A lélek színjátéka - Arthur Schnitzler: Anatol és a nők, Radnóti Színház

 
Anatol sármos, néha kedvesen kisfiús, máskor romlott amorózó, akik mellett a nők jönnek, mennek - Fotó: Bálint Dániel

Ha Arthur Schnitzler ma írná szerelmi kalandozásokról szóló színműveit, abból bizony nem lenne botrány, mint annak idején, a múlt századforduló környékén!

Az Anatol és a nők férfi főhőse költői lelkű álmodozó, elsöprő szenvedélyektől mentes, könnyed és vonzó szerető, igazi szerelmes típus: szerelmes a szerelembe, az a lételeme. Hiú és magabiztos, ám máskor szorong, hogy megcsalják, de az igazat semmiképpen sem akarja megtudni, mert alapvetően gyáva, és jobb is ez a fájó bizonytalanság, az elegáns melankólia, az édes mélabú. Ezért is dokumentálja kalandjait, legyen majd min elmerengeni. Felszínessége alatt tudja, hogy az igazi boldogságért meg kell dolgozni, de ahhoz se kedve, se ereje. Marad tehát a lényét átlengő és a női szíveket megdobogtató szomorúság, a finom kis világfájdalom, az idill pillanatnyisága, a bekódolt veszteség.

A nők pedig különfélék. Ritkán nagyvilágiak, inkább kisvilágiak meg félvilágiak. A külvárosi kislány, aki már nem is olyan naiv, hiszen csak hazudja magáról, hogy tizenkilenc. A lekezelően elutasító, elegáns belvárosi úriasszony, akit legyőz a lenézett rivális öröme iránti kíváncsisága. Vagy az Anatolnál is csapodárabb színésznő, aki a szegénységben reméli megtalálni az igaz szerelmet. A cirkuszoslány, aki egyszerűen nem emlékszik a léha úrifiúra. És végül a pragmatikus régi-új szerető, aki ha kell, pozíciót vált. No de még Anatol előtt ott az élet! Nők jönnek, mennek, de a Pál András által sármosan megformált, néha kedvesen kisfiús, máskor romlott amorózó mellett csupán egyetlen állandó barát (Schneider Zoltán alakítja kitűnően) fog kitartani, hogy segítsen lefogni halódó szerelmeinek szemét.

Bálint András Anatolja a Radnótiban ma már nem döntöget tabukat, nem csiklandozza a nézőt a darab leplezetlen (minek is lenne az) erotikája sem. A könnyed, szórakoztató, jól megírt és szellemesen aktualizált dialógusokban bővelkedő előadásból, ha nem is minden pillanatában, átüt a szerző kitűnő emberismerete és nem utolsósorban az a képessége, amellyel érzékletesen ragadja meg a psziché rejtett folyamatait. És ennek értékéből az sem von le, hogy Freud kortársaként, sőt ismerőseként szinte kötelező is volt jobban belelátnia a lélek színjátékába.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!