Összeállította Bálint Orsolya, az L1 Egyesület Kritikai Önképző műhelyének vezetője, az L1danceFest nyílt beszélgetéseinek moderátora.

 
 

Az L1 Egyesület 14. éve rendezi meg Budapesten az ország egyetlen mozgásalapú nemzetközi fesztiválját, hogy a kortárs tánc- és társművészetek szeretetére biztassa a közönséget.

„A természetesség, a minden szempontból szabad testtudat és tánc, illetve a személyiség ereje a legfontosabb, ami megfog bennünket egy művészben” – mondja Ladjánszki Márta táncos-koreográfus, az L1 egyesület művészeti vezetője, a fesztivál főszervezője.

„Samuel, a francia vendégünk hihetetlen mély mozgásminőséggel foglalkozik, még videón nézve is lenyűgöző. Két olasz vendégünk közül Francesca páratlan tehetségű fiatal táncos, Silvia pedig már az érettebb generációt képviseli, az ő darabjának témája is a kor. A japán vendégünk a Párizsban élő, de alkotásaiban a Butoh-t, az afrikai és a breaktáncot is ötvöző Ismaera pedig egy bomba.”

Szeptember 15-én a CEU Japán Kertjében az ő ingyenes előadásával indít a fesztivál, emellett kurzust is tart a Táncművészeti Főiskolán, akárcsak a szlovák Jaro Viňarský, aki ritka intenzitású táncosként számos nemzetközi díjat nyert. Míg ő virtuóz szólójában megkísérli megközelíteni a repülés lehetetlennek tűnő álmát, a New York után jelenleg Prágában és Zsolnán dolgozó Matthew Rogers Egy törékeny gyermek című, lenyűgöző finomságú szólójában arra mutat rá, hogyan alakul át az identitásunk a globalizált világban.

Az erőszak kortárs formáinak kutatásából született a two-women- machine-show dán-brit alkotócsoport rendkívül provokatív, Trans című előadása, melynek során a nézők saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy működik a címkézés (és a megbélyegzés) gyakorlata. Kéri Judit (Bécsben élő) koreográfus-rendező két kiállítással is jelentkezik: A Love & Wish Letters to Hungary témája külföldön élő művészek hazájukhoz fűződő viszonya, a The Queen and The Eggs pedig a látogatókat is arra kéri, írják le vagy rögzítsék üzeneteiket, melyeket anyáiknak vagy nagyanyáiknak szeretnének mondani – akár élnek, akár már elhunytak.

Csúnya testek szépsége

„Amikor azt mondom, hogy „csúnyaság”, azzal provokálok. A csúnyaság olyan szükségszerűség, mely képes rávilágítani a valódi szépségre, a sztereotípiák ellenében” – véli Silvia Gribaudi olasz táncos-koreográfus, akinek szeptember 17-én a MU Színházban látható Hány évesnek játszod magad? című táncelőadása két „középkorú”, a fizikai változások idejében, kritikus korban lévő előadót – egy 41 éves nőt és egy 69 éves férfit – mutat be, sok humorral és öniróniával. „A színpadon a férfi a görög szépségideált a kortárs korral együtt idézi meg, közben a nő a klasszikus szépséget idézi, ami leginkább ellentétben van a kortárs társadalom szépségfogalmával.”

Silvia 2009 óta számos városban és országban készít előadásokat és tart workshopokat, melyeknek főszereplői a 60 fölötti nők, a női képzelet és a kifejezés világa. „Minden csoportban fontos téma a szexualitás, például a gyönyör keresése, a vitalitás, a saját nőiségünk tisztelete, a csábítás és az örömszerzés iránti vágy. Versengés és tragédia. Ugyanúgy, mint a szexualitás, a halál is állandó téma, a gyermek vagy a férj halála, különösen a 70 fölötti nők csoportjában vagy kisebb falvakban. A nők, akikkel találkozom, úgy érzik, nincs egységben a testük és a szellemük, melyet még a fiatalság lendülete repít, miközben a fizikumukat már átformálták az évek.”

A tuskó súg neki

David Lynch kultikus sorozata, a Twin Peaks – azon belül is a Tuskó Lady karaktere – adta az ihletet Samuel Lefeuvre MonoLOG című koreográfiájához. „Egyfajta modern orákulum ő, akit az emberek egyszerre csodálnak és félnek. Sok hasonlóságot fedeztem fel közte és a táncos-előadó szerepe között. Titokzatos nyelven, sokat sejtetve, mégsem feltétlenül közérthetően valamiről mesélünk, egy nyelven, ami (részemről) a fizikalitásban sarjadzik, és amit többnyire egyáltalán nem egyszerű vagy nem éppen kellemes közvetíteni. Az emberek pedig szinte isszák ezt a nyelvet” – mondja Samuel, aki állandó „táncpartnerét” a szülei kandallójából mentette ki. „Nekem is a tuskó súgja meg, hogy kit válasszak ki magamnak a közönség soraiból, akiből erőt meríthetek. Számomra a tuskó jelenti az előadásnak mindazon aspektusát, amelyeket nem irányíthatok.” A teste határaival is játszik és megpróbálja kitolni ezeket – már a fizika törésvonalán mozogva – a szeptember 15-én a MU Színházban és 16-án a Bakelit M.A.C.-ben látható előadásában.


Ilona Pászthy koreográfus-képzőművészt a modern ember nyughatatlansága foglalkoztatja. Korunkban egyre ritkábban fordul elő, hogy test és elme egy időben egy helyen vannak, egyre több időt töltünk virtuális terekben, miközben a testünket úgy működtetjük, akár egy gépet. Az állandó elvágyódás, a mindig valamire várakozás inspirálta Time4 című táncinstallációjában (szeptember 18-án a Marczi Közösségi Térben) a nézőtér klasszikus határai feloldódnak, a közönség is az előadás részévé válik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!