Arthur király – A kard legendája
A Sherlock Holmes után már nem óriási meglepetés Guy Ritchie-től egy újabb számítógépes trükkorgiával felspécizett, történelmi gengszter-akcióvígjáték, macsó humorral bőven felöntve. Bár a koktél lecsúszik, két óra abból is sok, hogy Ritchie saját életműve legjobb pillanatait idézgeti.
Charlie Hunnam – aki nem csak Brad Pitt eltitkolt fia, de úgy is pofozkodik, mint elődje a Blöffben – a mindig belőtt hajú és szakállú, hófehér lenvászon ingben feszítő Arthur, Londínium bordélynegyedének legmenőbb stricije. Egy razzián elhasalva a többi fogollyal együtt odavezetik a sziklába beleállt kardhoz, és kihúzza az Excaliburt, magára rántva a zsarnok király (Jude Law) haragját. A mondából ismert történet egyre őrültebb ámokfutásba kapcsol: mágusok, szörnyek, a király katonái, pártütők és hétpróbás csibészek, mindenki megállás nélkül püföl, nyilaz és kaszabol mindenkit. Alig követhetők a felgyorsított, akciókamerákkal és drónfelvételekkel is variált, dobhártyazúzó jelenetek, melyek lehengerlés helyett lelohasztanak, feldagasztott ürességről árulkodnak. Akadnak jobb percek, mikor kard helyett szavakkal csatáznak: Ritchie bravúros a verbális adok-kapokban, és végre játszhatnak a frusztráltnak tűnő színészek is.
Ám míg az egykor eredeti és friss, ma önismétlő és a kreativitást agresszív képsorokkal kompenzáló rendező a monda valamennyi elemét le akarta fordítani a ma (vizuális) nyelvére, a nőket a középkorinál is rosszabb helyzetbe taszította. Az egyedüli (alig) beszélő nő egy boszorkány, meg néha bekocog pár elegáns lady az udvartartásból, és illedelmesen kussol, míg véráldozatnak nem használják. Bár a kerekasztal lovagjai nem szentek, sőt a legdörzsöltebb nehézfiúk, mégis teljesen aszexuálisak, mintha odáig sem alacsonyodnának, hogy nővel kezdjenek. Vagy tán tervezik a folytatást, melyben Guinevere a „legtökösebb csajként” meghódítja a favágószexuális Arthurt?
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!