Kinek kell a magyar irodalom?

Erre akkor döbbentem rá, mikor egy amerikai ismerősöm megkért, ajánljak neki angolul olvasható magyar irodalmat, és átböngésztem a legnagyobb amerikai és internetes könyvesboltok kínálatát. Márain, Esterházyn, Nádason és Kertészen kívül jóformán csak a kötelező olvasmányokat találtam: Légy jó mindhalálig!, Az ember tragédiája, A Pál utcai fiúk... Ehhez képest meglepett az a lista, amelyet a Magyar Könyv Alapítványtól kaptam az elmúlt 20 évben angolul megjelent irodalmi művekről. Valójában igen szép számban léteznek fordítások – persze lehetne jóval több is. A művelődési és kulturális miniszter által létrehozott alapítvány 1997 óta támogatja magyar művek idegen nyelvre fordítását, emellett információs irodaként is működik kiadók és fordítók számára. Évente kétszer írnak ki fordítástámogatási pályázatot, amellyel egy-egy fordítás elkészültét akár a költségek 80 százalékáig (átlagosan 300 ezer forinttal) támogatják. A legújabb költségvetési megszorítások a kultúra területén persze őket is érintik: elsőként a hazai könyvkiadást támogató pályázatukat kellett felfüggeszteniük – tudtam meg Károlyi Dórától, az alapítvány igazgatójától. Vajon csupán pénz kérdése, hogy nem jelenik meg több műfordítás, vagy a magyar irodalom és kultúra sajátossága miatt eleve reménytelen próbálkozás lefordítani például Weöres Sándort vagy Adyt? – Ahhoz, hogy valaki Adyt tudjon fordítani, Adynak kell lennie – legalábbis félig-meddig. Egy fordítás nem lehet jobb, mint amilyen jó író a fordító – mondja Szöllősy Judit (vagy ahogyan angol nyelvterületen ismerik, Judith Sollosy), egyik legkiválóbb magyar műfordítónk. Részben neki köszönheti többek között Esterházy, Nádas és Örkény is, hogy műveiket megszerette az angolul olvasó közönség. Régen az írók-költők szinte kötelességüknek tekintették, hogy fordítsanak, Arany János Shakespeare-t, Babits Mihály Dantét ültette magyarra. Az angolra fordításhoz azonban az a legjobb, ha a fordító mindkét nyelvet és mindkét kultúrát ismeri. Ráadásul ki tudja választani, mely szerzőt és tőle éppen melyik művet érdemes épp most bedobni a köztudatba, de még azt is, hogy melyik kiadónak és mivel lehetne eladni a fordítást. – Kevés a jó magyar fordító, pár éve az ELTE-n is jóformán megszűnt a fordítóképzés, jelenleg csak a Balassi Intézetben tanítják a műfordítást. Szöllősy Judit ezért szeretne ősszel elkezdeni egy műfordítói mesterkurzust. De még a jó műfordítók sem mind tudják magukat jól eladni. Felkérés a legritkább esetben adódik, még az olyan szerzőkre sem, akik már befutottak az amerikai piacon, így többnyire a fordítóknak kell „házalniuk” a kiadóknál. Sokan pedig egyszerűen csak jobban jövedelmező munkát vállalnak, mint az irodalmi fordítás – mondja Szöllősy. Szöllősy Juditnak ellentmond Orbán Ka talin, aki a Magyar Könyv Alapítványnál az angol nyelvterület kiadóival tartja a kapcsolatot. Szerinte nem több vagy jobb műfordítókra lenne szükség, a kérdés az, miért nehéz kiadót találni a jó művek jó fordításainak is. Alapvetően korlátozza lehetőségeinket, hogy az angol nyelvterületen a más nyelvből fordított világirodalmi megjelenések aránya elenyésző a sajáthoz képest (az USA-ban például kb. 3 százalék). A kis nyelvek tekintetében még nem is állunk olyan rosszul, ha megnézzük, hány finn, horvát vagy luxemburgi írót ismernek világszerte. – Az angol nyelvűek magatartásában van némi „arisztokratizmus”: angolra kevesebbet, angolról túl sok mindent lefordítanak, abból kiindulva, hogy az angol a lingua franca – mondja erre Rácz Péter, a balatonfüredi Magyar Fordítóház vezetője. Bár a kiadók, szerkesztők olvasnak angolul, és biztonságosnak tekintik, ha valami már megjelent angolul és elért valamilyen eladási példányszámot, kapott kritikákat, egy magyar szerző angol kiadása némileg kockázatos, ha nem nemzetközi hírű szerzőről van szó. A fordító tapasztalata szerint ez nem így van, amiben fantáziát látnak, arra le is csapnak. A másik ok, bár a büszkeségünknek nem esik jól ezt hallani, hogy nincs semmi, ami a magyar irodalmat az angol nyelvterület számára mostanság kiemelné a világirodalom tengeréből (a műfordító szerint ez sem igaz, jobbnál jobb könyvek várják, hogy a fordítók felfedezzék és kedvet kapjanak lefordítani). Rég a múlté a rendszerváltás időszakában tapasztalt érdeklődés a régió iránt, és Kertész 8 évvel ezelőtti Nobel-díjának híre is lecsengett már. Nincs olyan hagyomány sem, ami miatt az angol vagy amerikai kiadók és olvasók jobban figyelnének a magyar irodalomra, mint másra, ahogy például a német irodalmi körök kapcsolódnak a magyarokhoz. Abban mindenki egyetért, hogy lehetne többet és jobban is népszerűsíteni a magyar irodalmat – sem a New York-i, sem a Londoni Magyar Kultúra Háza nem válaszolt kérdésemre, hogy ők miként próbálják a magyar irodalom jó hírét kelteni a világban. Meg lehetne hívni legalább a könyvfesztiválra kiadókat a világ minden tájáról, ami nem kerülne horribilis összegbe, viszont roppant jó befektetés. Szerencsére nem igaz viszont, hogy a magyar irodalmat különösen nehéz lenne angolra fordítani. Minden nyelvnek és kultúrának vannak olyan szerzői, akik nehezebben fordíthatók a többieknél, különösen például a mai magyar kortársak, akik „a nyelvből írnak”, de Szöllősy Judit szerint nincs lefordíthatatlan, bár ehhez kell egy kis zsenialitás is, gondoljunk csak a Karinthy tollából újjászületett Micimackóra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!