Felnőttszemmel nézve legalább újragondolásra érdemes a vajdahunyadvárbeli múlt hétvégén nyílt interaktív kiállítás, főleg, hogy műfajában már nem az elsőt rendezik a Városliget közepén. A rendkívül szűkös, kétteremnyi belső tér annyira túlzsúfolt már önmagában a tárlókban elhelyezett kiállítási-játékinformációs anyag számára is, hogy amikor a szülők- nagyszülők kíséretében a számtalan csimota benyomul közéjük és kiereszti a hangját a játék hevében, embert és hallást próbáló feladat lesz egyszeriben – valóban túlélőpróbának tűnik majd a képzeletbeli kaland a képzeletbeli dzsungelben.
De elég redukált maga az óriástársasjáték is, hiszen elsősorban a szülő felolvasására, mesélőkedvére kell hagyatkozni, ki mennyire képes fölkelteni az érdeklődését a gyermekének, hogy a kicsiny léghajókártyákat szelektálva lépjen tárlótól tárlóig – nyomulva előre a fantázia- őserdőben a reménybeli kincs felé, túlkiabálva másokat, hogy újabb és újabb állomásokig tülekedve léphessen tovább. Az utolsó etapban pedig elég kontraproduktív az az elképzelés, hogy az állandó néprajzi kiállítás tárgyai közt kialakított kvázi-labirintusban sétálva, bárkinek fölkelti az érdeklődését a múzeumi gyűjtemény.
Kincset hajszoló fiam nyomában loholva csupán elsuhanni láttam magam mellett az ekeszarvakat, a kemencét, a falusi-földműves életmód megannyi kellékét. Mindehhez képest a „kincs” láthatóan földhözragadtan lankasztó – látszatszerű, ahogy a kiállítás is –, értetlenséget kiváltva a gyerkőcből, éppígy a nagyon jelképes ajándék, amivel az órásdzsungelbeli kitartását honorálták.
Gyerekszemmel nézve persze akár izgalmas is lehet a zsivajjal, futkározással vegyített mini-keresőtúra, a fotókon látható állatok, növények képe vagy plasztik megjelenítése. De erősen számítanak a fantáziára.
A kiállítás április 12-ig látogatható.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!