A magyar nyelvben van talán a legtöbb köszönésforma a világon. Jómagam húsz esztendeje foglalkozom ezek kutatásával. Több mint kétszáz köszönéstípust használunk, a rétegnyelvi variációkat is beleértve.
A köszönések a következőképpen csoportosíthatóak: I. Gesztusok (kézfogás, biccentés stb.). II. Hagyományos köszönések: Tradicionális (Áldjon meg az Isten!), konvencionális (Jó napot kívánok!), nonkonform (Szia!, Heló!). III. Egyedi köszönések: csoportnyelvi vagy rétegnyelvi köszönések (Csüszi!, Csumi!), egyéni köszönések (Delej!). IV. Köszönéspótló kijelentések és kérdések (Hogy vagy?). V. Köszöntések, jókívánságok (Kellemes karácsonyt!).
A hagyományos köszönési formákon belül három csoportot különböztetek meg. Az egyik a mindenki által ismert, de már egyre kevésbé használt, tradíciókon alapuló üdvözlőformák csoportja. Az ilyen köszönések általában a falvakban élők körében élnek még, ott is az idősebb generáció használja ezeket (Adjon Isten!, Fogadj Isten!, Isten áldjon! stb.). A konvencionális köszönések a mindenki által ismert és használt, régóta elfogadott típusokat jelentik (Jó napot kívánok!, Üdvözlöm!, Jó reggelt! stb.). A nonkonform köszönéseket is a hagyományosokhoz soroltam, hiszen a Szia!, Szervusz!, Heló!, Szevasz! köszönések már hagyományosan beépültek a nyelvbe, nem érezzük őket idegennek, furcsának. Az egyedi köszönéseken belül vannak olyanok, amelyeket egy egész nyelvi csoport vagy réteg használ, az egyéniek közé pedig azok tartoznak, amelyek egy pillanat alatt keletkezhetnek, majd eltűnhetnek a nyelvből, mégsem tekinthetők köszönéspótló kijelentéseknek.
A magyar köszönések többsége jövevényszó, de vannak belső keletkezésűek. Az üdvözlőformák esetében is befogadó nyelv a miénk. Használjuk a latin eredetű szervuszt, a német csüszit, a szlovák ahojt, az angol helót, az olasz csaót. De ez sem elég, hisz ott van még a puszi, csók, pá, csá, csocsi, szia, szióka és a többi izgalmas köszönés.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
