Nemrég megjelent Tündérország című lemeze már most az egyik legkedvesebb saját albuma, talán mert a szívének oly kedves „dalszerzők”, Bródy János, József Attila és Tóth Krisztina szövegei is szerepelnek rajta. Koncz Zsuzsa új dalai elemelnek és megtartanak, egyszerre szólnak kritikusan mindennapi valóságunkról és lépnek túl rajta.
– A csalóka cím mögött milyennek képzel el egy ideális tündérországot?
– A Tündérország tekinthető egy szatirikus felhangú, fikciós lemeznek. Ellátogat valahová, ahol jelen van az összes jó és rossz emberi tulajdonság. Egy kicsit elemelve beszélünk mindarról, ami körülvesz bennünket.
– Ez a fajta elemelkedés a valóságtól valahol létszükséglet.
– Az élet nem szólhat egy redukált létről. Legalábbis nekem nem erről szól.
– Segítséget nyújt ehhez, hogy vannak megkérdőjelezhetetlen értékek, amiket nem kezdett ki a változó idő?
– Elköteleztem magam bizonyos értékek mellett és próbálom az életem eszerint élni. Néha sikerül, néha nem, de az igyekezet feltétlenül megvan bennem. Bizonyos helyzetekben talán épp ezért találom meg biztosabban a magam útját. Ez vonatkozik mindenre, a munkáimra is. Például az erőteljes igazságérzet velem született dolog. Nem véletlen, hogy az első tudatos pályaválasztásom nem az éneklés volt, hanem a jogi egyetem. Aztán kiderült, hogy ez nem adekvát az igazságérzetemmel, mert a jog nem igazságot szolgáltat, hanem jogot, aszerint, hogy a jogalkotók milyen törvényeket és rendeleteket hoznak. A Ne gondold című Bródy-szöveg például többet mond számomra, mint a büntető- vagy a polgárjogi kódex.
– Nem véletlen hát, hogy hosszú évtizedek óta ennyire összeforrott a pályájuk, fogják egymás kezét…
– Erre én is nagyon büszke vagyok. Kevesen mondhatják el magukról, hogy egy szinte gyerekkorból származó szövetséget ilyen hosszan meg lehet őrizni.
– Cipőtől, akihez jóval rövidebb szövetség fűzte, két dalt őrzött a fiókjában. Különösen a halál utáni életről szóló megrázó. Eddig mi tartotta vissza attól, hogy előálljon velük?
– A Repülő egy mély, drámai vers, amit Tóth Krisztina írt. Nem véletlen, hogy a negyedik verslemezemről lemaradt, ott nem találtam a helyét. Ekkor kaptam – nagyjából nyolc évvel ezelőtt – a nyers, zongorával kísért változatot Cipőtől. Őt a búcsú, az elmúlás gondolata mindig foglalkoztatta. Valahogy tudta, hogy minden megkezdett perc az utolsó is lehet. Bizonyság erre a vers kiválasztása és az egész életmű. Szinte mindegyik dalában ott az elmúlás és az újjászületés gondolata. Könnyű volt dolgozni vele, szinte csak a végeredményt beszéltük meg és változtattunk, ha kérte. Most fokozott felelősség volt nélküle felvenni a dalokat. Féltem tőle, de Závodi Gábor átsegített a nehézségeken, teljes tudásával, tehetségével vett részt a dal megszületésében. Fontos volt számára is a végeredmény, melyet végül Tóth Krisztina igazolt vissza: szuperlatívuszokban beszélt róla.
– Nemrég mondta, hogy harmincnyolc lemeze közül a Tündérország az első három-négy között szerepel a szívében.
– Vannak az életben sorsszerű, szinte mágikus pillanatok, amikor alkotók mentálisan és érzelmileg is „találkoznak”. Nem lehet tudni egészen pontosan, hogy mitől, talán egyszerre tartunk ugyanott, talán ugyanaz a fajta kreativitás mozgat mindnyájunkat. Nyitott ajtókat döngetve született meg a lemez. Mindenki lelkesen vett benne részt, a régi munkatársaimtól az újabbakig, Tolcsvay Lászlótól Gerendás Péteren át Maróthy Zoltánig. Nemrég énekeltem élőben a lemezről Kecskeméten, és a közönség óriási lelkesedéssel fogadta. Ez azért fontos, mert ha egy ismeretlen zenét és szöveget először hallanak, nem biztos, hogy feltétlenül olyan hatást gyakorol rájuk, mint amilyen hatást én a daltól várnék.
