Ha elmondom, hogy megy a slágerkészítés a sztárgyárban, lehet, hogy nem érem meg a holnapot – utal a magyar könnyűzene belső működésére Lukács Peta, a Bikini és a European Mantra gitárosa, aki War and Peace címmel nemrég jelentette meg szólólemezét. Nem akartuk a halálát, ezért jogdíjakról és kormánymecenatúráról faggattuk.

 
LUKÁCS „PETA” PÉTER (Pápa, 1978) a Bikini és az European Mantra gitárosa, zeneszerzője. Korábbi zenekarai: Hedgehog, Warning, The Rock Band, K. L. B. Trió. Kedvenc magyar gitárosa: Tátrai Tibor. 1996-ban a Ki mit tud?-on a könnyűzenei szólista kategória első helyezettje. Az Ács János rendezte A kertész kutyája című vígszínházi darabhoz (2006) ő írta a zenei aláfestést. Ő gitározott az István, a király 25 éves jubileumi kiadványán, melyen a köztévé A Társulat című szereplőválogatásának győztesei énekeltek (2008). Kb. 40-50 magyar hanglemezen hallható a játéka (pl. Király Linda, Horgas Eszter, Szentpéteri Csilla, Presser Gábor, Delhusa Gjon, Deák Bill Gyula, Pierrot, Csepregi Éva, NeoTones). (Fotó: Hernád Géza)

– Milyen sikert remél az album kapcsán?

– Már az is siker, hogy el tudtam készíteni – hosszú szülés volt. Anyagi szempontból persze manapság már nincs jelentősége a lemezkiadásnak, az ember örül a nullszaldónak. A példányszám sem mérvadó ott, ahol az aranylemez 2000, a platina 4000 eladott darab után jár; a digitális letöltés dívik. Ami számít, azok a Facebookra írt visszajelzések, és ezek alapján nagyon pozitív a fogadtatás.

– Megkapta már, hogy míg a Bikini a kenyérkereset, addig a művészi önmegvalósításra az instrumentális fúziós jazzrockot játszó European Mantra szolgál?

– Persze. És ez tényszerűen igaz is, hiszen vitathatatlan: a Bikini adja a megélhetésem jelentős részét. Ugyanakkor zenei mindenevő vagyok, zenélni is sokféleképpen szeretek. Egymástól eltérő koncepció szerint gitározok a zenekaraimban, amelyek bennem kiegészítik egymást.

– A szólólemez milyen koncepciót képvisel?

– Átmenetnek tekinthető a Bikini-féle énekes programzene és a Mantra improvizatív instrumentális és kompromisszummentes muzsikája között. Angolul és magyarul is találni rajta dalokat, a jazztől a rockon át thrash metalig pedig széles a műfaji paletta.

– Mennyiben jelentenek konkurenciát a mai tv-s tehetségkutató show-k egy profi zenész számára?

– Nagyon is, de engem elsősorban idegesítenek. Nem maga a létük, hanem a módszereik és az eszközeik. Ez nem tisztességes versenyhelyzet. Egy többmilliós nézettségű kereskedelmi tv-műsor termékeivel szemben esélytelen vagy. Ugyanakkor a résztvevőket sajnálom, mert valójában áldozatok, egy rettenetes gépezet kifacsarja, majd kidobja őket a kukába. Többen úgy válnak ismert emberekké, hogy nincs mögöttük igazi teljesítmény.

– Mégis – keresett stúdiózenészként – számos tehetség (pl. Janicsák Veca, Rúzsa Magdi, Oláh Ibolya) lemezén az ön játéka hallható.

– Ezt főleg Presser Gábornak köszönhetem. Manapság az a néhány producer, aki a tehetségkutató műsorokat irányítja, a saját szűk körű gárdájával dolgozik: fix emberek, fix módszerek, bekerülni ide szinte lehetetlen, vagy nagyon nagy árat kell fizetni érte…

– Eszerint van rálátása, hogyan születnek a slágerek.

– Ha elmondom, hogy megy ez a sztárgyárban, lehet, hogy nem érem meg a holnapot. Inkább közelítsük meg a normalitás oldaláról, ahogy működnie kellene. A tudatos slágerírás is egy szakma, a maga fortélyaival, amit meg lehet tanulni: a közönséget miként lehet kiszolgálni, hogyan lehet biztosra menni. Lásd a Fagyi című Bikini-szerzeményt, miközben szélsőséges ellenpéldaként ott az Őrzöm a lángot lemezről a Szabadíts meg – sokan nem hinnék el, ugyanaz a szerzőpáros írta: Németh Alajos és Nagy Feró.

– Önt hogyan érinti a kormány által bevezetett új jogdíjelosztási rendszer?

– Októberben, amikor megszavazták, meglehetősen fölháborodtam. Eddig az Artisjusnál pályázhattunk támogatásért egyszerű, átlátható módon koncertekre, lemezmegjelentetésre, most ez is átkerült az NKA-hoz. Itt nem tudjuk, kik és mi alapján döntenek majd. Ezért sem látom, kik lehetnének ennek a nyertesei, hiszen elvileg a változások a feltörekvő előadókat támogatnák, miközben egy nehezebb rendszerben kell megállniuk a helyüket. Mindeközben az igazán problémás, internetes jogdíjak kérdése itthon továbbra sem tisztázott.

– Balázs Fecó, Fenyő Miklós, Pataky Attila vagy Szikora Róbert is milliós kormánytámogatást kap a koncertjeire. A Bikini mennyire ad teret a pártpolitikának?

– Semennyire. Kampányrendezvényeken eddig is játszottunk, legyen szó akár a Fideszről, akár az MSZP-ről vagy annak idején az SZDSZ-ről. A közönség ilyenkor a koncertre jön, és nem a pártrendezvényre. Az említettek támogatása viszont nem ilyen természetű. Zenészként nincs pártpolitikai állásfoglalásunk, ahogy a fellépéseinken sem adunk helyet ilyesminek. Aki veszi a fáradtságot és összeveti a pártok valódi programjait és a Bikini szövegeit, találhat párhuzamokat politikai oldalakkal, de ez alapján sem jelenthető ki egyértelműen, hogy a zenekar bal- vagy jobboldali lenne. A dalaink Magyarországról, a magyar emberekről szólnak, amit aztán valamelyik oldal persze feltűzhet a zászlajára… De láthattuk az elmúlt 20 évben, hogy kezelik az egyes témákat a politikusok mindkét oldalon, akár ugyanazt az ötletet is támogatják, amit korábban elleneztek, a másik fél függvényében…

A Bikini legközelebb Londonban a Garage klubban lép föl január 24-én, a European Mantra pedig február 21-én az (új) Gödörben.

Címkék: Interjú, zene

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!