Egy európai sohasem fogja megérteni, hogy Hollywoodban nem a rendező, hanem a stúdió marketingesei mondják ki a végső szót, hogy mi legyen a film címe, mert a film nem művészeti alkotás, hanem szórakoztatóipari termék. Ha vígjáték, legyen frappáns és humoros, ha dráma, legyen feszültségteremtő és érthető.
– Mi volt az első reakciója, amikor elolvasta a regényt?
– Felcsigázott a sztori. Gyönyörűen összeáll a politikai szatíra, közben a romantikus vonal is végig ott van, ráadásul úgy, hogy a film végéig nem tudni, összejönnek-e ezek ketten vagy sem. De végig drukkolunk nekik.
– A sztori szerint politikai megbékélést eredményezhet, hogy egy tehetős sejk lazacot importál a jemeni sivatagban lévő folyóba. Vicc ez vagy komoly?
– Első hallásra mulatságos az idea, és még mulatságosabb látvány, mikor a sejk testőrei burnuszban és skót szoknyában álldogálnak a sejk skóciai kastélya előtt. De ez a sejk szeretetre méltó figura és nem kis részben a rendező, Hallström érdeme, hogy abszolút hiteles, ahogyan megpróbálja összefésülni az európai és a közel-keleti kultúrát. Az pedig kimondottan üdítő, hogy végre látunk a vásznon egy arabot, aki nem terrorista.
– Sokféle karaktert formált már meg, de ilyen száraz, színtelen-szagtalan fickót még soha. Honnan merített hozzá?
– Őszinte legyek? Fogalmam sincs. Minden szerepnél abból indulok ki, hogy mi az, ami a figura előéletéből következik, és megpróbálom kiegészíteni a fantáziámmal. Adott esetben itt volt ez a kicsit betokosodott, a házasságában megcsömörlött, vagyis szexuálisan leépült fickó, az egyetlen dolog, ami még nem halt ki belőle teljesen, a humora. Erre fűztem fel Emily Blunt segítségével a szerepem ívét. Csináltuk, ahogy jött, és úgy látszik, működött. Persze, az sem mellékes, hogy a forgatókönyvet ugyanaz írta, aki a Gettómilliomost (Simon Beaufoy – a szerk.), így könnyű dolgom volt, hogy Fred elfojtott dühéből kicsiholjam a derűt.
– Frednek sajátos szokásai vannak, például, hogy hét közben nem nyúl a pohárhoz, csak vasárnap. Önnek is vannak hasonló allűrjei?
– Nincsenek allűrjeim, ásításig unalmas pasas vagyok. Ha jól belegondolok, még szokásaim sincsenek. Persze folyton utazom és sose ülök meg egy helyen elég sokáig ahhoz, hogy beálljon valami rutin.
– Négy lánya van, a legnagyobb már kamasz, a legkisebb egyéves. Hova bújik el, amikor szerepre készül?
– Sok esélyem nincs. Nálunk folytonos a zenebona. Három gyerek suliba jár, a nap nagy részében nincsenek otthon, olyankor van egy kis nyugalmam. Azért jó a kérdés, mert nekem kulcsfontosságú, hogy mit vált ki belőlem egy forgatókönyv első olvasatra, ugyanis később bármit csinálok a forgatáson, mindig az első benyomás fog motoszkálni a fejemben. Ezért nagyon fontos, hogy amikor először olvasok el forgatókönyvet, teljes nyugalmam legyen. Sajnos nincs elég helyiség a házban, hogy ki tudtam volna alakítani magamnak egy irodát, úgyhogy megpróbálok elbújni valami nyugodt sarokba.
– Ha visszanéz az eddigi pályafutására, melyik szerepe áll legközelebb a szívéhez és melyikből tanult legtöbbet?
– Kiábrándító a válaszom: az összes. Minden figurából bennem maradt valami. Húszéves voltam, mikor a Sekély sírhantot csináltuk, de mintha tegnap lett volna. A Trainspotting maga volt a csoda, úgy forgattuk, mint a karikacsapás. Ki gondolta volna, hogy ekkora kultuszfilm lesz belőle, a brit filmművészet meghatározó darabja, aminek részese lehettem, mint zöldfülű brit színész, a kilencvenes évek lüktető popkultúrájában? A büszkeségtől, hogy brit vagyok, évekig fülig ért a szám! Aztán jött a Greenaway-film, a Párnakönyv, ma is olyan, mint az álom, forgatni is olyan volt… És hát Polanskival dolgozni sem volt akármi (Szellemíró), ahogy Woody Allennel sem (Kasszandra álma), de Ridley Scott (A Sólyom végveszélyben) sem maradhat ki a felsorolásból.
– Csak a Csillagok háborúját nem említette, amely most új életre kelt 3D-ben.
– Egy egész nemzedék számára született újjá a moziban, és a mai napig áhítattal gondolok vissza George Lucasra, hogy tudta ennyire megfogni a gyerekeket. Akkor is, most is. Mert bármi másban játszottam előtte és azóta, a nézők fejében úgy látszik, örökre Obi-Wan Kenobi maradok. Valahányszor megállítanak az utcán, mindig ez a szöveg: itt megy Obi-Wan Kenobi.
New York, 2012. március
Hogyan telepítsünk tízezer lazacot egy sivatagi ország kiszáradt tavába? Talán győzzük meg őket, hogy ússzanak fel oda? A roppant fura, ámbátor hősies és szép feladat Dr. Alfred Jones biológusnak jut, akinél kisszerűbb, egyben megszállottabb figurát aligha írhatott volna meg Paul Torday. Alfred teljesen magának való, nem csak a neje menekül tőle külföldre, ő maga is unja magát. Majd ahogy megküzd a lehetetlen küldetéssel, olyan szórakoztató és zavarba ejtő helyzetekbe kerül, melyek felforgatják iszonyúan zárt világát, még szíve is újra megnyílik a szeretetre. Az apai ágon magyar, anyai ágon ír származású Paul Torday saját életéből merített ihletet a történethez, hiszen mérnökként bejárta a Távol- és Közel-Keletet, és maga is lelkes sporthorgász. Lazacfogás Jemenben című könyvét horgászbarátainak, a brit környezetvédelmi hatóság munkatársainak, valamint feleségének ajánlotta, aki „fényes nappal és sekély vízben is tud lazacot fogni”. Regénye 2007-ben elnyerte Nagy-Britannia egyetlen szórakoztató irodalmi díját, melyért az író egy láda pezsgőt, és egy, a könyvéről elnevezett malacot kapott.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