– 2014-ben jubileumi nagykoncertre készül az Arénában. Komolyan gondolja, hogy ez lesz az utolsó nagykoncertje?
– Igen, úgy gondolom, hogy nem lesz több ilyen alkalom. Ami nem azt jelenti, hogy abbahagyom a koncertezést, de ilyen megaprodukciót nem vállalok többé. Komoly fizikai megterhelést jelent, nem akármilyen erőnlétet és szellemi koncentrációt kíván. Ráadásul óriási stresszel jár az a több mint egyéves felkészülési folyamat, ami megelőzi. Közel százmilliós projekt egy ilyen koncert, amiben rengeteg ember munkája van. Óriási a felelősség rajtam, minden tekintetben állni kell a sarat. Kicsit olyan ez, mint egy olimpiai felkészülés és a verseny az élsportolóknak. Most úgy gondolom, ennyi fér bele. Nem tudni pár év múlva mi lesz.
– József Attila kihagyhatatlan hivatkozási pont az előadó-művészetében. Komor, kilátástalan jövőkép bontakozik ki a Világosítsd föl című verséből, ami szintén szerepel a Tündérország tizenkét dala között. Mintha csak felhívás lenne az emberi értékek veszendőségére a mi furcsa demokráciánkban.
– A gyermekek jelenléte az emberiség egyik legfontosabb kérdése ma is. Ebben a versben drámaian merül fel a kérdés, hogy legyenek, ne legyenek, melyek azok a dolgok, amiket taníthatunk nekik, és így tovább. A költő kétségtelenül sötéten festi meg a témát, amit a pillanatnyi környezet alátámasztani látszik. Amikor nyolc évvel ezelőtt az utolsó verslemezem készült, talán nem énekeltem volna el, de most megéreztem a fontosságát, szükségességét, és nem érdekelt, hogy polarizálhatja a véleményeket. Egyébként is József Attila az egyik legkedvesebb költőm, szerettem volna, ha ő is ott van ezen a lemezen.
– Évtizedek óta nemzedékeken átívelő jelenléttel bírnak a dalai, a személye. Nem tapasztalta, hogy a manapság végletes méreteket öltő társadalmi megosztottság a közönség soraiba is beszűrődik?
– A kezdettől – meglehet, kissé önző módon – a saját elképzeléseimhez, gondolataimhoz, érzéseimhez, véleményemhez alakítottam a lemezeimet. Soha nem latolgattam, hogy reagálnak majd a hallgatók, tetszik-e majd nekik. Világos volt akkor is, hogy nem tetszhet mindenkinek. Az a kritikai él, amivel Bródy János a szövegeit írja és ahogy én magam is szemlélem a világunkat, nem kizárt, hogy elfordíthat tőlem régi rajongókat. Ez a realitás, de én a magam részéről büszke vagyok arra, hogy csak olyan dalokat énekeltem-énekelek, amelyekkel azonosulni tudok. Ha bármitől hiteles lehet az, amit csinálok, abból adódik, hogy azonosítható vagyok azzal, amit csinálok. Az persze szomorú tanulság, hogy a politika megoszthat egy országot. Egyébként ez világtendencia, az amerikai, a német vagy a francia társadalom is megosztott, persze más-más törésvonalakkal. Ezt én nagyon károsnak gondolom minden szempontból. Magyarországon a rendszerváltás előtt, amíg egy volt az ellenség, egy volt az ország. Most meg ott tartunk, ahol tartunk. De hát az ember nem tehet egyebet, mint bízik abban, hogy lesz még egy ország ebből. Én azt sem bánom, ha nem Tündérország, hanem egyszerűen csak Magyarország.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
