Vezető pozícióba kerültem, de nem merek feladatokat adni a beosztottaimnak. Unom a munkám és úgy érzem, eltékozlom az életem. 40 vagyok, de még mindig az anyám irányít. Szakítani szeretnék, de hogyan mondjam meg a páromnak – csak pár olyan probléma, amelyre megoldást adhat egy coach. De ki is ez az ezermester?

- – Kép 1/4

Itthon is egyre többet hallani a coachingról, a módszerről, ami célirányosan és rapid módon próbálja megoldani a munkahelyi és magánéleti problémákat egyre bővülő területeken és körben. Az alapvető üzleti és életvezetési coachok (szó szerinti fordításban: edzők) mellett megjelentek olyan szakemberek, akik gyereknevelésben, művészeti tevékenységben vagy akár lakásunk eladásakor nyújtanak hatékony segítséget. Pontosabban végigkísérnek a megoldáshoz vezető úton, segítő társként, kérdésekkel és inspiráló hallgatással, hogy végül magunk leljünk rá a válaszokra. A coach nem pszichoterapeuta. Nem foglalkozik a múlttal, a jelenre és az adott problémára fókuszál, alapvetése pedig az, hogy kliense a leginkább kompetens saját ügyében, így nem tanácsokkal kell ellátni, hanem rávezetni arra, hogy hogyan találhatná meg maga a megoldást.

A különböző területek coachingja bár alapjaiban, elveiben és a technikák egy részében hasonló, egy-egy ülés igen különbözőképpen nézhet ki – arról már nem is beszélve, hogy a formát tekintve létezik pl. a túravagy a hipnocoach is.

A legkomolyabb hagyománnyal a business, azaz üzleti coach bír, Amerikában több évtizede, nálunk az utóbbi 10 évben alkalmazzák leginkább nagy multinacio nális cégek alkalmazottainál, és most már másoddiplomás képzés is létezik hazánkban. Az ezen a területen tevékenykedő coachok jártasak az üzleti környezetben, így sok tipikus problémával találkoznak. „Egy új vezetőnél az első 90 nap határoz meg mindent – mondja Mayr Éva coach, aki maga is menedzserként dolgozott multinacionális cégeknél, jelenleg pedig egy banknál. – Ilyenkor sokan elbizonytalanodnak, rengeteget segíthet akár egy-két alkalom is, hogy a megfelelő stratégiát kialakítsa az illető. Volt, hogy megkeresett egy bank menedzsere, hogy teljesen új feladatkört kapott, amivel úgy érzi, nem tud megbirkózni. Miközben megoldást kerestünk, kiderült, hogy tökéletesen alkalmas szakmailag a feladatra, csak éppen az önbizalmát kellett erősíteni. Ezen dolgoztunk, ha megvan a probléma, villámgyors eredményeket lehet elérni egy gyakorlatközpontú technikával.” A probléma összetettségétől függően alakul a találkozások száma, számos esetben egy alkalom is elegendő. Az üzleti coach professzionális szolgáltatást nyújt, a helyszínre megy, előtte alaposan felkészül, a találkozást követően összefoglalót küld a kliensének. Mindennek megvan az ára, egy találkozás 20 és 80 ezer forint közötti összeget kóstál, ami bőven megtérülhet – kutatások igazolják, hogy a coachok eredményessége pénzben mérhető hasznot hozhat a cégeknek. Amerikában teljesen bevett gyakorlat a coaching, de nálunk is egyre több cég alkalmazza, különösen a bankszektorban. És hogy mennyire nem gyengeség elfogadni egy coach segítségét mutatja, hogy a legnagyobb cégek ügyvezető igazgatói is igénybe veszik a szolgáltatást.

Joó Zsuzsanna Magyarországon az elsők között vett részt magánéleti coach képzésen, azóta már ő is oktat – egy 120 órás tanfolyam keretében adja át tudását. „Korábban csak karrier-tanácsadóként dolgoztam, de rájöttem, nincs jogom megmondani, hogy ki mit csináljon – arra mindenkinek magának kell rájönnie. Így én anélkül használtam a coaching módszert, hogy ismertem volna, ösztönösen fordultam felé” – mesél Zsuzsanna a kezdetekről. Mint mondja, számára a legvonzóbb a szakmában, hogy nagy kreativitást igényel, nincs két egyforma helyzet, és a találkozókon percről percre formálódik a megoldás.

