Frenák Pál Társulat: Tricks & Tracks 2., Trafó.
Elvakít a fehérség, kell pár másodperc, míg megszokja a szem, az üres leplekkel körbeölelt színpadképet. Üres lap vagyok én is, 15 éve még egészen más dolgok foglalkoztattak, mint a kortárs magyar táncművészet – így most bárminemű előítélet nélkül várom, csapjon arcon a szándékoltan ironikusnak, kegyetlennek beharangozott darab.
A díszlet, a ruhák, a táncosok, a letisztult mozdulatok, a meztelen testek – mind a minimál rendkívül erős hatásával dolgoznak.
Mintha videoklipet néznénk, ahol a képek őrült tempóban változnak. Szinte jólesik a kis nyugalom, mikor egy-egy duó vagy szóló hosszabb időn keresztül uralja a színpadot. A küzdelem, az erőszak – legyen az fizikai vagy érzelmi – áthatja a darabot.
A táncosok jellegzetes frenáki mozdulatokban vetkőznek ki önmagukból, szó szerinti és átvitt értelemben, hogy egy-egy pillanatra láttatni engedjék önmagukat. De csak ennyi – már jön is a következő szerep, a következő maszk, a smink, a bunda, a tűsarkú, a fuksz. És a harc. Egymással, a másikkal, a riválissal, a szerelmessel, a baráttal. A nő, és a fiatal lány, a hamvas fiú és a macsó, mind-mind szerepet játszanak, megfelelni vágynak a másiknak. Az igazi valónkat azonban nem engedhetjük el, az ott van a bőr alatt. Nem is lehetnek önmaguk, talán csak meztelenül. A ruha idegenül áll rajtuk, mégis flangálnak benne fel és alá, még ha kényelmetlen, még ha kellemetlen is.
Az előadás pedig magával ragad és nem enged szabadon. Csak az utolsó utáni pillanatban. Vagy még akkor sem.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!