Gördeszka, pilleszék, gumicsizma, eldobható műanyag kanál – mi bennük a közös? Első hallásra nyilvánvalóan semmi. Mégis egy térbe kerültek, méghozzá a Néprajzi Múzeum legújabb, Tárgyas ragozás – szubjektív etnográfia című kiállításán.

 
Németh András Péter felvétele

Zavarbaejtőbb tárlaton talán még sosem jártunk. Hét témakör, harminchárom tárgy. Elsőre még nem is hangzik olyan furcsának. De ha jobban szemügyre vesszük az első tároló tartalmát, már kicsúszik egy kicsit a lábunk alól a talaj. A téma a közlekedés. A tárgyak pedig: egy párnanyereg, egy csontironga, egy sárgakék játék motor (ez legalább nosztalgikus emlékeket ébreszt) és egy gördeszka. Erre így nehéz gombot varrni. Tény és való, mindegyik kapcsolódik valamilyen módon a közlekedés fogalmához. A következő tárolónál lakáskultúra címszó alatt találunk egy juhfejőszéket, egy pilleszéket (már megint az a nosztalgikus sóhaj!), egy gyönyörű, festett ülőalkalmatosságot és egy felfújható, babakék fotelt, anyaga PVC. Igen, mindegyiken lehet ülni. Ezen kívül van köztük bármilyen kapcsolat? Agyunk zavartan igyekszik rendszerezni a tárgyakról megszerzett információkat, de még mindig bizonytalanok vagyunk – mi ez a kiállítás? A falból fülhallgató zsinórja tekeredik, a hangjáték által orosz realista jelenetbe csöppenünk. Csehov helyeslően bólogatna, mi a hasunkat fogjuk a nevetéstől. A főszereplő Jevgenyij Proszpototoronovovics, híres utazó, mindenféle széken ült már életében. Vendégségbe érkezik, a háziak arra kíváncsiak, mit szól legújabb szerzeményükhöz, az egyenesen Párizsból érkezett (s párizsi levegővel töltött) felfújható fotelről. Ami nyilvánvalóan nem rossz, de a pilleszékekhez képes elhanyagolható jelentőséggel bír, legalábbis Jevgenyij P. szerénynek nem nevezhető véleménye szerint. Remekül szórakozunk, de okosabbak még így sem leszünk. Továbblépünk hát, először a táplálkozás, majd a gazdálkodás, a viselet, a világítás és a teherhordás témakörét körbejáró tárolók színe elé járulunk. Rengeteg ismert, mindennapi életünkben folyamatosan jelen lévő tárgy köszön ránk a gurulós bőröndtől a késélezőn keresztül a fröccsöntött műanyag szandálig. És van jó néhány olyan is, amiről már sokat hallottunk, de még sosem láttuk őket, mint például a kanalas gém csőréből készített villa-kanál. Körmünkkel óvatosan megkocogtatjuk a nyírfakéregből készült kosarat is.

Élményekből nincs hiány, a kiállítás valódi céljának megértéséhez viszont Joó Emese múzeumpedagógus segítségét kérjük. Amikor bevalljuk bizonytalanságunkat, elneveti magát. „Épp ez volt a cél. Kihúzni a talajt a látogató lába alól” – magyarázza. A hét témakör, amely a kiállítás vázát adja, alapvető néprajzi kategória, ezekhez kerestek különböző tárgyakat a múzeum gyűjteményéből, amelyek segítségével igyekeztek bemutatni, hogyan változott az elmúlt évszázadban a tárgykultúra, milyen változáson mentek keresztül az egyes tárgyak. „Nem akartuk megkönnyíteni a nézelődők dolgát. Manapság, amikor a múzeumok egymásra licitálva próbálják becsalogatni a közönséget, sokszor épp a lényeg veszik el. Maga a kiállítás, a kiállításon bemutatott tárgyak. Mi úgy gondoltuk, épp ezeket helyezzük előtérbe. Legyenek csak tárgyak, meghökkentő, zavarbaejtő csoportosításban. Így biztos, hogy mindenki azokra fog koncentrálni” – meséli a múzeumpedagógus. Joó Emese körbevezet a hátsó szobában is, ahol a tárlat megtekintése után leül egy kicsit beszélgetni a gyerekekkel. Meghallgatják a különböző témakörökhöz készített hangjátékokat, amelyeket Keresztesi József írt. Megnézik újra a képeket, a múzeumpedagógus mesél még róluk egy kicsit. A kiállítás anyaga együtt látható a falon is, körülötte pedig a gyerekek rajzai találhatóak. Jól látható a felírt szavakból (kommunikáció, pénz, egészségügy, média), mennyire megváltozott mára a tárgyakhoz való viszonyunk. A néprajzi kategóriák talán egy kicsit elavultak, változó tárgykultúránknak köszönhetően, épp ez az, amire rádöbbent a kiállítás. Ahogy kilépünk a múzeumból, azon kapjuk magunkat, hogy mi is ezen gondolkozunk. Az egyes tárgyakon, az azokhoz fűződő emlékeken. Már ezért megérte elmenni a múzeumba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!