Nyolcvanöt kortárs magyar költő százötven költeményét köti egybe a könyvhétre megjelent, Szívlapát című versantológia – célzottan a kamaszokra fókuszálva. Az öt ciklusba – szerelmet, születést– elmúlást, létélményt, ars poeticát, közéleti kérdéseket megfogalmazó versek – rendezett válogatás ötletgazdáját és kivitelezőjét, a Tilos az Á… Könyvek főszerkesztőjét, Péczely Dórát kérdeztük.
– Miért és miként olvasnak verset a fiatalok?
– A kamaszok és a felnőttek egy része szívesen olvas verset, de elsősorban „klasszikusokat”, mert ezeknek a költőknek ismeri a verseit, és az ő életművükre van rálátása. De talán minden generációból többen lennének versolvasók, ha találkoznának a sokszínű kortárs költészettel. Abban is hasonlítanak egymásra a líra szerelmesei életkortól függetlenül, hogy azért olvasnak verset, mert szeretik, érvényesnek találják a költészetet. Az élet nevű komoly játékban rengeteg hatás, élmény, kudarc éri az embert, amikről sokszor azt hisszük, csak velünk történtek meg, és jó azzal szembesülni, hogy van legalább egy másik ember, maga a költő, aki „ért” bennünket. Ráadásul sűrű, jó nyelvet és formát is talál ahhoz, hogy ne érezzük magunkat olyan egyedül a világban.
– Mik voltak a válogatás elvei a Szívlapát
esetében?
– A köztünk élő költők verseiből áll össze az antológia. Nem szerepel benne mindenki, akiknek olvasom és szeretem a verseit, inkább olyan költemények kerültek be, amelyek előbbre visznek reményeim szerint azon az úton, hogy kapcsolódni lehessen hozzájuk egy tizenhat évesnek is, és a ciklusokból kirajzolódjon egy-egy történet azok számára, akik az elejétől a végéig fogják olvasni a kötetet.
– Ha nem öt, hanem hét ciklusra tagolódna
a kötet, mik lettek volna a pluszok?
– Az egyik valószínűleg olyan verseket gyűjtött volna össze, amelyek bemutatják a kísérleti költészetet, mint a hang- vagy a vizuális költészet, és olyan műfajokat, amelyek jelen vannak a magyar költészetben, de tematikai és terjedelmi okok miatt nem fértek be a Szívlapátba, mint a ballada vagy a haiku. A másikba dalszövegeket és slam poetry szövegeket válogattam volna.
– A verseken kívül az értő olvasat határozza
meg a költészetet. Mit tesznek ezért?
– Egy ifjúsági könyvkiadó elméletileg elvégzi a feladatát azzal, hogy megjelentet egy versantológiát, majd igyekszik a lehető legtöbb úton-módon az olvasói érdeklődését felkelteni iránta. A könyvhéten több bemutatója is volt a Szívlapátnak, az egyik az Elefánt zenekar két tagjával, akik néhány verset megzenésítettek a versek közül. Két termet töltöttek meg az érdeklődők, és sokan a zenekar rajongói közül érkeztek. De szoros kapcsolatot ápolunk sok pedagógussal, akikre nagyon számítunk az „értő olvasatok” megképződésében. Bár azt hiszem, az összes könyvünk közül leginkább a Szívlapát az, aminél a vágyott célközönség maga is érvényes olvasatokat fog létrehozni, amiket nem feltétlenül kell bevinnie az iskolába.
– A beválogatott versek elsősorban líraiak, de vannak-e versbe tördelt epikus művek, amelyek talán a prózán edzett fiataloknak könnyebben megközelíthetőek?
– Ha a „verses regény” műfajára gondol, van folytatása a kortárs magyar irodalomban. Ilyen például Térey Jánostól többek közt A legkisebb jégkorszak, Schein Gábortól A bolondok tornya vagy Varró Dánieltől a Túl a Maszat-hegyen. Szerintem az egyik legnehezebben befogadható műfajról van szó, pont az átmenetisége miatt. Regénynek vers, versnek próza, azaz egy történetet egy jó hosszú lírai formában kell értelmezni, ami nagy kihívás. Ha ebből a szempontból nézzük, mind egy regénynek, mind egy versantológiának nagyobb az esélye eljutni az olvasókhoz. De ha egy kamaszoknak szóló verses regény kézirata kerülne az íróasztalomra, nagyon örülnék neki.
Talán elkísérnek
Szívlapát. Kortárs versek
Ezek a versek nem olyanok, mint amiket egy iskolai irodalomkönyvben olvashatok vagy amit általában leveszek a könyvespolcról. Ezekből a versekből a mindennapjaimat látom viszont.
Én is iskolába járok, veszekszem a szüleimmel és néha úgy érzem, hogy az egész világ ellenem fordult. Nem vagyok rajongója, de ez a könyv közelebb hozta hozzám a költészetet. Aminek a jelentősége – ahogy Shakespeare darabjai – soha nem változik. Bárki bármiről írt eddig verset, összességében ugyanazokról az érzelmekről szólt. Ezt éreztem ennél a kötetnél is.
Egy kicsit máshogy: ezek a versek egy mai kamasz életébe beleillően fogalmazzák meg a „régi” érzéseket, amik olyan mindennapi jelenetekbe költöztek bele, mint a reggeli futás, az unatkozás, az utazás stb.
Teljesen igaz, amit a könyv hátsó borítóján mond: ,,A versolvasás olyan, mint válogatni egy végtelen nagy ruhatárban.
Lesz köztük olyan darab, ami eleinte úgy lötyög rajtad, mint apád harmincéves bőrkabátja, aztán szépen belenősz. Lesz olyan, ami egyáltalán nem tetszik és nem is fog soha. Aztán jön a szerelemvers első látásra, majd a nagy örök kiválasztottak.” Nekem ebből a könyvből elég sok kiválasztottam van, amik talán elkísérnek majd felnőttkoromig vagy tovább is.
(Tilos az Á… Könyvek, 2017. 254 o.)
MEZEI ROZI (14 ÉS FÉL ÉVES)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!