Figyelmeztetem a kollégáimat, hogy a magyarokkal nem kevésbé veszélyes dolgozni, mint az oroszokkal, mert még náluk is jobban lopnak – fakadt ki Andrej Koncsalovszkij, A diótörő című filmet 2007-ben Magyarországon forgató világhírű rendező a HVG moszkvai tudósítójának.

– Mélységesen csalódtam a filmgyártás magyarországi társfinanszírozási rendszerében és az igazságszolgáltatásban – tette hozzá a rendező. A Vasárnapi Híreknek adott interjújában sem ment el szótlanul sérelmei mellett.

A világ egyik legnagyvonalúbb, 20 százalékos filmes adókedvezménye évente 40-50 milliárd forintnyi külföldi pénzt csábított magyar helyszínekre. A támogatás igénybevételéhez magyar gyártó- és producertárs kell, így találtak rá A diótörő-finanszírozók – régóta meglévő üzleti kapcsolatuk alapján – a Cirkó József által képviselt HCC Média Groupra. A film külföldi partnerei a brit Noisette Filmproductions Ltd. és a finanszírozó Nutcracker Holding voltak, s ezek most több százmillió forintot követelnek a HCC-től. – Tiszta a lelkiismeretem, Koncsalovszkijt félrevezették – mondta a VH-nak Cirkó József. – A diótörő 3D című film sajnos megbukott, nem érte el a várt nézőszámokat. Összesen több mint 80 millió dollárba került az elkészítése. Az orosz rendező csak a forgatás végén vette át a produceri teendőket. Ám Koncsalovszkij többletigényei többletköltségekkel jártak. Az angol partner részéről egy befejezési garanciát biztosító cég garanciát vállalt a banknak, hogy a film az eredeti költségvetésből készül el, a mozikba kerül, hogy így minimalizálja a befektetői kockázatot. Tehát az volt az érdekük, hogy mindenképpen az adott költségvetésen belül készüljön el a film, ez esetben válnak jogosulttá a garantőri díjra és kapták volna meg a külföldi résztvevőknek járó prémiumot. Ezért az angol cég vezetője úgy döntött: a többletköltségből egy 1-1,5 millió eurós összeg ne jelenjen meg az angol produkciós papírokon, mert akkor túllépik a rögzített eredeti költségvetést és elesnek a megbízási pénzüktől. Így az elszámolásukban nem tüntették fel ezt az összeget. Mi, a HCC Media fizettük ki ezeket a pénzeket szerződéses alapon, számlával, de természetesen mindent papíron rögzítve. 2008 év végén, amikor Koncsalovszkij átvette az angol cégtől a produceri munkát, kiderült, hogy nagy a többletköltség, s valami nem stimmel. Ekkor az angol partnercég Koncsalovszkijnak azt mondta: a magyarok hibáztak és visszakövetelték a pénzt, de nekünk mindenről megvolt a számlánk, a könyvelésünkben is korrektül szerepelt minden. Feljelentettek a Filmirodánál, amely a vizsgálat során mindent szabályszerűnek talált. Majd egy vitatott magánokirat alapján az ügyészségnél is feljelentettek, de ott egy év után megállapították, hogy a gazdasági esemény megvalósult, és bűncselekmény hiányában lezárták az ügyet. Később a Fővárosi Bíróságnál hitel-visszafizetési pert indítottak ellenünk, ez zajlik 8 hónapja, első fokon. Úgy gondolom, az angolok azért nem a hazájukban, például egy londoni bíróságon indították a pert, mert ott rögtön fény derülne „kreatív könyvelésükre”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!