Vasárnap dél, külvárosi bevásárlóközpont, a levegőben masszív ételszag, bevásárlókocsik közt szlalomozunk. Hogy az irány jó, azt abból sejtjük, egyre több a rohangászó gyerek és az utánuk loholó, haragos tekintetű szülő. „Nehogy összekoszold magad, mert nem hoz semmit a Mikulás!” A dörgedelem legalább két másodpercre megakasztja a nagy menekülést, ám végül győz a józan ész, a kisfiú tovasiklik a tömegben.

Míg ő a szabadság felé iramodik, mi épp az ellenkező irányba tartunk. Oda, ahol kisgyerekek tömege várja, hogy a világot jelentő deszkákra léphessen. Valahogy mégsem az ő szemükben látjuk az igazi csillogást. Hanem anyuéban és apuéban.

Műremekek odaátról

Mindenki látott már képeket, amelyeken amerikai kislányok viasszerű arccal, hatalmasra tágult, metsző kék szemekkel, bodorított hajjal, műfogsorral mosolyognak. Talpig sminkben, glancban, flancban. Az első reakció persze az elborzadás. „Ilyet nem szabad csinálni a gyerekekkel” – szól az ítélet. Ám ettől függetlenül a gyermekszépségversenyekről készített filmeket, sorozatokat lelkesen nézzük a tévében, olvassuk az „odaátról” érkező (lehetőleg sok fotóval illusztrált) híreket, élvezettel beszélünk a jelenségről. Vagyis alapot adunk mindarra, ami ezeknek a versenyeknek a létezését biztosítja.

A szépségről alkotott torz kép nem maradt meg a tengerentúliak kiváltságának. Angliában szintén egyre nagyobb divatja van az ilyen típusú szépségversenyeknek, de talán az sem véletlen, hogy alig néhány hónapja Franciaországban már be is tiltották a 16 évesnél fiatalabb gyerekek versenyeztetését.

Nyugtathatjuk magunkat azzal, hogy nálunk ez nincs. Valójában azonban Magyarországon is egyre kelendőbb portéka a gyerek, alig néhány perc alatt versenyek tucatjaiba botlunk, ha az interneten keresgélünk. Persze, ezek „csupán” online versenyek. Az anyák dolga, hogy feltöltsék a cuki fotókat a babákról, és így bárki számára láthatóvá tegyék azokat, és mindenkit buzdítsanak a szavazásra. Többnyire valamilyen cég használja ezeket a felületeket reklámcélokra, úgy hirdetik meg a versenyt, hogy közben saját termékeiket is népszerűsítik. De az is gyakori, hogy a kismamák saját maguk szerveznek ilyen megmérettetéseket – valahogy el kell ütni az otthon töltendő időt…

Ez azonban még csak kispálya. Van viszont országos, élőszereplős, nagyszabású gyermekszépségverseny is. Igaz, oda nem is juthat be bárki. Mármint versenyezni, mert valójában akárki megnézhette, kik ma Magyarország legszebb gyermekei, aki a múlt vasárnapot a Savoya Parkban töltötte.

Szépségek születnek

Hogyan is mérik össze erejüket, pardon, szépségüket fiúk és lányok? Az egyedüli, országos gyermekszépségversenyt szervező Kasszandra Stúdiónál már a nagy esemény előtt megmérettetnek: a cég budapesti irodájában találkozik szülő és szervező, hogy elbeszélgessenek a gyermek esetleges modellkarrierjéről. Mert bár minden édesapa és édesanya saját utódját látja a legszebbnek, az avatott szemek azért észlelnek különbséget. És hát az sem mindegy, hogy a szépségiparban való elhelyezkedés csak a szülő, vagy a gyerek álma is. Mert hiába akadékoskodik anyu, hogy az ő csodaszép sarját az egész világnak meg kell ismernie, ha annak foga nem fűlik az egészhez. Modellnek úgysem fog beválni az, aki már az első fotózáskor is húzza a száját. (Más kérdés, hogy miként alkot véleményt egy beszélni még nem tudó baba…) Na, de mi a helyzet akkor, ha a szépség megvan, szereplési vágyból sincs hiány, mégis, mikor kigyullad a rivaldafény, a gyerek leblokkol? Előfordulhat, de az előrelátó szervezők az ilyen kellemetlen események elkerülése végett tanfolyamot is szerveznek. Három hónap alatt, hetente-kéthetente van alkalma a fiataloknak beletanulni a modelléletbe: hogyan mozogjanak a kamera előtt, mire figyeljenek, ha a kifutóra lépnek, hogyan kommunikáljanak a zsűrivel, konferansziéval, közönséggel.

