– Hány évesen olvasta először a regényt, melyik szereplővel azonosult leginkább?

– Ötödikes koromban olvastam, amikor mindenki, akkor kötelező. És azon kevés obligát olvasmány között van, amit el is olvasnak a gyerekek, legalábbis az én generációmban sokan megsirattuk. A ’80-as évek második feléről beszélünk, már működnek a ponyvák és a kalandfilmek hozta reflexek, úgyhogy én sem akartam hinni a szememnek. Még arra is emlékszem, hogy a szünetben eldobom a könyvet, és az egyik jó barátom kinevet, hogy „na, mi van, meghalt Nemecsek?”. De leginkább Boka karakterére hasonlítottam, kezdeményező voltam, irányító, őrsvezető, bandavezér, zenekart alapítottam és még színtársulatot is, amihez én írtam a darabot, próbatermet szereztem, kasztingoltam, és még a rendezőt is felkértem. Nem tudom, ha Molnár megírta volna a saját „húsz év múlva”-kötetét, Boka milyen felnőtt lett volna, de belőlem ez eltűnt, illetve egészen átalakult. Most szívesen írok a felnőtt Bokáknak szövegeket, dialógot, dalt.

– Grund-élménye volt?

– Volt kiskamasz bunkerunk, területünk, és persze csatáztunk is, de annak semmi köze a Grundhoz. A Grund nagyobb dolog, az felnőttként is fontos, a Grund metafora, és nekem ez inkább a középiskola elején, a 14-15 évesen szerzett barátok és a velük felfedezett kreativitás volt. Hogyha van egy bandád és egy dalotok, ami közösséget formál, hogy az mit jelent. Hogy ti attól vagytok valakik és valamilyenek, és még húsz év múlva is könnyes lesz a szemetek, ha Apátfalván eléneklitek, mert tényleg barátok vagytok azóta is, és az szent. Az én grundom ez, és nem adnám semmiért.

– Nemecsek áldozati figura, sokaknak akár ellenszenves is lehet, ön mit gondol róla?

– Igen, ezt hallom, és értetlenül állok előtte. Mert Nemecsek legyőzi önmagát és hős lesz. A legszerethetőbb hős, akit ismerek. Értem, honnan jön, honnan szedi a bátorságát, látom, miként lesz belőle az első ember. És ez egészen megkapó. Mert nem tolakodó, nem nyomasztó, mint a valóságos hősök narratívája (tankokon ugráló pesti tanulók), és nem is hihetetlen. Nemecsek fejlődése, változása erőt ad, hogy bennem is ott van a kapitány.

– Milyen módon közelített most a regény szövegéhez, hogy át kellett írnia? Mi volt a legnehezebb feladat?

– Nem is sejtettem, pontosabban nem emlékeztem rá, hogy ez egy ilyen szépen felépített narratív szöveg. A nyelvi erő, finomság, humor mind a narratívában van. Vagy a gittegyleti naplóban. A narráció viszi azt a finomságot is végig, hogy fiúk komolyan veszik a polgári tradíciót, a becsület és a haza mindenekelőtt, másfelől éppen ez a majmolás teszi olyan mulatságossá és szerethetővé őket. Úgy kellett figurákat és dialógokat építeni, hogy az elbeszélő szólamából kellett gyűjteni a nyelvi téglákat, finomságokat. De ez persze nem magányos munka, két zseniális alkotópárost is megismertem munka közben, a Dés–Geszti és a Marton– Radnóti duót. Nagy dolog, hogy a közönség imádja, és a kritika is szereti az előadást. Az utóbbi sokszor megjegyzi, hogy ami a szövegkönyvet illeti, Molnár nyelve, a regény van szorosan olvasva a színpadon. Én ennél nagyobb dicséretet nem kaphatok, hiszen sok olyan dialóg, sőt egész jelenet is van benne, ami nincs a regényben, és ha egy szakértő néző is úgy látja, hogy ez maga a regény, akkor jól írtam át színpadra.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!