Vizualitásra kihegyezett korunkban, nem kétséges, hogy a látvány az irodalmi művek népszerűsítésében is komoly szerepet kap. Az alkotói portrék, az írói személyiségek komponált fotói – jobb esetben – a szerzői képességek tükrei, egyfajta bevezető funkcióval is rendelkeznek, felkelthetik az érdeklődést a művek iránt.

Legutóbb Bach Máté – a szigligeti Ester­házy-kastély alkotóházának falain függő fényképektől megihletve – készített fotósorozatot Vagány históriák címmel 50 kortárs költőről. Ám nem Burger Barna, Bakos Zoltán vagy Hegedűs János korábbi íróportré-sorozatainak nyomvonalán, hanem egy – szándéka szerint – extravagánsabb, ugyanakkor jellemző mindennapi környezetben, használati tárgyaktól övezett térben örökített meg fiatal, tehetséges, ámde még a közismertség előtt álló lírikusokat, illetve kanonikus szerzőket, például Juhász Ferencet (ugrásra készülő könyvoszlop-kígyó prédájaként(?)), Kukorelly Endrét (zöld-fehér mezben mosolyog a Fradi-pályán), Kemény Istvánt (JA-ként a rakpart lépcsőin), (a balkonon sütkérező) Szijj Ferencet, a teknőckedvelő Térey Jánost, vagy a 75-ös troli bendőjében Schein Gábort.

Az 1983-ban született fotográfus, aki korábban hajléktalanokról, cigányokról készített fotóriportokat, sajátos, élethelyzeteket dokumentáló látásmódját az irodalmi személyiségek kapcsán is érvényesítette. Portréin az egyéni helyszín- és tárgyválasztás segítségével nemcsak történeteket kíván elmesélni, de a vagányság fogalmának újraértelmezését, jelentéstartalmának bővítését is szorgalmazza – szakítva a költészet hagyományosan komoly, netán melankolikus elefántcsonttorony-képével. „Szerettem volna a megszokott sémákból kimozdulni, megmutatni a vagányság több aspektusát, az utca embereként ábrázolni a kortárs líra alkotóit. A fotográfia itt is egyfajta kapocs, a fotós ebben az esetben postás, »lírai taxisofőr« (Tolvaj Zoltán), aki műveivel további alkotásokra irányítja a figyelmet” – mondja Bach Máté.

Így tűnik fel a képeken keletiírásjel-graf­fitik előtt a japán szakos Simon Márton; a fák árnyékába belesimuló Kemény Lili; Csobánka Zsuzsa kabátja kapucnijának fogságából pillant ránk; Szálinger Balázs a Szabadság híd párkányán fogyasztja szédületes reggelijét; Kele Fodor Ákos dinoszaurusz-eledellé válik a természettudományi múzeum kertjében; Lanczkor Gábor elvadult Robinsonként örül a fotós „pénteki” felbukkanásának; Sirokai Mátyás megdönti az erdei kenuzás rekordját; Krusovszky Dénes drótszamara paripának érezheti magát gazdája testtartásából következőleg…

Bajtai András, aki – jazzrajongóként – kezében trombitát tartva jelenik meg egy lepusztult szobabelső előterében, nagy örömmel tett eleget a felkérésnek. „Máténak különleges spirituális csápjai vannak, melyekkel menet közben hatásosan letapogatta a személyiségjegyeimet” – mesél a többórás fotózási folyamatról a költő, akinek hamarosan megjelenik harmadik kötete.

„Engem sokan fényképeztek már hosszú életemben, de ilyen ragyogó szeretettel, amivel ez a fiatal mester körülvett, csak nagyritkán találkoztam” – meséli Juhász Ferenc találkozásukat. Szerinte a sorozat készítője „küldetést tölt be, nagyon fontosat, amikor elhatározta hitében, szívében és agyában, hogy fotóin megjeleníti az élő irodalmat”, ugyanis „nemcsak önmagáért küzd, hanem miértünk is, a másképp és más módszerekkel alkotókért”. A többszörös Kossuth-díjas költő kiemelte a fotók révén létrejövő diskurzus fontosságát, hiszen „ezzel a második nyilvánossággal is segítjük az irodalmi jelenlét hétköznapjait és ünnepnapjait”.

A fotókat a Vagány históriák blogján és Facebook-oldalán lehet szemlézni, amelyek hiperhivatkozások révén a szerzőkhöz és műveikhez irányítják az érdeklődőket.

Bach Máté tervei között nemcsak a bővítés számtalan lehetősége, de a már meglévő fényképek középiskolákban való bemutatása, illetve albumkénti megjelentetése is szerepel.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!