Az ünnep, Pesti Színház
Ismét a repertoár része lett a Pesti Színházban az Eszenyi Enikő rendezte darab, holott nincs könnyű helyzetben, aki színre viszi Az ünnepet, hiszen a nézők jó része azt az átütő, felkavaró hatást várja, amit Thomas Vinterberg kultikus Dogma-filmje, a Születésnap adott. Ugyanakkor David Eldridge drámájának újratöltött, 2014-es változata tartalmilag és formailag is izgalmas előadást hozott.
Az előadás legfelkavaróbb jelenete talán épp a zárókép. A reggelizőasztalnál a családtagok kivetik maguk közül a leleplezett megrontót, ám visszaengedik körükbe a gyermekeit áldozatul engedő anyát. A roskadozó, erejét vesztett férj mögé immár nem sorakozik fel a feleség, aki Halász Judit nagyszerű alakításában gyáván meghúzva magát, megkönnyebbülten fogadja el a helyét az új rendben, a sor végén. S habár csatlakozhat a „bűntelenek” táborába, a tanácstalanság továbbra is ott tükröződik arcán: leleplezettként hogy is kell majd ezentúl viselkednie e továbbra is látszatokra épülő társadalomban.
Döbbenet, hogy a cselekvés hiányát, a bűntény feletti szemet hunyást a családtagok megbocsáthatónak ítélik. Nyilván e döntéssel saját megalkuvásaikat legitimálják tudat alatt. Maga az áldozat (Varju Kálmán) azonban nem osztja ezt az álláspontot. Ő úgy véli, vétkesek közt valóban cinkos, aki néma. Makacs szemrehányás minden pillantása. A felénk vetettek is. Mert mi is éppily cinkosok vagyunk, hiszen sok minden felett igen könnyedén képesek vagyunk szemet hunyni vagy beletörődni. Ami némi tompa lelkiismeret-furdalásfélét hagy csak maga után. Emiatt vésődhet e zárókép erősen belénk, s képes még sokáig ott villogni vészjelző lámpaként az ember fejében.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
