Magyar szocializmus amerikai szemmel

Fiatal amerikai fotográfus érkezik a vasfüggöny keleti oldalára. Szabadon fotózhat, amit szeretne. Nem köti meg kezét a propaganda, a rezsim fenyegetései nem hatnak rá. 1964-et írunk, mikor Elliott Erwitt hazánkba érkezik. Ebben az évben nyílik meg az ország első önkiszolgáló ABC-je, ekkortól lehet menetrend szerinti autóbusszal Csehszlovákiába utazni Magyarországról, és ez az év, mikor Kádár János a „Szovjetunió hőse” kitüntetést tudhatja magáénak.

A szocializmus mindennapjai a megszokott mederben zajlanak. Mindenki tudja és teszi a dolgát – e hétköznapi pillanatokat örökítette meg korántsem hétköznapi módon Erwitt. Az itt készült képekből – melyek a fotós munkásságának több ikonikus alkotásait tartalmazzák – nyílt kiállítás a Mai Manó Házban.

A még mindig aktív, 89 éves fotográfus Párizsban, orosz bevándorlók fiaként látta meg a napvilágot. Később Milánóba költöztek, majd a fasiszta kormány elől vissza Párizsba. Innen utaztak tovább az Egyesült Államokba.

Évekkel később itt, New Yorkban ismerkedett meg a fiatal fotós Robert Capával, aki a Magnum képügynökséghez csábította.

Erwitt, míg nálunk tartózkodott, bejárta az országot. Járt vidéken: Nógrád megyében készítette el talán legismertebb képét, fiatal bujáki lányokat a községre jellemző népviseletben – és libák társaságában. Erwitt lencséjén keresztül különös szépség lengi be a hétköznapi pillanatokat, a tehénfejést, az idős asszonyok áhítatát a templomban, a poros utcaképet.

A falusi környezet mellett lenyűgözte Budapest is, a város monumentálisra tervezett szocialista műalkotásai, a gyárakban dolgozó tömeg, az utcaképek kontrasztja; a munkásnép mellett megörökítette a Gerbeaud-ba járó elegáns vendégeket, a letűnt polgári világ hangulatát.

„A legtöbb kortársammal ellentétben én nem vagyok komoly fotográfus. Inkább azt mondanám: komolyan veszem a komolytalanságot.” Képei igazolják hitvallását.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!