Emberi méltóság – olyan fogalom, amiről némelyeknek homályos, másoknak erőteljesebb véleménye van, mégis nehéz megfogni.
Meddig tart egy ember méltósága, és ki, miért, milyen eszközökkel sértheti meg azt? Leginkább ezeket a kérdéseket feszegeti a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem által elindított MOME Laboratory legújabb, a Ludwig Múzeumban rendezett kiállítása is. Negyven fiatal, már a 21. században végzett fotográfus kapott lehetőséget arra, hogy képein keresztül megpróbálja megfogni ezt a megfoghatatlan fogalmat, bemutatni valami olyat, ami az ember belsejéből fakad.
Mint minden ilyen típusú kiállítás esetében, most is elmondható, hogy valakinek sikerült, valakinek meg nem. Mindez talán nem is csoda, pláne, ha elolvassuk a tárlat ajánlóját, melyet Kopek Gábor, a MOME rektora fogalmazott meg. „Mindenkiben van valami, ami érinthetetlen. Ez független országoktól, rendszerektől, még az embertől is. Az életből fakad. Az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen megnyilvánulásából. Ez az, amit csak önmagunkon érthetünk meg. Csak egyszer és örökre. Az életből létezés lesz, az egyszeriből egyetemes, az esetlegesből megkerülhetetlen. Mindannyiunkból a legtöbb. Az elérhetetlen. Megkíséreljük a másikban megérinteni. Mindenkiben.” A szöveg alapján nehéz eldönteni, mi is az, amiről ez a kiállítás szólni szeretne, és nagyjából a képek is hasonló esetlegességgel közelítenek a témához. Sztereotípiák, előítéletek jelennek meg (tetovált öregedő férfi, orrában piercinget viselő lány), amelyekről nehéz megmondani, hogy az alkotó mi mellett vagy éppen ellen foglal állást. Élethelyzetek merevednek keretbe (például családi ünnepség kamerázó-fényképező szülőkkel és magányosan ücsörgő gyerekkel), amik talán nevetségesnek, talán szomorúnak, talán megvetendőnek tűnnek. A művész szándéka, hogy együtt éreznünk vagy szánakoznunk kéne inkább, szintén eldönthetetlen, csakúgy, mint néhány esetben épp a legfontosabb kérdés: értékítélet vagy semlegesség jelenik-e meg az egyes képeken. Egyes fotók épp túlzott egyértelműségükkel, mások semmitmondásukkal bizonytalanítják el a látogatót. És vannak remekművek, önmagukért beszélő, őszinte alkotások is, amelyek nem csak egy ilyen, néha talán erőltetettnek is tűnő koncepcióba férnének bele. Ám természetes, hogy mivel mindannyian máshogy értelmezzük az emberi méltóság fogalmát, mindenkinek más a remekmű, és más az elcsépelt, sablonos megfogalmazás. Épp ezért érdemes nem egyedül, hanem társaságban ellátogatni a tárlatra.
A kiállítás 2012. november 4-ig tekinthető meg.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!