Hitviták húznak vissza

– A Náthán gyermekeiben mindenki gyűlöl mindenkit, sőt, orvul ölni próbál. Náthánt különösen gyűlölik, mert zsidó. Sok mai jelenségről szól a produkció.

– Náthánt azért a nevelt lánya szereti, és a szerelme, Kurt tán végül megért annyit, hogy nem kell csak azért gyűlölni, mert más vallású. Egyébként pedig alaptétel az életben, hogy azok ellen fordulunk, akik jót tesznek velünk. És azokat gyűlöljük meg, akik valaha kiszolgáltatottnak, gyengének láttak minket. Például az utál meg bennünket, akinek kölcsönadunk. Rám is jellemző volt, ha valaki teljesen érthetetlenül jó volt hozzám, vagy olyan gesztust tett, aminek nem tudtam a miértjét, akkor inkább eltávolodtam tőle.

– A darab végén a szultán, a püspök és Náthán úgy veszekednek, mint amikor iskolások egymásnak esnek.

– Inkább óvodások.

– És a parlament is eszébe jut az embernek.

– Tulajdonképpen igen.

– Elvileg felelős emberek, infantilis idétlenségeket vágnak egymás fejéhez.

– Attól tűnnek ennyire hisztérikusnak, mert gyerekesen ragaszkodik mindenki a saját hitéhez. Abszurd, hogy a világ hasonló hitvitáktól nem tud előrébb jutni.

– Manapság is egyfolytában azt vágják a fejünkhöz, ha nem abban hiszünk, amit szinte már-már előírnak számunkra, akkor gonosz, rossz, nemzetietlen emberek vagyunk.

– Eléggé tisztázatlan, mi az, hogy nemzeti, ahogy Magyarországon azokat is próbálják megbélyegezni, akik nem istenhívők, vagy nem feltétlenül azokhoz a vallásokhoz tartoznak, amelyek nálunk a legelfogadottabbak.

– Aki nem egy bizonyos politikai oldalhoz tartozik, az akár már hitetlennek is számít.

– Erre jó példa volt, amikor arra szólították fel „a zembereket”, hogy az tűzzön kokárdát, aki igazán magyar. Nem szabad így kisajátítani egy a már az én fiatalkoromban is sokat jelentő szimbólumot. Számomra szimbólum volt a feltehetően rosszul működő Malév is. Annyira fáj, hogy nem lesz többé hogy egy repülőtéren, amikor meglátom a gépet, megdobban a szívem, és azt érzem, az egy darabka Magyarország. Nem tudom, mi lehetett az a sok felhalmozott rossz, ami miatt így el lehetett engedni a Malévet.

– Mostanában bármit elengednek. Majdnem megszűnt a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín is.

– Évadközben ilyet nem lehet csinálni. De a színházi struktúra „rendszerváltása” ugyanúgy elkésett, mint például az egészségügyé. Sok mindenen változtatni kell, csak nem így, nem egyeztetések nélkül, nem ennyire szakmaiatlanul. Változásra szükség van, miközben fáj a szívem mindenkiért, aki ennek a vesztese.

– Elnökségi tag is a MASZK Országos Színészegyesületben…

– Igen, de ennek semmi jelentősége.

– Nem azért vállalta el a tisztséget, hogy jelentősége legyen?

– Azt gondoltam, hogy valamit tenni lehet. Valószínűleg én sem vagyok elég ambiciózus, nem vagyok jó konfliktustűrő.

– Konferálta a Milla tüntetését, a Dörner György igazgatói kinevezése elleni tüntetésen is szerepelt, akkor egy érdekvédelmi szervezetben miért nem tud harcos lenni?

– Mert nem volt kíváncsi senki a véleményünkre. Azt hiszem, nem mértem föl, hogy minimális befolyással tudunk lenni a döntéshozókra.

– Soha nem félt?

– Amikor Csákányi Eszterrel először mentünk a millás tüntetésre, nagyon féltem attól, hogy lerángatnak a pódiumról, megvernek, ordítozni kezdenek, hogy menjek a fenébe, vagy azt kiabálják, „hülye kommunista”. De attól, hogy emiatt nem hívnak sok helyre fellépni, nem féltem. Bár valószínűleg ezt is elintéztem magamnak. Annak nincs tere, aki nem azt mondja, amit egy központi akarat mondani szeretne. De volt már ilyen. Ismerős.

– Elvan a temérdek színházi szerepével?

– Hihetetlenül szerencsés, boldog színész vagyok, egyik szebb szerepet játszom a másik után. Tényleg sok örömöm van az életben. De azt nem gondoltam, hogy a politika ennyire durván beavatkozik a mindennapjainkba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!