Kivetkeznek önmagukból

Nyárról nyárra a legjobb vidéki szórakoztató előadásokból válogat egy csokorra valót a Városmajori Színházi Szemle. Idén a hatos szám bűvkörében: hatodik alkalommal rendezték meg és 6 város 6 színházának 6 előadását láthattuk. Krimitől a musicalig, Moliére-től Neil Simonig. És az előadások rendre nem csak szórakoztatnak. Így az Alföldi Róbert rendezte szombathelyi Volpone sem, Jordán Tamás főszereplésével. Shakespeare kortársának műve Spiró György élő fordításában most is csípős szatíra lesz.

A Volpone szereplői pénzt s hasznot szimatolván egytől egyig kivetkeznek önmagukból. Kiárusítják még féltékenyen őrzött feleségük (Hartai Petra), kitagadják egyetlen kedvenc fiuk is. A kurvából (Bánfalvi Eszter) pedig tisztes üzletasszony válhat, a ficsúrból nagyhatalmú bíró.

Rossz hír, hogy még felturbózni sem kell a bő négyszáz évvel ezelőtti sztorit, hogy mainak érezzük. Direkt utalások, kiszólások nélkül is friss és aktuális. Manipulálás, képmutatás, árulás, pálfordulás, korrupció s megvett igazságszolgáltatás dől itt csontvázként minden szekrényből, sőt még a legapróbb fiókocskából is. Mi meg szemtanúi vagyunk mindennek. Így, ha akarjuk, ha nem, közünk lesz mindehhez. Ezt kellőképp orrunk alá is dörgölik az alkotók.

Háromszor ismétlődnek a dolgok akár a mesékben. Meséhez méltón végül le is lepleződik, pórul jár a rossz. Hanem itt a legkisebből, a szolgából (Bányai Kelemen Barna) nem sárkányölő, hanem még uránál is nagyobb gazember lesz. Volpone megleckézteti környezetét, aztán ő is kap egy leckét. Még a minden hájjal megkent, rutinos gazfickó is naivnak bizonyul. Azt megtanulta, hogy a pénz beszél, ám a legfontosabbról megfeledkezett: a játékot több játékos is játszhatja, és aki ezt a játékszabályt választja, onnantól már nem bízhat senkiben, bármikor hátba szúrhatják hasonszőrűek. Volpone kitermeli utódát, s a tanítvány túlszárnyalja mesterét. A játszmában győz a legaljasabb. Velejéig romlott minden játékos, s mindig akad egy még gátlástalanabb. Ben Jonson sarkosít, Alföldi is commedia dell’artésan túlrajzol, sőt kiterjeszti a mocskot – mindent eláraszt vele, hogy fulladozzunk.

Ő is kinevetteti velünk ezeket a kapzsi hajhászókat, másfelől elrettent/megerősít (ki épp hol tart), lássuk, nem érdemes beszállni a játékba. Ha egyszer megbotránkozni úgysem tudunk már mindezen, annyira hozzá vagyunk szokva, legalább a csömörtől elutasítsuk ezt a világot. A társulat pedig jó ritmusban csak úgy száguld a csömör felé.

Hőseik pofátlanul csalnak, még csak a látszatra sem adnak. Jópofán előadás szintjén sem: szerepel a súgó, a kellékesek, és a ki- és bevonulások sem rejtetten, takarásból történnek.

Alföldi egy slukkra itatja ki velünk gyógyírként a méregpoharat. Hogy mégis némileg érintetlenül hagy ez, talán a mi hibánk is – a közöny és csömör már kikezdte érzékenységünk, némiképp rezisztensek lettünk.

Az ellenpólus

A nyíregyháziak Mohácsi János vezetésével viszont pont a közösség megtartó erejéről szólnak egy nagyon is cizellált előadásban. És épphogy az emberi gyengeségek és vétkek elfogadását sugallják, minket is erre biztatva. A „ne bízz senkiben” tanulsága után itt a „bízz a környezetedben” a tét.

A díszlet pedig kicsit sem mondható minimalistának (Kálmán Eszter nagyszerű kockadíszletével szemben). Khell Zsolt míves munkája gyönyörűségesen jeleníti meg az 1930-as évek Váci utcájának nívós drogériáját. Maga a világsikerű László Miklós-darab is elbűvölő részletgazdagsággal jelenítődik meg.

Ami közös a szombathelyiekkel, hogy éppúgy erős, jó kondíciójú és színességében is egységes társulat mutatkozik. A  nyíregyháziak egyszerre idézik meg hitelesen e múlt századi figurákat és hangolják roppant modernné őket. Így erősen hat, hogy pont olyan sután, olykor kicsinyesen élik mindennapjaikat s legfőképp érzelmi életüket, akárcsak mi. Úgy bajlódnak vele, mint nők a púderesdobozokkal, s úgy vesznek el benne, mint vásárló az illatkavalkádban. Néha pedig sérülnek. Nem is kicsit. Mindemellett a megélhetési nehézségek és leépítés is ott a háttérben, ami még maibbá teszi a történetet, s kiragadja a cukormázból.

Ezzel együtt Mohácsi háttérbe vonul most, ám az organikus közösség bemutatása és közösségépítés van első helyen így is. A főszereplő Horváth László Attila cégtulajdonosként is, megcsalt férjként is nagy ívet jár be. Ábrázolása drámai erejű. Szabó Márta sokat megtiport negyvenese kiábrándultan is naiv és hinni akaró. Asztalos úr (Horváth Sebestyén Sándor) és Balázs kisasszony (Széles Zita) kutya-macska harca, magányból való egymásra kandikálása csiklandón szívmelengető. István István Sipos úrának szívszorító kényszerű aljasulása. Fellinger Domonkos mindenlében kanál kifutófiújának jellemfejlődése pedig nevettetőn (vagy inkább nevetségesében) is rémisztő: kis pozícióemelkedéssel miként képes pillanatok alatt kifordulni önmagából s teljhatalmúvá képzelni magát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!