Petzár Krisztián, az ügynökség vezetője egyébként nemcsak a szabad akarat, de a természetesség híve is, ezért náluk tilos a smink a fotózáson, versenyeken. Mert bizony, a szépségversenyt fotózás előzi meg, ahol sorozatképek készülnek a gyerekekről. Mind a kétszázról.

Nagy álmok a színpadon

Igen, a vasárnapi versenyen kétszázan küzdöttek meg egymással. Jöttek az ország minden szegletéből, Kecskemétről, Győrből, Debrecenből… Sokan hajnalban keltek, hogy a legjobbat hozhassák ki magukból a fővárosban.

Először a legnagyobbak lépnek a színpadra: tizenhárom-tizenhat éves nagylányok – fiú nincs köztük. Csinosak, magabiztosak, nem is pazarolják sem az idejüket, sem az energiájukat hosszú bemutatkozásra. Elég tőszavakban válaszolniuk a hogylétük felől érdeklődő, a kedvenc tantárgyukat és az álommunkájukat firtató műsorvezetőnek. De az is lehet, hogy csak a korán kelés vette el a szavukat. Érdekes módon ez az az életkor ahol a legkevesebb versenyzővel találkozunk, úgy látszik, a szabad akarat keveseket hajt a nyilvános megmérettetés irányába. Aki viszont eljött, mind nagyon magabiztos a színpadon.

A kisebbekkel már más a helyzet: vagy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, hogy egy csapat idegen ember előtt válaszoljanak mindenféle kérdésre, vagy a helyzet súlyát átérezve annyira lámpalázasak, hogy csak a legfontosabb információt osztják meg a nagyérdeművel (jellemzően az életkorukat).

A tízéves Lili viszont meglepően türelmes, nyugalmát látva azt hinné az ember, profi versenyző. Pedig nem, ez szépségének első megmérettetése, és egészen Vas megyéből utazott idáig szüleivel. Akik természetesen támogatják őt, a családi összetartozást erősítendő pedig össze is öltöztek. Anya ötlete volt a verseny, most is talán jobban izgul, mint Lili, aki, ha mégse jönne össze a modellszakma, fodrász szeretne lenni. Esetleg grafikus.

Kata viszont még csak négy és fél éves, de már most nagyra törő álmai vannak: világbékét szeretne. Na jó, azt azért nem, de végigvonulni a színpadon, mint a nagylányok, mindenkinek megmutatva szépségét, azt igen. Főleg, ha még némi ajándék is jár érte, pláne, ha felfedezik, és mondjuk, egy nemzetközi reklámban szerepelhet, mint gyerekmodell.

A szervezőknek és a zsűrinek talán a nullától kétéves korosztállyal van a legegyszerűbb dolga: elég őket ölbe kapni, a szülő úgyis boldogan válaszol a feltett kérdésekre. A tizennyolc hónapos Sólyomnak és Farkasnak például még nincsenek terveik a jövőre nézve, egyelőre élvezik a sok impulzust, ami a bevásárlóközpontban éri őket. A két rettentően izgága gyerekre négy felügyelő kell, még jó, hogy a nagyszülők is besegítenek. A budapesti kisfiúk elsősorban a fotózás miatt kerültek ide: édesanyjuk számolt, és úgy találta, akkor is körülbelül ugyanennyit kell fizetnie, mint a Kasszandrának, ha csupán megörökíttetni akarja a piciket, és azért a pénzért még szépségverseny sem jár. És hát az anyai büszkeség az ő esetében teljesen jogos: bár ikrei extrém koraszülött babák voltak, másfél éves korukra senki meg nem mondaná, hogy különböznek kortársaiktól.

