Először adták ki Magyarországon az idén 90 éves Bánffy Katalin grófnő memoárkötetét a 2010-es erdélyi megjelenést követően.
A könyv naplópontosságú kordokumentum és lírai önvallomás, amely minduntalan újraírja önmagát.
Egyszerre érezzük ki belőle a fiatal arisztokrata lány gondtalanságának, naivitásának, majd szenvedéseinek hiteles történetét és idős önmagának tapasztalatait, amivel ugyanakkor felülírja és kommentálja az emlékeket.
A történet a két világháború között töltött idilli gyermekkortól indul el, majd a gondtalan, gyönyörű arisztokrata lány fiatal éveinek utazásait, szórakozásait, szerelmeit veszi sorra, végül a háború borzalmaiban mindent elvesztett és kettészakadt család hányattatásait írja le. A történet végpontja a kilátástalan valóságból való kitörés vágya és beteljesülése.
A fejezetekre tagolt visszaemlékezésben kirajzolódik a híres színésznő édesanya, Váradi Aranka és az egykori külügyminiszter, polihisztor édesapa, gróf Bánffy Miklós alakja. Tűpontos, kritikus, szeretetteljes, vagy éppen kíméletlenül őszinte leírások sorozata tárja fel azt a kapcsolati rendszert, amelyet a család, az arisztokrata körök, a művészek és politikusok, a cselédség jelentett az erdélyi grófkisasszony szokásokkal körülbástyázott, védett életében. Kalandok, szerelmek, flörtök sokasága, az arisztokrata fiatalok szórakozásai és az állandó utazások, visegrádi, bonchidai, budapesti és kolozsvári időzések változtatják a kötet békeidőben játszódó legnagyobb részét lányregénybe illő, idillikus meseregénnyé.
Az eredeti családi fényképekkel illusztrált történet erős kontrasztja az utolsó fejezetekben leírt háborús eseményekben válik tragikussá és nyomasztóvá: az Erdélyben maradt édesapa, a bonchidai kastély leégése, a vagyon, a szeretett tárgyak elvesztése. És ami megmaradt: az emlékek.
(Helikon Kiadó, 2014. 352 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
