Hol van az már, mikor Rockenbauer Pál és csapata tolta a biciklikereket, esténként felverte, reggel lebontotta a kutyaólsátrat, aztán megborotválkoztak a kút mellett?

 
Bálint Orsolya

Nem lepett meg, hogy Bayer Zsoltnak is kedvence volt a kultikus sorozat. Azt viszont már furcsállom, hogy kaphat főszerepet a Magyar Hírlap és az Echo Tv nem épp szalonképességéről híres munkatársa a köztévében. Még hozzá a MOL, az OTP és az NKA sokmilliós támogatásával, hogy újra végigjárja a legendás Kéktúrát, részben gyalog, inkább kocsival.

A látvány lenyűgöző, de hát találni még napsütötte búzamezőt, szép kis kápolnát, takaros parasztházat az országban, és a technika fejlődött annyit 32 év alatt, hogy már egy jobb digitális kézikamera képe is makulátlan (főleg HD-minőségben vetítve). Nemes Tibor rendező-operatőr is tapasztaltan, ügyes szemmel és kézzel vezeti tekintetünket a látnivalókon. De míg az eredeti sorozatban hallgathattuk a madárcsiripelést, a szél zúgását és a népdalokat, itt állandóan szól valami etno-meditatív, planetáriumi klimpírozás – a méltán ismeretlen zeneszerző, Nemes Áron művei. Oberfrank Pál narrátor hangja közben sterilen, visszhangosan kong, de nem csak emiatt kellemetlen a közreműködése. De hát a szájába adott Bayer-szövegtől megsavanyodik még a tej is.

Régen sem volt minden papsajt, Rockenbauerék is láttak elnéptelenedő falvakat, lerombolt kilátókat. Csakhogy nem tették hozzá, hogy mindez a gonosz erők sötét ármánya, Rákosi, az ávósok vagy Trianon miatt történt. Bayer sorozata már nem a természetjárás öröméről szól, erre nem is lelkesít. Keserű fűzfaepilógus ez, olyan modoros, terjengős és zavaros gondolatmenetekkel, mint hogy „a mi korunk a pillanat rabszolgája”, és „akkor kezdtünk megőrülni, mikor kiporcióztuk az időt, és hadat üzentünk a végtelennek”. Bizonyára tájékozatlanságom teszi, de fogalmam sincs, ki az a „fölöttébb népszerű médiaszemélyiség”, aki Tardonának adott kölcsönt, melyet a falu Bayer szerint még most is nyög – már ha ez a tárgyhoz tartozik. No és vajon mit kezdjünk azzal, hogy az egykori sorozatban bemutatott plébános, a későbbi egri segédpüspök úgy halt meg, hogy állítólag a kádban szárította a haját, ámbátor „talán a Stasi tartotta a hajszárítót”? A „tanácsköztársaságnak becézgetett patkánylázadás”, a Füzéri várat felrobbantó „svarcgelbek” és hasonló kifejezések egyszerűen nem valók a köztévébe. A szügyi zsidótemetőben járva pedig ne bazseváljon Bayer arról, hogy „valamennyien elrontottunk valamit, ők is, mi is”. Ha meghallom, hogy „megint meghal egy nap a tájban” és eközben „a Jóisten bajszán ott billeg egy pajkos, öreg mosoly”, arra gondolok, hogy régen, úgy másfél millió lépéssel ezelőtt jobb volt még a tévéműsor is.

Másfélmillió lépés Magyarországon – 32 év múlva
M1, hétköznaponként

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!