Egy sorozatgyilkost egészséges elmével megérteni talán lehetetlen, a nézők mégis épp annyira kíváncsiak az indítékaira, akárcsak a nyomozók, különösen, ha az újkori magyar történelem legrettegettebb elkövetőjéről, a hétszeres gyilkos martfűi rémről van szó.
Sopsits Árpád metsző pedánssággal építi fel a gyilkos profilját, kiegészítve a kínosan bicegő korabeli nyomozás részleteivel, a gyilkosságokért ártatlanul elítélt Kirják János történetével, majd beágyazza az egészet az ’50-es évek politikai kontextusába, így filmje többszörösen okoz hideglelést.
Az igaz történet a film alapja, de a fikció olyan finoman szövi át a részleteket, hogy aligha érdekes, mi volt ebből valósan megtörtént, vagy akit érdekel, legfeljebb kiguglizza. Rendkívül magas az egy percre eső oszló hullák és kéjgyilkosságok száma, ráadásul Szabó Gábor operatőr spielbergi technikával forgatott megkapóan szép, igazi film noirt, amitől csak még jobban borzonghatunk, miközben 150-es pulzussal és mogyorónyi gyomorral üljük végig a két órát.
Hannibal Lecter szószátyár pojáca a csendes családapához képest, akit áldozatai ismertek, bíztak benne, ezért is tudta őket – még egy 12 éves kislányt is – könnyedén elcsalni. „Ebben az országban márpedig nincsenek sorozatgyilkosok” – mondja a filmbéli főügyész, csakhogy akkora a (politikai) nyomás, hogy még egy téves tettest is találnak, kiverve belőle a beismerő vallomást. Évek telnek el, míg neki a börtönben könyörtelen kínzásokat kell kiállnia, de a gyilkos újra ölni kezd, ahogy a szexuális kielégülése egyetlen forrásává válik a nőkkel szembeni kegyetlenkedés. Pazar alakításokat látunk Hajduk Károlytól, Anger Zsolttól, Balsai Mónikától, Szamosi Zsófiától, a legjobb mai skandináv thrillereket idéző minőségben, bámulatosan korhű környezetben, ami nem kevésbé nyomasztó, mint valahányszor egy nő egyedül sétál haza a sötét éjszakában, és feltűnik mögötte a magas, sötét árny kalapáccsal a kezében.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!