Madonna sok mindenről híres, csak arról nem, hogy zavarba lehet hozni, Velencének most mégis sikerült. De nem a világ legöregebb fesztiválja tehet róla, hanem a művésznő, aki ismét megújította magát, csak sokkal veszélyesebb szerepkörben (a reflektorok mögött, és nem előtt), mint amit eddig valaha vállalt: filmet rendezett.
– Mivel ön olasz származású, nyilván különös érdeklődéssel érkezett Velencébe.
– Követem az olasz belpolitikát, de jóval kevésbé, mint kéne, és ha vakáción lennék, élvezném az olaszok társaságát és nem tudnék betelni a fantasztikus olasz kultúrával. Higgye el, rengeteg dolog jár a fejemben, amit sokkal szívesebben csinálnék Velencében, de momentán az a feladatom, hogy újságírókkal beszélgessek, és eladjam nekik a filmemet.
– Szokatlan témát választott: a kétszer elvált amerikai Wallis Simpson és a trónjáról lemondott Edward herceg szerelmét, egy múlt századi sztorit, amit egy kortárs New Yorki fiatal feleség bedőlt házasságának meséjével párosított össze. Miért?
– Mert eszembe se jutott, hogy életrajzi filmet csináljak, kit érdekelt volna? A Sotheby aukció izgatott, azok a gyönyörű ékszerek, bútorok, levelek, abroszok, apróságok, amelyek Wallis és Edward életéről meséltek, és ami iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az emberek nem fértek a terembe. Ezért találtam ki ezt a mai figurát, Wallyt, aki New Yorkban él, és akinek ugyanolyan fejlövése a Wallis–Edward szerelem, mint nekem. Wally, aki egy jól menő New Yorki pszichiáter felesége, előző életében a Sothebynél dolgozott, és nemcsak megszállottan rajong a műtárgyakért, hanem az anyjától, a nagyanyjától regéket hallott erről a híres, megmagyarázhatatlan, elsöprő szerelemről.
– Wallis Simpson és Edward herceg szerelme hatalmas botrányt kavart a maga idejében, és sokan azt varrták Wallis nyakába, hogy ez a semmiből jött nő megtorpedózta a brit történelmet. Tulajdonképpen azt is mondhatjuk, hogy ez volt az első „celeb”- sztori, amit a korabeli média kellően kihasznált. Ez is benne volt abban, hogy felkeltette az érdeklődését?
– Nagyon is. Minél jobban belemerültem Wallis Simpson életének tanulmányozásába, annál jobban kiderült, hogy mennyire érzékeny emberi lény. Az elején én se tudtam többet róla, mint az átlag: hogy VIII. Edward király miatta adta fel a trónt. Egy nőért, akit jobban szeretett, mint azt az elhivatottságot, amelyre született és amelyre nevelték. Már papíron is szinte hihetetlen, nem igaz? Mit tudhatott ez a nő, aki többet ért, mint a brit birodalom koronája? És miért kellett elvenni feleségül? Miért nem lehetett csak úgy a király barátnője? Miért hozott érte ekkora áldozatot? Mitől volt ez a nő ennyire különleges? Wallis Simpson a körülmények áldozata volt, egy kedves, okos, nyitott, érdeklődő nő, aki arról álmodozott, hogy önjogán is lehessen valaki, és szívesen dolgozott volna, ha lehetősége adódik, de csapdába került, ahonnan soha többé nem tudott kivergődni, főleg azok után, hogy Edward elvette feleségül, és a házaspár gyakorlatilag száműzetésben töltötte a hátralévő életét. Wallisnak még véletlenül se nyílt alkalma, hogy megvédje magát a nyilvánossággal szemben, és bizonyított tény, hogy zsákszámra kapta a gyűlölködő leveleket, mert az egész világ az ő fejére olvasta, hogy megfosztotta a britek imádott királyát a tróntól. Szent meggyőződésem, hogy Wallis könyörgött Edwardnak, ne mondjon le, sőt, azt is komolyan fontolgatta, hogy szakít vele, és nem rajta múlt, hogy ennek a kapcsolatnak nem lett vége, hanem Edwardon, aki megszállottan ragaszkodott hozzá. Amit Wallis nem mért fel, viszont én sajnos nagyon jól ismerek, hiszen ebben töltöttem az egész felnőtt életemet, hogy mivel jár, ha valaki világszerte ismert közszereplővé válik. Az a bizarr, szomorú kettősség történik vele, hogy egy csapásra életnagyságúnál nagyobbra nő, közben egydimenzióssá redukálódik a világ szemében, és soha többé nem jut ki neki, hogy emberi léptékkel mérjék. Mert a világ nem hajlandó tudomásul venni, hogy egy híres és sikeres embernek is lehetnek rossz pillanatai, lehet nyűgös, mélyen depressziós, vagy csak simán rosszkedvű attól, hogy kövérnek érzi magát. Megesik, hogy nincs kedve csicseregni, és előfordul, hogy belehal egy szerelembe…
– Mégsem ezen a szálon indult el, hanem az ékszeraukciótól.
– Igen, mert az piszkált fel, hogy a Sotheby történetében ez volt a legsikeresebb aukció. Akkora érdeklődés vette körül, hogy az egész háztömb körül kígyóztak a sorok. Nagyon sok embert meginterjúvoltam ezek közül, többek között azt a kurátort is, aki az aukciót vezette, mert kíváncsi voltam, kiket és miért vonzott ennyire Wallis és Edward szerelmének története és hihetetlen energiája.
