Charlie Chaplin: A diktátor, Vígszínház
Kicsi, bajszos és szuggesztív. Ez Chaplin Csavargója. És ez Hitler is. Mégis egy világ választja el őket. Maga Chaplin hozza össze e burleszkpárost A diktátor című filmjében, aminek elkészítését Korda Sándor magyar származású filmrendező és producer inspirálta azzal, hogy megjelenésbeli hasonlóságot vélt felfedezni Hitler és Chaplin között.
Remek felütéssel, az emblematikus Brahms Magyar táncára való borotválással kezdődik a vígszínházi változat. E nyitójelenetnek nemcsak dinamikája, de humora és feszültsége is van. Itt mi is érezzük: nyakunkon a kés. Ifj. Vidnyánszky Attila pedig virtuózan feni a kést amnéziás borbélyként. Rádióból irányítják a kisembert, annak minden mozdulatát. Mulattató karikatúráját adja a diktátornak is, akinek röhejesek törekvései, manipulációi, és nevetséges maga is. Ami igazán groteszk és félelmetes benne s tragikussá teszi a komédiát, az épp hatása: hogy komolyan veszi környezete, és még mi, nézők is engedelmeskedünk neki.
Az ikonikus földléggömbbel való balett, amelyben Hynkel játékszereként kezeli az egész világot, hatásosan jelenik meg a színen. Eszenyi Enikő rendezése kihasználja az élőjellegben rejlő lehetőséget, itt Hynkel eléri, hogy mi adjuk vissza a kezébe a Földet, mikor az kigurul közénk. Mi segítjük infantilis játékát továbbűzni. Máshol is némi interaktivitásra késztetnek az előadásban, nehogy már passzív kívülállónak érezhessük magunkat e történetben.
Többször meg is szólítanak bennünket, kiszólnak hozzánk, vagy épp kritikával illetnek: 1200 robot ül, nevet; még dolgozunk rajta – mondja rólunk Hynkel. A kétkeresztes zászló színre kerülésében is aktívan közreműködünk, és remekül asszisztáljuk: a gigantikus kelmét a fejünk felett húzzák át a színpadra, mi meg kezünkkel önkéntelenül segítjük. (Segíteni kényszerülünk, ha nem akarjuk, hogy a fejünk bánja.)
Miért nem tesztek semmit? Miért hagyjátok? – kérdi tőlünk a színpad sötétjében egyedül álló Hanna (Szilágyi Csenge) egy helyütt. És mi nem tudunk rá mit felelni.
Chaplin merész és pimasz paródiája láttán állítólag a felbőszült Hitler parancsot adott Chaplin „fizikai megsemmisítésére”. A Vígszínház színpadi változata jóval áttételesebb (bár áthallások jócskán vannak – például stadionok említésével), ugyanakkor igencsak bátor, hiszen épp az oroszlán barlangjában figurázza az önkényurat és adja az önkényuralmi berendezkedés burleszkkel kevert negatív kritikáját.
Kár, hogy a gegek helyenként túlburjánzanak, és a túlkapások gyengítik az összhatást. Olykor épp burleszkelemek a kevésbé sikerültek és sótlanok. A két diktátor (Napaloni Király Dániel) viadala viszont fergeteges duó, a gyerekes kajacsatába torkolló fogadás remek. A legemlékezetesebb viszont maga a címszereplő. Ifj. Vidnyánszky Attila virtuóz, technikás színész, amit rendre ki is használnak az őt rendezők, és ami – például a Hamletnél – sokszor épp gátnak bizonyult, az most remekül összecseng mind a chaplini kisemberrel, mind a burleszk műfajjal. A narcisztikus diktátor karikatúrája pedig hibátlan.
FOTÓ: DÖMÖLKY DÁNIEL
Az 1940-ben készült, mélyen humanista alkotás Hitler és a nácizmus fiktív szereplőkkel és helyszínekkel bemutatott paródiája. Ausztria megszállásáig követi Hitler Birodalmának kiépülését és a zsidóság meghurcoltatásának eseményeit. Chaplin ekkor még mit sem tudott a haláltáborokról, mulatságos figurának találta Hitlert a maga infantilis erőlködésével, hogy világuralomra törjön. A kis borbély és a fékezhetetlen diktátor kettős szerepében bravúrosan mutatja a diktatúra lélektanát.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
