Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a nemzet könyvtára. A gyűjtemény jelentős része külső raktárakban, szétszórva, néhol méltatlan körülmények között várja az olvasókat és a kutatókat.
Nemcsak a közönség kiszolgálása szempontjából hátrányos a jelenlegi helyzet, de a mai körülmények között nem oldható meg az egyedülálló állomány védelme sem. Kellene egy új épület. Az OSZK költözésének terve az év elején ismét felvetődött, sőt a Széll Kálmán-tervben helyet kapott az OSZK új, 21. századi igényeket kielégítő elhelyezésének programja. Azóta viszont nem sokat lehet hallani a megvalósításról. Nemrég a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya állásfoglalásban fejezte ki reményét Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternél a mielőbbi megoldás érdekében. A tudományos kutatók szempontjairól és az Akadémia véleményéről kérdeztük Maróth Miklóst, az MTA alelnökét.
– Miért most fordultak Fellegi Tamáshoz?
– Az állásfoglalást abból az alkalomból fogalmaztuk meg, hogy minap a Miniszter Úr is igényét fejezte ki az OSZK problémájának megoldására. Mi a tudományos kutatás, a tudományos kutatóközösség érdekében éreztük úgy, hogy meg kell szólalnunk.
– Ennyire fontos az OSZK költözésének ügye?
– Az OSZK a magyar nemzeti könyvtár. Minden olyan tudományág, amely valamiképp Magyarországhoz kapcsolódik, leginkább az OSZK-ban kutatható. Az összes magyar könyvtárban, így itt is, meglehetősen nehézkes a kiszolgálás, amennyiben nem egy helyen tartják a könyveket, hanem szétszórtan. A kutatóközösségnek néha kétszer is oda kell mennie azért, hogy megkapjon egy könyvet. Persze az aggodalom is beszél belőlünk, hogy az esetleges költözés során részben anyag veszhet el, részben hosszú ideig az olvasási lehetőség szűnik meg.
– Mit szeretnének a tudományos kutatók?
– Az egyik, hogy mielőtt a költözködés elkezdődik, biztonsági példányok készüljenek, és azok a biztonsági raktárba kerüljenek. Ha esetleg a költözködés alatt anyag veszne el, az pótolható legyen. A másik pedig az, hogy a költözködés minél gyorsabban valósuljon meg, és ne akadályozza az olvasókat, kutatókat. Magyarország a saját könyvtári anyagának digitalizálásában jelentősen lemaradt. Példaként említhetném, hogy Pázmány Péter műveit amerikai könyvtárak digitalizálták. Lehetetlen állapot, hogy saját nemzeti anyagunkat nem mi tesszük fel a világhálóra. Manapság a digitalizálás jelenti a példányok védettségét. Ezen a téren a tetemes lemaradásunkat – addig is, amíg az új könyvtár el nem készül – be kellene hozni. Hozzáférhetővé kellene tenni az anyagot a világhálón is.
– Ebben a kérdésben mennyire egységes a tudóstársadalom?
– Itt leginkább a bölcsészekről van szó, akiknek a könyvtári munka mindennapos alaptevékenység. A hazai humánértelmiség érzi leginkább a jelenlegi állapotok hátrányait. Egy olyan könyvtárra volna szükség, melyben a gyarapítás, az azonnali kiszolgálás kérdése is megoldott. A könyvtár állománya a nemzeti vagyon része. A magyar történelemnek, kultúrának olyan dokumentumai vannak itt, amiket mindenképp meg kell őriznünk a későbbi korok számára, ráadásul biztonságos körülmények között. Ezek az egész nemzet számára figyelemre érdemesek, még akkor is, ha a napi használatban csak egy kisebb kutató közösség forgatja őket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
