Bizarr érzés benne élni egy írónő fejében. Tudni azt, amit ki sem mond; látni azt, amire rá sem néz; álmodni arról, ami sosem volt. A litván írónő aligha vár ennél többet az olvasótól, eltekintve attól, hogy minden bizonnyal nem is vár tőle semmit.
Viszont olyan könnyedén szórja maga elé szavait és gondolatait, hogy az olvasó nem is nagyon tehet mást, mint hogy felveszi a ritmust. Na, ekkor kerül menthetetlenül abba a világba, ekkor szippantja be végleg Radvilavičiūtė személyisége, és ezért nem tudja letenni ezt a könyvet.
„Úgy rémlik, apám éppen akkoriban kezdett apránként elhagyni minket. Apránként, mondom, mert egyszerre csak a cinikus emberek hagyják el a családjukat.”
A könyv esszék gyűjteménye. A történetek ennek megfelelően éppen olyanok, akár az ajándékba kapott, vegyes ízzel töltött csokoládérudacskák: látjuk, hogy van elejük és végük, kívülről kellően csokimázasak; ám beléjük harapva sokféle hatás ér bennünket. Mintha mindegyik egyszerre volna édes és savanyú, csípős és keserű.
Ír ő mindenfélét: hogyan látja nőként a világot; miről szól egy tószt akkor, ha az elfogyasztott bor mindent összekever, legfőképpen az álmot a valósággal; s hogy Ausztriában is vilniusi idők alapján telik az élet. Amikor pedig már azt hinnénk, értjük, mire fut ki egy-egy történet, újból és mindig, folyton egy másik, elsőre oda sem illő gondolat nyílik egy véletlenszerűnek tűnő odavetéssel.
És a lényeg éppen ezekben rejlik. Az apróságokban, a finoman bánt jelzőkkel. Igen magas színvonalon, szép és leleményes nyelvi környezetben, igényes fordítói munkával. Olykor talán túlságosan is soknak tűnik egyegy gondolati leágazás, de a történet végére mégis összeáll minden.
Semmi kétségünk nem marad: szereztünk egy új ismerőst. Lett egy új barátunk a Baltikumból, és úgy tud mesélni az életéről, hogy muszáj hallgatni.
(Giedra Radvilavičiūtė: Ma éjjel a falnál alszom. Ford. Lacházi Aranka. Typotex, 2015. 225 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!