Annak ellenére, hogy Thorma Jánosra már huszonévesen elismeréssel tekintett mind a hazai, mind pedig a nemzetközi kultúrszcéna, halála után a hírneve vele maradt Nagybányán. Csak ritkán hagyta magára a mestert: először 1939-ben, egy rövid gyűjteményes kiállítás erejéig, másodszor pedig 73 évvel később, hogy egy külföldi állomásokkal teletűzdelt turnén újra élővé tegye a Thorma név dicsőségét. A sorozat utolsó és legjelentősebb helyszíne a Magyar Nemzeti Galéria.
Már huszonkét esztendősen aranyérmet nyert Párizsban a korai müncheni és párizsi évek naturalizmusát idéző Szenvedőkkel, 25 évesen pedig a szakma és a művészetrajongó közönség mellett az általa oly nagyra tartott Munkácsy Mihály figyelmét és érdeklődését is sikerült magára vonnia a honfoglalás 1000 éves évfordulójára készített Aradi vértanúk, október hatodika című történelmi tablójával. Korabeli tudósítások szerint Munkácsy a kép láttán végigsimította a szakállát, hosszan hümmögött, majd annyit mondott: „Könnyű a hírnevet megszerezni, de meg is kell azt tudni tartani. És ez a nehezebb.” Bár az ominózus kép műtárgyvédelmi okokból az eredeti kiállítóhelyén, a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban maradt, egy korabeli fotóreprodukción azért ezen a mostani tárlaton is szemügyre vehető, mi jelentette akkoriban a siker zálogát. Amikor 1896-ban Hollósy Simonnal, Réti Istvánnal, Ferenczy Károllyal és Iványi-Grünwald Bélával együtt megalapították az európai hírűvé vált nagybányai festőiskolát, már nemcsak itthon, de külföldön is a kor meghatározó festői között tartották számon. Ennek ellenére, leszámítva az 1939-es szűkös válogatást és néhány vidéki tárlatot, még soha nem volt ekkora gyűjteményes kiállítása Magyarországon. Sok fejtörést is okozott a kurátoroknak, hogyan és honnan varázsolják elő azokat a Thorma-műveket, amelyek létéről tudott ugyan a műtörténészszakma, hollétükre azonban csak alapos nyomozással sikerült fényt deríteni. „A nagybányaiak programképének számító Békesség veletek című festményt, melyen Hollósy Simont Krisztus képében ábrázolta a művész, hosszas kutakodás után épp a Nemzeti Galéria raktárában találtuk meg” – meséli Büki Barbara kurátor. „Szerepel a nyilvántartásunkban, tudtunk róla, de mivel egy hatalmas, több mint háromszor négyméteres alkotásról van szó, az archiválás folyamán hengerre került. Időbe telt, míg átnéztük az állományt, mert egy ilyen hengeren több festmény is pihen. Kiderítettük azt is, hogy miután Szegeden szerepelt kiállításon, feltehetően a harmincas években hengerelték fel, és a Szépművészeti Múzeum állományának része lett. Akkor került át a Nemzeti Galériához, amikor az ötvenes években kettévált az intézmény” – mondja a kurátor, aki reméli, hogy most már keretben maradhat a kép, és esetleg még megfelelő helyet is találnak neki a kiállítás után.
A különféle dokumentumokkal kiegészített, több mint 120 festményt felsorakoztató tárlat számtalan újdonságot tár a látogatók elé, de még a szakma számára is tartogat nem egy meglepetés értékű alkotást. A kiállításon szereplő hét szekció közül csupán az első három szól arról, amit Thormától ismer a nagyközönség. Ezek a realista és az 1848–1849-es témájú képei. Ezt egészítik ki a festő későbbi korszakaiból származó munkák: történelmi témákat, levegős tájakat, ropogós színeket, a természet és az ember harmóniáját és az örök Nagybányát megjelenítő alkotások. Külön szekcióban láthatjuk Thorma János portréművészetét, melyet a magyar szecessziós portréművészet egyik legszebb és legismertebb alkotása, Iványi- Grünwald Béla későbbi feleségéről, Bilcz Irénről készült festménye fémjelez.
A Nemzeti Galéria kiállítása egy vándortárlat utolsó, ám a korábbiaknál jóval jelentősebb állomása, melyre számos hazai és külföldi magántulajdonos, valamint több közgyűjtemény, így például a pécsi Janus Pannonius Múzeum, a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a debreceni Déri Múzeum kölcsönzött alkotásokat.
(A Thorma János, a magyar Barbizon festője című kiállítás május 12-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!