-
Bármiről lehet írni már ma,
Abszolút van bőr a pofán:
Erőkar, tipli, tanga, zokni,
Semmi nem lehet túl profán.
De én inkább ingatlanügyben
Fogom letenni a garast,
Hiszen éppúgy jellemez fészkem,
Mint baglyot, fecskét vagy a sast.
Főnemesként egy ősi házban
Tengetem a napjaimat.
Cifra torony ódon kakassal…
Ezeréves zuzmó tapad…
Szanszkrit uralkodók emelték
A történelem hajnalán!
Ja nem, mert magunk építettük…
Öt éve… Vagy hat is talán!
Költő vagyok, mindenki tudja,
S ezért éheznem kellene,
A födém rám kéne szakadjon,
Felettem végzet fellege.
Ehhez képest elég virgoncan
Tengetem a napjaimat,
S mosogatáskor az ablakból,
Teljes panoráma fogad.
Azt is mondják, a költő társa
A feneketlen, zord magány,
Mármost a házunkat betölti
Hat gyermek s három unokám.
Igaz, hogy ritkán jön így össze,
Hogy mind ide gyűlhessenek,
Inkább csak ki- meg besuhognak,
Mint a fecske, mikor etet.
Undorító a hájas művész,
Aki naponta jóllakik,
S ha szélvész ront rá, hát becsukja,
Kétrétegű ablakait…
Éppen ezért én az esőbe
Egy szál gatyában kimegyek,
És táncolok a förgetegben,
Mint egy eszehagyott gyerek.
Legalább egy kicsit beáznék…
Vagy omladozna a falam…
De nem, nyavalyás burzsuj lettem,
Bár azért van némi saram.
Kocsimmal dágványba ragadtam,
S addig pörgettem kerekét,
Homlokzatom összefröcsögte,
Most így áll loncsosan, na szép!
Miénk a ház, azaz csak hisszük:
Van telekkönyvi kivonat…
De a hódítók tömött sorban
Nap nap után áramlanak.
Özönlenek a szárnyas hangyák,
Zsizseg poloska, katica,
S ami bútor van teraszunkon,
Lehugyozza rusnya cica.
Sebaj, legalább megtanuljuk,
Hogy nem a miénk semmi sem,
Éjszaka például az ágyból
Túr ki engem a gyermekem.
Próbálok élemen aludni,
Gyötrődök sajgó vállamon,
Fájdalomból tanul a költő,
Mostoha sorsom vállalom!
No, most emlékművet emeltem
Betűkből neked, kicsi ház,
Hol pincebogárként a mélyben
Irkálok, ha rám tör a láz.
Konyhabútort magam csináltam,
Teleálmodtam légterét,
De csak ingatlan, el kell adni,
Ha kinyiffannak faterék!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