„Ide csak lelkileg egészséges emberek érkeznek – hangsúlyozza a szakember –, súlyos traumákat nem dolgozunk fel, a múlttal nem foglalkozunk. Bárki megrogyhat, megtorpanhat az élete bizonyos pontjain, döntéshelyzetekben, ilyenkor segít a coach.” Ahogy a legtöbb coachingon, itt is a beszélgetés a legfőbb módszer, de Zsuzsanna használ még ábrákat, teszteket, meséket. Alkalmazza továbbá a rendszerállítást és a tranzakcióanalízis technikáit, melynek lényege, hogy hogyan szabaduljunk meg az ismétlődő mintáktól. Zsuzsannánál, ahogy a magánéleti coachoknál általában előre nem határozható meg, hogy hány alkalom szükséges az adott probléma megoldásához, de amint elérnek oda, befejezik a találkozókat, melyeknek ára ezen a területen 10 és 20 ezer forint között van.

A lakáscoaching a bizonyíték arra, hogy maga a coaching megoldásközpontú, együttműködésre alapozó technikája megfelelő szakember segítségével az élet számos területén bevethető.

Vasadi Judit eredeti szakmáját tekintve építész, az elmúlt években pedig integrált életvezetési tanácsadóként is dolgozott. Jelenleg a két szakma ötvözéseként eladó ingatlanokat készíti fel a gyors és optimális áron való értékesítésre. A tevékenység másik neve: homestaging, és az USA-ból indult, ahol az ingatlanforgalmazás elengedhetetlen eszköze. A módszer lényege egyfajta híd teremtése vevő és eladó között – a két felet természetesen az adott lakás köti össze, de érdemes át-, illetve újragondolni saját és a leendő vásárló viszonyát az ingatlanhoz. „Fontos a felismerés, hogy a saját életteremet nem kényszeríthetem rá a másikra, a vevő minden eseten a saját életterét keresi! A sikeres eladás, együttműködés úgy jön létre, ha esélyt teremtek arra, hogy a másik a »terepen« elképzelhesse a saját életét” – hangsúlyozza a szakember. És itt jön a képbe a lakáscoach. Ő az, aki felismeri és meglátja egy ingatlanban rejlő értékeket. Listát készít a tulajdonos számára, hogy mik azok a teendők, amelyeket feltétlenül meg kell csinálni, hogy a lakás értékesíthető legyen. Az első és legfontosabb feladat a rend és a tisztaság biztosítása, amit a „személytelenítés”, a semlegesítés követ. El kell rakni a személyes tárgyakat, hiszen a vevőt nem a mi életterünk érdekli, ő a saját lehetőségeit szeretné meglátni. Fontos a zsúfoltság megszüntetése is. Aztán jöhetnek a designelemek: néhány új textília, kiegészítő, virág, a helységenkénti fókuszpontok kijelölése és kialakítása, hangulatos sarkok létrehozásával. Minimális befektetéssel hihetetlen hatást lehet elérni. Juditék ezekkel a trükkökkel nem egy addig eladhatatlannak tűnő lakást segítettek értékesíteni. Mint az élet legtöbb területén, itt is döntő az első benyomás. Jó, ha tudjuk, hogy az érdeklődők legtöbbje az első percben megállapítja, tetszik-e neki a lakás, így nem mindegy, hogy a bejárati ajtó megakad-e a szőnyegben vagy mit pillant meg először az előszobában, illetve hogy a tisztaság illatát érzi vagy a rotyogó káposzta szaga fogadja-e. „Rengeteg eladó lakás van. Négy egyformából azt fogja választani a vevő, ahol kellemes benyomás érte, ahol el tudta képzelni az életét és nem máséba volt kénytelen belepillantani.” Az ilyen típusú szolgáltatás alapára kb. 25-30 ezer Ft.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!