Háy János: A lány, aki hozott lélekből dolgozott, Nézőművészeti Kft.– Ördögkatlan Produkció, Szkéné Színház
Pitypangos zöld pázsit borítja a színt. Ám a vakondtúrás már ott a gyep szélén, a mélyben munkálkodó erő egy pillanat alatt megbonthatja, tönkrezúzhatja a tökéletesnek látszó harmóniát, mint ahogy a pitypangok bóbitája is egy pillanat alatt lehet semmivé. A lány élete is éppily rebbenékeny, teste pedig – a plasztikai sebész jóvoltából – éppoly művi, mint itt a fű. A lelke sem élő: betokosodott a múltból öröklött mintákba.
Abszurd, szürreális és mindenekelőtt idegenségérzetet keltő a kép, ahogy ül a nyomozó, a pszichológus és a nő székén e zöld pusztába kivetve. Szabó Máté minimalista rendezésében a statikusságot rendeli a monológok sora mellé, és ez nem feltétlenül szerencsés. Ám az előadással, ami ősbemutató, nem ez a legfőbb gond. Hanem például rögtön maga a dráma. Merthogy az tulajdonképp nincs is. Háy tizenhat oldalas, kötetcímadó novelláját írta színre, bővítgette, dúsította, ám többnyire kilóg a lóláb, így nem lesz belőle szerves, élő anyag. Pedig a lány szavainak folytonos újraismétlése izgalmakat rejt, hiszen azok más színezetet nyernek a terapeutája szájából. A novellát a nyomozó ellenpontozó figurájának beemelésével is igyekezett drámává avatni, ám mindez olyan sutára, művire sikeredett, hogy csupán koloncként lóg a történeten. A papírmasé figurát még a nagyszerű Kovács Krisztiánnak sem sikerül 3D-ssé tenni.
A lány története is kissé egysíkú egy drámához. Háy ugyan próbál sok mindent felvetni kemény, kíméletlen, sokszor találó mondataival, ám nem megy igazán egyiknek sem a mélyére. Igazságmorzsákat kapunk csak, így új drámája sajátos, keserű bulvárként funkcionál csupán. Egyedül a vég, ami valóban ütős, ütősebb, mint a novelláé.
Az anyjának kiszolgáltatott lány rekonstruálja a maga számára anyja börtönét, szülei megküzdési stratégiáit, így számolva fel saját potenciális boldogságát. Ezzel elénk tárul egy dominóelv-szerűen működő boldogtalanságsor.
A már-már szemérmetlen intim közeliket hiába bújtatja Háy egy nyomozás köntösébe, kukkolónak érezhetjük magunkat. Empátiája a nőé, de igazán most is a kiábrándult, flegma pszichológus érdekli. Mucsi Zoltán fölényes szakmai tudással, mégis alázattal és intellektuális kíváncsisággal formálja a pszichológust. A blazírt, kesernyés szemlélődő, önreflexív alkat pedig úgy passzol hozzá, mint Hamupipőkéhez a cipője. Moldvai Kiss Andrea a nő minden életszakaszában meggyőző, kislányként éppúgy, mint kiégett feleségként. A nő árnyalatait finoman, mégis markánsan hozza. Egyszóval nem a színészeken múlott, hogy míg szüleink mintái valóban maradandó hatást gyakorolnak ránk, az arról szóló előadás nem.
FOTÓ: MÉSZÁROSCSABA
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
