Másként sötét, mint Cocteau filmje - A Szépség és a Szörnyeteg rendezőjével beszélgettünk

− Olyan a film, mint egy pszichoanalízis. A tükrök a múlt tévedéseihez, bűneihez vezetnek. Szembe kell nézni a múlttal, hogy megértsük a jelent. Ahol titok lappang, ott megáll az élet, eltűnik a szeretet.

− Jól látja, Belle lelkének útvesztőibe kalauzoljuk a nézőket. Az alapgondolat az volt, hogy megmutassuk egy fiatal leányzó jellemfejlődését. Azt, ahogyan nővé válik. Nemcsak a szörnyeteggel való kapcsolata fontos, hanem a múlttal való szembenézés, melynek kihatása van a jelenre. De már a beszélgetés elején szeretném leszögezni, minden mese rólunk szól, így óhatatlan, hogy kínos témákat érintsen. Fontosnak tartom, hogy meséljük. A mese mi magunk vagyunk, belekerül az életünkbe vagy maga az életünk a mese tárgya.

− Materialista világunk kritikáját is adja az ön adaptációja, ahol az anyagi javak utáni hajsza teljes reménytelensége és szomorú bukása helyett a kisközösségek belső értékteremtő mechanizmusát mutatja fel a film.

− Európát annyira súlyosan érintette a világgazdasági válság, hogy obszcénnak gondoltam volna, ha a filmben mindenki átváltozna herceggé és gróffá, akik élik a gazdagok könnyed és képmutató életét. Ez a világ amúgy is a múlté. Ezért a film – korunk paradigmaváltásának megfelelően – egy szerényebb, ám sokkal boldogabb, belső értékek felé mutató tendencia felé tart. Fontos a szeretet és a szerelem is, de a családot az empátia, az érzelmi intelligencia, a beleérző képesség tartja össze. Ennek a világnak a legfontosabb építőköve a szabad fantázia, mely érzékenységet és kreativitást szül.

− Szerelem és szeretet helyett empátia?

− Sok hasonlóságot és párhuzamot vélek felfedezni Charlotte Brontë Jane Eyre és A Szépség és a Szörnyeteg között. Mindkettőben a megváltó szeretet, az empátia dominál, ami szerintem a női örökkévalóságból, a teremtés képességéből fakad.

− Jean Cocteau majdnem 70 éve forgatta le A szép és a szörnyeteg címmel a maga adaptációját. Mikor látta először?

− Hatéves koromban.

− Cocteau-nál volt lassítás, visszafelé játszás, mozgó és pislogó szobor, fáklyákat tartó, falból kiálló kar. Jelentős tehát a kihívás, melyre az ön válasza a 3D-s technikai trükkök arzenálja, ha jól értem a helyzetet.

− Régi szerelem ez, mert a Cocteau-film keltette fel a mozi iránt a szenvedélyemet. A furcsa, álomszerű világa.

− Sokszor hallunk ilyet adaptációk esetén.

− De ez tényleg így van. Hatéves gyerekként elbűvöltek Cocteau trükkjei. Truffaut Hitchcockról írt könyvén kívül a másik kedvenc filmes szakirodalmam Jean Cocteau moziról szóló könyve volt. Már akkor, hatévesen azt gondoltam, hogy Cocteau filmje olyan, mintha ébren álmodnánk. Az álmok ábrázolásától én sem tudtam szabadulni. Korábbi filmem, a Silent Hill – A halott város egy rémálom bemutatása. A Szépség és a Szörnyetegben viszont egy réveteg, álomszerű hangulatot próbáltam megjeleníteni. Egyébként egy mesefilm rendezésekor az a jó, hogy minden filmműfaj formanyelvi megoldásait használhatja a rendező, és ha izgalmas, érdekes, okos mesét akar vászonra vinni, akkor használnia is kell. Kicsit horror, kicsit vígjáték, kicsit dráma, kicsit krimi, kicsit romantikus, kicsit sci-fi. Ha pedig mindezt áthatja egy költői hangulat, az mindennek a koronája. A Walt Disney-féle feldolgozásokkal az a baj, hogy hiányzik belőlük a költőiség és iszonyatosan leegyszerűsítik a tartalmat. Esetünkben arra, hogy bele tudunk-e szeretni abba, akinek nem szép a kinézete. Pedig ez a tündérmese nagyon sok más, mélyebb tartalmakkal is bír.

− Az ön verziója sötétebbre sikerült, mint a Cocteau-féle feldolgozás.

− Cocteau behúzta a féket, ő saját démonaival küzdött a film készítésekor. Jean Marais – aki Cocteau 24 évvel fiatalabb szeretője volt – játszotta a szörnyeteget. Sokan mondták, hogy az életben éppen fordítva volt: Cocteau volt Jean Marais szörnyetege. Marais-nak, aki korának szépségideálja volt, el kellett játszania a másik oldal szerepét. Ez aztán az empátiagyakorlat. Az én filmem viszont nem sötétebb, csak másként sötét. A mesék világában a fény és a sötétség egyaránt jelen van, ahogy a mindennapjainkat is behálózza a vidám és melankolikus hangulatok váltakozása. Arról nem is beszélve, hogy a tudatalatti világ tele van „szörnyetegekkel”. A mesék, azzal, hogy ábrázolják démonainkat, sokszor meg is szelídítik azokat.

− Készült már néhány film 3D-ben, de még mindig nagy a vita, hogy mire is jó ez az egész.

− Talán ha a festészet példájához nyúlunk, megérthetjük, hogyan működik a fejemben a 3D-s technika. A filmkészítésben talán a vágást szeretem a legjobban. A filmet ötvenöt nap alatt forgattuk, de egy évem volt arra, hogy megvágjam. Lassan, precízen, színről színre dolgoztam, éppen úgy, ahogy egy festő, aki a vásznának minden felületét uralni akarja. Visszatér az ember egy-egy részletkérdéshez, véleménye lesz róla, megjelennek az érzések, képpontról képpontra haladva. Akár a festészetben, a 3D-s technikával is rétegenként visszük föl az anyagot. Ahhoz, hogy minden felhő a helyén legyen, hogy a színek kavalkádja, a hangulatok olyan képekké álljanak össze, amilyeneket még nem láttunk, nagyon sok időre van szükség. Mármint annak az érzésnek a megteremtéséhez, hogy ismeretlen tájakon bolyongunk, miközben jól ismert érzések fejlődését éljük meg. Olyan filmet álmodtam a vászonra, amelyben festői a látvány, érzésekkel van átitatva minden növény, hiszen nem akárhol, lelkünk erdejében tévedünk el, majd találjuk meg a kivezető utat. Ha szembe tudunk nézni múltunk bűneivel, képesek leszünk fényesebbé tenni a jelent.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!