Cannes-ban már elnyerte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját, és beválogatták az Európai Filmdíjra esélyesek közé is, főszereplője, Szamosi Zsófia alakítását pedig két fesztiválon is jutalmazták. Az Egy nap című film egy háromgyerekes anyuka egy napját mutatja, testközelből, minimalistán. Szilágyi Zsófia rendezőt kérdeztük a hazai bemutató apropóján.
– A filmje kiválóan és kendőzetlenül mutatja be az anyasággal kapcsolatos létállapotot. Mit gondol, mennyire alkalmas egy ilyen szókimondó film arra, hogy előtérbe állítson egy témát, és ezáltal elindulhasson arról egy őszintébb társadalmi kommunikáció?
– A tapasztalat inkább az, hogy nincs olyan nagy hatása a filmeknek. Persze a nézettségen sok múlik. Az, hogy valami bekerül-e a közbeszédbe, elkezdenek-e foglalkozni a témával, kiszámíthatatlan, bár nyilván vannak ezt mozgató technikák. A nézői reakciók alapján, úgy tűnik, mindenesetre, hogy sokakat elevenen érint ez a kérdés. Lám, most is azzal foglalkozunk, amit a film felvet és nem magával a filmmel.
– Talán mert tényleg hiánypótló a film. Nemigen beszélt eddig ilyen nyíltan, konkrétan az anyaságról senki, és hamis ideák vannak minderről az emberek fejében, mielőtt szülővé válnak.
– Nem tudom, milyen ideák vannak az emberek fejében. Ám kétségkívül mintha arról, hogy az anyaság nehézséggel is jár, nem illene beszélni. Ezért van, hogy amikor az idealizált kép szembetalálkozik a saját tapasztalatunkkal, akkor azt aztán nincs hova tenni, így nagy adag lelkiismeret-furdalást okoz.
– A filmek meg általában épp torzítják a képünket és idealizálnak.
– Előfordul, attól függ, mely filmek. Mindenesetre ez az idealizált kép, hogy mit jelent szülőnek és anyának lenni, elfedi a realitást. A hétköznapok monotonitása és rutinjellege nem üti át az érzékelési küszöböt. Az egyik elővetítés után odajött hozzám egy nő azzal, hogy én ezt honnan tudom. Ő 38 évesen szülte az első gyerekét, most már három gyereke van, de ő nem tudta, mivel jár szülőnek lenni. Nekem is hasonló élményem volt, amikor egy közeli barátnőm, akinek két kisgyereke volt, elkezdett e-maileket írni a napjairól. Nemcsak azon döbbentem meg, hogy az ő napja így néz ki közelről, hanem azon is megdöbbentem, hogy ezen megdöbbenek. Hogy lehet, hogy én ezt nem tudom? Felnőtt ember vagyok, van anyukám, van nővérem, van unokatestvérem, akinek van három gyereke, vannak barátaim, és nem tudom, hogy néz ki egy nő napja, akinek két kisgyereke van? Miért van ez a nemtudás?
– De legalább ön már nem fog meglepődni. Nem éri majd olyan felkészületlenül a szülőség.
– Nem hiszem, hogy így lenne. Más tudni valamiről, és más benne lenni egy helyzetben. De az igaz, hogy ha valaki legalább már részben tudja, miféle nehézségekre számítson, akkor lehet, hogy jobban veszi az akadályt, mintha folyton meglepődik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
