Egyszeri, megismételhetetlen és eltéveszthetetlen – Tettamanti Béla grafikáit nem lehet nem felismerni. Igazi örömünnep egy-egy lap, legyen szó akár a Népszabadság, az Élet és Irodalom, az Új Tükör, vagy éppen a Vasárnapi Hírek lapozgatása közben belebotlani a munkáiba. Felüdülés a szemnek. Igaz, nyugtalanító felüdülés.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban a héten kiállítás nyílt Tettamanti munkáiból. Rajzok és festmények. Tobzódás ez a tárlat, szemorgia, agytorna. Többtucatnyi mestermű, hibátlan nyomatai korunk groteszk, abszurd, önironikus és siralmas elmúlt évtizedeinek. Nevethetnénk is rajtuk, ha nem a saját nyomorunkon kellene nevetnünk. Márpedig ezek a művek olyan közel hozzák a közéletiséget, hogy szinte a bőrünkön érezzük azt. Örömmel üdvözölhetünk a falakon régóta ismert grafikákat és felfedezhetünk egészen új távlatokat is. Összegző kiállítás ez, két évtized munkájának bemutatása, tisztelgés a Munkácsy- és Pulitzer-emlékdíjas képzőművész lenyűgöző pályafutása előtt.
Gyermekkori emlékek. Tegnapi események, holnapi kilátások. Kortalan alkotások, akármikor születhettek. Olvasmányélmények. Talán nem véletlen, ahogy a művész rátalál a másik művészre. Tettamanti illusztrációi sokszor nem is csak kiegészítik, de továbbgondolják, újraértelmezik, szétszedik és másik egésszé rakják össze az irodalmi műveket. Örkény István egypercesei, Parti Nagy Lajos, Háy János, Tóth Krisztina novellái vagy éppen Lázár Ervin meséi telnek meg új tartalommal a képeken. Szinte mindegy, hogy egy Kukorelly-féle gyermekvers, vagy Hankiss Elemér tanulmány mellé készült a rajz, Pilinszky, Radnóti vagy József Attila ihleti meg a művészt. Tettamanti Bélának sajátos szűrője van a világra. Fanyar, egyáltalán nem elnéző humorral fogja meg minden témának a legkényesebb sarkát, hogy onnan kifordítva egy új nézőpontból is megmutassa annak fonákját. Megalkuvás nélküli, nyugtalanító képein olyan olvasatát adja az egyszeri ember mindennapjainak, amelyekkel lehet, hogy nem mindenki szeretne szembesülni. Lekötözött alakjai, névtelen, arctalan tömegei, dobozokba zárt, személytelen, kiüresedett terei megdöbbentő erővel csapják arcba a nézőt. Tetszik, nem tetszik, ez maga a valóság. Csak míg az egyszeri ember inkább behunyja a szemét, addig Tettamanti Béla ráirányítja a tekintetet ezekre a helyzetekre. Gondolkodásra késztet, megértésre szólít fel, kíméletlenül.
Egyes visszatérő motívumokat örömmel üdvözölhetünk újra meg újra. A sildes kalapos, hosszú fekete lábú figurákat, a biciklikerekeket, az egymásba forduló alakokat, órákat, kezeket, arctalan tömegeket. A döbbenetes, újságban soha sem látott apró részletektől hemzsegő, színek kavalkádjában tobzódó, vagy éppen fekete-fehér szikárságukkal tüntető képekhez érdemes a közelinél is közelebb menni, centiről centire szemügyre venni őket. És közben figyelni, de nagyon. Tettamanti ugyanis szereti megtréfálni az embert. Első látásra úgy tűnik, egyértelmű művel van dolgunk. Aztán valami gyanús lesz, ráncolt szemöldökkel keressük a megoldást. És a képből kibomlik egy másik kép. És egy harmadik részlet meg egy negyedik mondanivaló. Aztán érdemes egy kicsit másfelé nézni, sétálgatni, gondolkodni. Ezután hirtelen visszatérhetünk a kiindulási ponthoz. És megint teljesen mást fog mondani. Erre a kiállításra időt kell szánni, méghozzá nem keveset. De megéri.
A kiállítás április 13-ig látogatható.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!