Mennyire cukik?

Reggel fél 10-től délután 5-ig tart a verseny. Az életkorok szerint besorolt kis versenyzők mindegyike kap egy számot, ez alapján hívják fel a színpadra. A zsűri fiatal lányokból áll, akik közt stylist és modell is van, mint kiderül, legfőként az alapján pontozzák az apróságokat, hogy „mennyire cukik”, és hogy miként viselkednek a színpadon. Nos, a többségnek ugyan nem okoz gondot, hogy végiglejtsen az emelvényen, bár ennek legfőbb oka talán az, hogy a lépcsőnél bohóc várja őket, lufival és csokival. Meg néhány szórólappal. Az árukapcsolás amúgy szinte tökéletes: a színpad mellett kisvasút, szemben fánkokkal tömött pékség, kicsit odébb ismét csak némi csokoládé… Nem egy szülő igyekszik azzal fékezni türelmetlen gyerekét, hogy ha ügyesen viselkedik, majd kap valami szépet és finomat.

Két etap között bűvész és bohóc szórakoztatja a fiatalabb közönséget, táncos lányok a nagyobbakat. Ilyenkor egy kicsit felenged a hangulat, az anyák egymást méregetik, az apák sürögnek-forognak, a gyerekek pedig próbálják a lehető legjobbat kihozni egy vasárnap délutánból: ki játszani próbál, ki másokkal ismerkedni, néhányan zokognak, mások elalszanak. Nem csoda a nagy fáradtság, látunk olyan versenyzőt, aki reggel óta kering a bevásárlóközpontban, pedig a legfiatalabb kategóriában versenyeztetik – alig egyéves lehet.

Hova tovább?

Akárhonnan is nézzük a tömeget – mert bizony, kétszáz gyerek, minimum egy szülővel már tömegnek számít, és ebbe a bámészkodó idegeneket még bele se számoltuk –, nem igazán tudjuk meghatározni, hogy mi ennek a versenynek a lényege. Ez az egész így, előzetes fotózással, versennyel együtt 30 ezer forintjába kerül a családoknak. Ami – látva a versenyen megjelenőket, nem keveseknek valószínűleg komoly befektetésnek számít. A szülőkkel, gyerekekkel folytatott beszélgetésekből az derül ki, hogy a cél elsősorban a modellkarrier beindítása. Vagyis nem az itt elért eredmény (ami némi ajándékutalvánnyal, esetleg egy hétvégi, családos üdüléssel kecsegteti a jelentkezőket). Persze, a gyerekek közt is akad olyan, aki szereti, ha szépnek tartják, örül a csinos ruhának, annak, hogy ennyien figyelnek rá. Valójában azonban mindez arra megy ki, hogy a későbbiekben munkát kaphassanak, reklámokban szerepelhessenek, modellek lehessenek. Ez látszik a vágyódó anyaszemekben, a hajakat fésülgető mozdulatokban, a ruhákat igazgató kezek óvó mozdulataiban is, amelyek elfogultan bár, de szívvel-lélekkel állítják, hogy az övék a legszebb. És hát, lássuk be, mi másért érné meg egy zsúfolt plázában tölteni egy egész napot, mint egy elképzelt, vágyott jövő érdekében? De valahogy nálunk ez is egy kicsit más, mint Amerikában. A nagy külsőségek helyett bevásárlóközpontban összetákolt színpad, a díszes műsor helyett bénázó bohóc, a több ezer dolláros nyeremények helyett családi wellnesshétvége. Igaz, itt legalább nincs se műhaj, se műköröm, se műfogsor. Mi pedig, amíg kifelé tartunk a nagy eseményről, csak azt reméljük, hogy ez a továbbiakban is így marad.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!