és mi marad az ember(i)ségünkből?

Izgalmas kérdéseket feszeget a Scarlett Johansson főszereplésével készült sci-fi akciófilm, bár a műfaj korábbi toposzainak felsorolásán kívül nem ad új támpontokat. Inkább megpróbálja mélységében megragadni azt a nyomasztó, talán nem túl távoli valóságot, melyben bárki kiborggá válhat, és az agyát szerverekre feltöltve elérheti a virtuális halhatatlanságot.

A napokban jelentette be Elon Musk, hogy már az agyba ültethető chipen dolgoznak tudósai, tehát a jelen egyelőre még az elme „letöltésének” problematikáját igyekszik legyűrni.

A kísérletezésnek valószínűleg lesznek selejtjei is – épp egy ilyen rejtélyes, bosszúálló alak az ellenfele a jó(?) oldalon álló Őrnagynak (Johansson). A történetben mindenkinek megvan a maga igazsága, bár csak részletekben, és a gonosz utáni hajszával párhuzamosan történik hősünk öntudatra ébredése, hiszen e kettő végeredményben összefügg.

Közben még a legjámborabb nézőkből is kihozzák a baltás ludditát, mert a technológiai fejlődés ilyen üteme – akárcsak az ezzel együtt elhatalmasodó bűnözés, az élet elértéktelenedése – ép ésszel már szinte elviselhetetlen, mint ahogy szemmel is alig bírjuk követni az ámulatba ejtő számítógépes trükköket.

Noha ez a film nem okoz megvilágosodáshoz hasonló felismeréseket, mint a Mátrix vagy a Szárnyas fejvadász, Johansson képes hitelességgel megtölteni még a manga rajzfilmeket idézően meseszerű jeleneteket is, bár épp neki nem lenne szüksége a világon semmilyen optikai vagy kibertuningra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!