A Booker-díj önmagában is garancia arra, hogy a kezünkbe vett könyv minőségi szépirodalmi alkotás. John Banville regénye nem cáfol rá erre, hiszen az idősödő művészettörténész keserű, de magával ragadó története a korábbi kitüntetettek (például William Golding, Salman Rushdie és J. M. Coetzee) műveinek színvonalával is vetekedhet.
Max Morden felesége halála után a tengerhez, gyermekkora helyszínére költözik. Célja elsősorban a feledés, a múlt feldolgozása. Az általa választott helyszín is a múlt, a fiatalság, ártatlanság (és annak elvesztése) terepeként jelenik meg, ám feldolgozatlan élmények életének ehhez az időszakához is kapcsolódnak. A történetben megjelenő három idősík – a régmúlt rejtélyei, örömei; a traumatikus halál, a Társ elvesztésének időszaka; és a jelen értelmetlen vegetációja – összemosódik, a különböző emlékek benépesítik a kiüresedett tereket. És bár Max nem felejteni, csak megérteni, feldolgozni próbálja szétesett életének legfőbb tragédiáit, szó sincs fejlődésregényről, a belső monológ inkább egy belenyugvás történetét meséli el, búcsú az élettől. A lírai hangvétel komorságát meglepő, apró kitérők enyhítik. Felüdülésként hat, ahogy jó ütemben, épp a legborúsabb pillanatokban egyes titkokra fény derül, megoldódnak a korábbi talányok. Ezek azonban csak mellékepizódok, melyek ellenpontként állnak a súlyos történetvezetéssel szemben. A regény cizellált, művészi nyelvhasználata sodró erejű, úgy hullámzik, mint maga a tenger. Banville műve semmiképpen sem könnyű olvasmány, ám szívmelengető, mély érzelmeket kiváltó, újraolvasásra, újragondolásra érdemes regény.
John Banville, A tenger, Budapest, Geopen Kiadó, 2009. Ford. Pordán Ferenc. 223 o., 2990 Ft
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
