Látványos, de unalmas - Exodus: Istenek és királyok.
A szuperhősök után az új trend a Biblia- feldolgozás: Ridley Scott is leforgatta Mózes és a zsidók egyiptomi szabadulásának történetét, ám a háromórás, főként számítógépes technikára – nem is a színészi játékra vagy holmi párbeszédekre – támaszkodó hollywoodi hőseposz a látványos jelenetek szüneteiben zsibbasztóan érdektelen és vontatott. Christian Bale Mózesként küzd is a szerepével, még valamirevaló ellenfelet sem kapott, Joel Edgerton inkább oktondi, hepciáskodó kis zsarnok, mint a nagy Ramszesz, a valaha élt leghatalmasabb fáraó.
A bibliai történethez Scott hozzá sem nyúlt, no, nem mintha át kellett volna költenie, de semmi pluszt nem tett hozzá. Ez elsősorban a lapos forgatókönyv hibája, és hogy végig törekedtek a vallásos emberek érzelmeinek tiszteletben tartására és a politikai korrektségre.
A zsidókat végig hébereknek nevezik, az egyetlen csókjelenetnél elsötétül a kép, mikor Mózes és Cipóra szája épp összeérne, és a fáraó meg a szolgái kegyetlenkedésein túl mindenki olyan békés, mintha Woodstockban lennénk. A csapásjelenetek bár látványosak, csendben számolunk vissza magunkban, hány van még, a Vörös-tengeri átkelést viszont úgy lezavarták, mintha az lett volna az út legsimább része.
Legfeljebb vihoghatunk-bosszankodhatunk olyanokon, hogy az ókori Egyiptomban koppannak a sáskák az ablaküvegen, pompás páncélingeket kovácsoltak a harcosoknak, és ha a zsidók nem vihettek magukkal szekereket a szurdokba, később hogy kerültek vissza azok hozzájuk.
Pedig annak idején Scott a Gladiátort olyan remekül összerakta, hogy csak a legszőrszálhasogatóbbak akadhattak fenn azon, hogy olaszul beszéltek benne latin helyett, és szórólapokat osztogattak a szenátus előtt. A történelmi filmek már csak ilyenek, nem várhatjuk el, hogy az összes sztárnak kihúzzák a több tízezer dolláros fogsorát a korhűség kedvéért.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