– Valószínűleg az vonzotta őket, hogy hozzájussanak egy ikonikus páros kegytárgyaihoz, hátha tartalmazzák azt a bizonyos valószínűtlen energiát. Szerelmet? Megszállottságot?
– Ne keverjük, mert a kettő nem ugyanaz. Ha szerelmes vagy, adni akarsz, ha megszállott vagy, birtokolni. Lényeges különbség.
– De mind a kettőbe bele lehet halni. Vagy majdnem belehalni.
– Egy összetört szerelemből mindig kigyógyít az idő. De a megszállottságra még nincs gyógyszerem.
– És azt hogyan tanulta meg ilyen jól kezelni, hogy a sajtó és a közvélemény egydimenziós tőmondatokká redukálta?
– Olyan nehezen, hogy tudatosan vagy tudat alatt még mindig ennek a receptjét kutatom, hiszen különben nem vonzott volna ennyire ez a nem mindennapi szerelem. Fogalmazhatok úgy is, azért merültem ennyire bele ebbe a történetbe, mert önző módon a magam számára akartam megfejteni az igazi szerelem titkát, ugyanis ha egyáltalán létezik tökéletes szerelem, akkor ez volt az.
– Miért volt szüksége arra, hogy pályát módosítson, vagy inkább úgy fogalmazok: bővítsen?
– Tudom, kicsit nagyképűen hangzik, de próbálom megérteni az ember természetrajzát, és azt, hogy hol a határ és mi a különbség a valóság és a képzelgés között. Mivel művésznek tartom magam, egész pályám során ezekkel a kérdésekkel szembesültem. És persze azzal, hogy kinek és mennyire használok a válaszaimmal.
– Mit érzett az első forgatási napon?
– Azt, hogy liftezik a gyomrom, és hogy inkább érzem, mint irányítom azt az energiát, amit ki akarok fejezni a kamera előtt.
– És az utolsón?
– Azt a jó érzést, hogy egy ötletszikrából forgatókönyv született, abból pedig egy zseniális stáb segítségével életre kelt egy világ, ami túlnőtt rajtam is, rajtuk is, és itt Velencében végleg kikerült a kezünkből. És a gyomrom most már attól liftezik, ha visszagondolok rá, hogy milyen delíriumos állapotban lebegtem, amikor forgattam. Ezt a folyamatot szeretném újra meg újra megélni, az alma csöppnyi magjától a vetítőteremig.
Velence, 2011. szeptember
Inkább énekeljen!
Fatális bukás a W. E. a brit Guardian napilap szerint. Piperkőc, butuska, céltalan próbálkozás Madonnától, aki alig üti meg a szakmai minimumot rendezésben. Legalább a filmzenétől többet vártak volna, ám ez is csak üres harsogás. Nevetséges párbeszédektől és gyenge alakításoktól nehézkes a film az amerikai Variety filmes szaklap szerint. A rendezés döcögős és kapkodó, mintha egy 1991-es, „hogyan készítsünk popvideót?” kézikönyv alapján készült volna. A történelmi tényeket szelektíven kezelik, az alapos kutatás leginkább a jelmezekre vonatkozott. Madonna érzéketlenségét és tudatlanságát az is jelzi, hogy a film végén csupa náci-szimpatizánsnak, John Gallianónak, a Cartiernek és Leni Riefenstahlnak mond köszönetet az inspirációért.
Madonna filmje pontatlan és patetikus – véli az olasz Vogue kritikusa. A forgatókönyv tele közhelyekkel, szánalmasan hatásvadász, a kamera pedig megszállottan sokáig időz ékszereken, csecsebecséken. Mintha a popdíva csak Szex és New Yorkot nézett volna, amikor a rendezésre készült. Madonna nem érett meg a feladatra, a beállítások esetlegesek, didaktikusak, nélkülözik a drámaiságot. Bár a jelmezek és a világítás legalább dicséretet kapott, a filmet leginkább az énekesnő rajongóinak, mint az igényes közönségnek ajánlják.
A német Kino-Zeit.de filmes portál szerint a rendező legnagyobb hibája volt, hogy nem tudta vezetni fiatal színészeit, akik súlyos sminkjeikben és különc ruhakölteményeikben úgy feszengnek, mint egy túlstilizált Chanel-reklámban. „A W. E. felszínes, giccses, mentes az árnyalt emberi érzelmektől, akárcsak Madonna popdalai” – írják.
(B. O.)
Madonna olasz származású amerikai énekes-színésznő, üzletasszony. A pop királynője 1958-ban született Michiganben, Madonna Louise Ciccone néven. 1983-ban adta ki első önálló albumát. 1996-ban megkapta az Evita című musical főszerepét, amelyért Golden Globe-díjjal jutalmazták, a betétdalért pedig Oscart nyert. A popikon eddig 11 stúdióalbumot és hét válogatáslemezt készített, 200 millió eladott lemezzel büszkélkedhet. A Guinness minden idők legsikeresebb énekesnőjének választotta. Két férje volt (Sean Pean és Guy Ritchie), két saját és egy örökbefogadott gyermeke van.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
