Latinovits Zoltán grafikáiból, rajzaiból és festményeiből nyílt kiállítás A veszprémi ködszurkáló ecsettel címmel, amelyből a tárlatnak otthont adó város nevét sem nehéz kikövetkeztetni.
A Petőfi Színház a róla és féltestvéréről, Bujtor Istvánról elnevezett Játékszínben emlékezett meg a színészkirály születésének 80. évfordulójáról.
Latinovits 1971–73 között játszott a veszprémi színházban, miután Pesten persona non gratává vált, bojkottálták, mert túl sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, másfajta színházat kívánt létrehozni, nyíltan vállalta a véleményét, nem volt hajlandó megalkudni. Emiatt összeférhetetlennek tartották.
Veszprémben azonban végre megvalósíthatta régi álmát: rendezhetett. Először Németh László Győzelmét vitte színpadra, majd Gorkij Kispolgárait, és ahogy Koltai Tamás írta róla a Színház 1973. májusi számában, egyszerűen fanatizálta a veszprémi együttest.
Ködszurkáló címmel írta meg önéletrajzát, amely esszéket, vitairatokat és elmélkedéseket tartalmaz a magyar színházi élet gondjairól – innen a kiállítás neve.
A húsz grafika, rajz és festmény az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tulajdona, eddig kizárólag a helyben kutatók vethettek rájuk pillantást. A képek nem színházi témájúak, tájképeket festett akvarellel kirándulásairól. A „magyar tenger” ihlette meg legjobban, legtöbb képén a balatoni nyarak hangulata köszön vissza aprólékos kidolgozottsággal építészmérnöki múltját jelezve. Az akvarellek meglepő hasonlóságot mutatnak a japán tájképekkel, ugyanaz a finom vonalvezetés, pasztell színhasználat, egyedül az épületek szocialista-realista stílusa és erőteljes színe utal Kelet-Európára.
A papírragadás nem meglepő attól az embertől, aki a Ködszurkálóban azt vallotta, hogy tört fényű kagylókkal érkezett a világra, és felhők, napok, csillagok szikráinak barlanghomályos rajzát hurcolta magával, elkezdett kanyaros vonalakat, kis görcsös köröket, befejezetlen görbéket rajzolni.
Ennek ellenére a tájképfestészethez nyúlt, és rajzain nem tekintett az ég felé.
Nem kutatta az eget: eszébe sem jutott, hogy egyszer majd 1 km átmérőjű kisbolygót neveznek el róla (132874 Latinovits), valahol a Mars és a Jupiter pályája között, a Hungaria típusú kisbolygók zónájában.
A kiállítás Latinovits személyiségének a nagyközönség számára eddig ismeretlen rétegét mutatja be, ezért hiánypótló. Talán egyedül Bruce Ross kanadai költő haikuja hiányzik belőle: „Reggeli ködöt / szurkál a létra – felér / túl a tetőn is”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
