A Sziget Fesztiválon huszonévesek énekelték az első sorban dalaikat, amelyeknek eredetije évtizedekkel ezelőtt született. A Budapest Bár feldolgozásai által a kávéházi cigányzene reneszánszát éli. Október 17-én a Hoppá! című negyedik lemezük koncertszínházi verziójával lépnek fel a már szinte a megszokott tíz énekessel együtt a MOM Kulturális Központban. Farkas Róberttel, a zenekar vezetőjével két próba között beszélgettünk.
– Hány százalékos a készültség?
– Majdnem száz, jól haladunk a dalokkal és a látvánnyal is. Az előadást úgyis majd az ideg rántja össze.
– Mitől lesz ez különleges koncert?
– Színházat varázsolunk a színpadra. A dalokhoz teremtjük meg a képi világot, a rendező Pál Kálmán segítségével. Ám demokratikusan dolgozunk együtt, olyannyira, hogy például Rutkai Bori az imént azt mondta: ő inkább balról szeretne bejönni, nem jobbról, amit a rendező zokszó nélkül elfogadott. Egy ’60-as évekbeli piacon játszódik a történet, 24 óra alatt, az énekesek tipikus piaci karaktereket alakítanak: Behumi Dóri például trafikos lesz, Kiss Tibi kolbászt árul, Frenk pityókás parkőrt alakít, Ferenczi Gyuri kocsmárost, Lovasi András pedig természetesen a szilvafácskáját nevelgető vidéki Bandi bá’ gúnyájába bújik.
– Négyéves a zenekar. Mi változott a kezdetek óta?
– Egyszerű családi vállalkozásként indultunk: a feleségemmel, Gáncs Andreával, aki a menedzserünk is, együtt álmodtuk meg a Budapest Bárt. Ökrös Karcsival és Farkas Misivel a Zeneművészeti Főiskolán ismerkedtem meg, ők csatlakoztak az eredeti ötletünkhöz. A kezdetekkor a ’20-as, ’30-as évek nagyvárosi, kávéházi hangulatát próbáltuk a dalokkal visszahozni. Mára, a negyedik lemezzel egészen a ’80-as évek underground zenéjééig jutottunk, a klasszikus, dzsesszes, reggae és népdal alapok mellett feldolgoztuk például az Európa Kiadó egyik számát, és Trabantot is, sőt Beatles- és The Doors-dalokat is a repertoárunkba vettünk.
– Mitől vonzó a mai fiatalok számára a pesti dal műfaja, az évtizedekkel ezelőtti kávéházi hangulat?
– Új, modern köntösbe bújtattuk a nagyanyáink első csókjának idején született dalokat. Énekeseink az alternatív, illetve a rock műfajából érkezett idolok, akiket a fiatalok szeretnek. Ők úgy adják elő, mintha a saját szerzeményük lenne, így új értelmet kapnak a számok. A cimbalom, a hegedű és a harmonika a cigányzenére jellemző hangszerek ugyan, de a hangzás eltér a megszokottól. Az élő muzsikát pedig a fiatalok is egyre jobban szeretik és igénylik. A dalok nem filozofikus mélységűek, de a szerelem mint fő téma, minden embernél fontos mozgatórugó. Társaságokat összekötő, igényes, minőségi szórakoztató zenét játszunk. Az idősebbeknek pedig a nosztalgiát jelentik ezek a dalok.
– És neked? Miért pont az Eisemann Mihály által írt számokhoz nyúlsz vissza?
– A kuplé, a tánczene és a cigányzene ötvözete ez, ami számomra is nosztalgikus, mert apukám gyerekkoromban elvitt a New York kávéházba, meg a Gellértbe és olyan bárokba, ahol ezeket a számokat adták elő. Elvarázsolt a közeg. Tanultam klasszikus zenét is, hegedültem, mert tudtam, hogy zenével fogok foglalkozni. A Budapest Bár sokunk közös gyermeke.
Köszönöm, hogy imádott
Köszönöm, hogy imádott, hogy reám így vigyázott,
de ne küldjön virágot nekem.
Köszönöm, hogy becézett, de egy kissé elkésett,
mert titokban másé lett szívem.
De miért is áltatnám többé magát?
Váljunk el szép csendben, mint két jó barát!
Köszönöm, hogy imádott, hogy reám így vigyázott,
de ne küldjön virágot nekem.
(Eisemann Mihály)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
