A Kabaré24 nem kevesebbet tűzött ki célul, mint hogy újra megteremti a pesti polgári kabarét, amivel évek óta kizárólag eldugott kávézókban, stúdiószínházak színpadán és éjszakai tévéműsorokban találkozhatunk.
A Karinthy Frigyes írásai alapján készült Minden ugyanúgy van után Szép Ernő három egyfelvonásosát vették elő. Verebes István szerves egésszé komponálta az Érzelmes üzletek három részét, melyeket a hasonló helyszíneken kívül a környezet fásultsága is összefűz. A kisemberek világában járunk, akik cél és értelem nélkül tengetik napjaikat. Minden órájuk egyforma és színtelen, az idő átfolyik rajtuk. A férfiak magányosan kószálnak a városban, a nők különféle üzletekben üldögélnek még magányosabban. Tudják, hogy zajlik körülöttük az élet, csak ki kéne lépniük az utcára, ki önmaguk falaiból. Mégis képtelenek rá. Egyedül szentimentális vágyaik segítik őket életük elviselésében. A férfiak beérik egy kanárival, egy szivarral vagy egy kuglóffal. A nő csak ráadás. A párok érdekszövetséget kötnek – szerelemről szó sincs –, és aztán minden megy tovább, mint azelőtt. Nincs boldog végkifejlet, a kompromisszumok nem vetnek véget a magánynak. A színészek azonban nagyon máshonnan érkeztek, más-más stílust képviselnek, amitől a jelenetek egyenetlenné válnak. Karsai István, a szerző tolmácsolója, felvállaltan édeleg, hogy ne kelljen szembenéznie a szomorú valósággal. A kávécsarnok özvegyasszonya, Pregitzer Fruzsina kemény üzletasszony érzelmes felhangokkal, míg a kuglófot bőven fogyasztó vendég szerepében Beregi Péter rikítóbb színeket fest. Balázsovits Edit, a madárkereskedés tulajdonosnője megközelíthetetlen kőszobor, míg Heller Tamás igazi nebih kisember, akinek arcán évszázadok keserűsége és félelme ül. Csoma Judit szívderítő vaskossága a cselédromantikát is beemeli az előadásba, amit később Kokas Piroska és Gelecsényi Sára visz tovább sajnos nyúlfarknyi szerepükben. Aradi Tibor, a snájdig élvhajhász annyira üres, hogy egyszerre nevetünk vele és rajta, ahogy Lorán Lenke megkérdőjelezhetetlen anyafiguráján is. Ellenben a trafikoslány, Sch. Hajnal Andrea alakja kidolgozatlan: szenvedése akár egy halk cinegéé, nem ér el a közönségig. A prózát dalbetétekkel dúsította fel a rendező, de ezek nemcsak Heilig Gábor modern hangszerelése, hanem megoldatlanságuk miatt is kilógnak az előadásból. Sem brechti V-effektként nem hatnak, sem a ’40- es évek polgári filmvígjátékainak szentimentális betétdalait nem hozzák vissza. Szántó Szandra képes egyedül érzelmet kiváltani sanzonjával, olyan átéléssel „zokogja el” egy utcalány keservét. Lehet, hogy egyszer Cabiriát kéne játszania. A melankólia, az érzelmesség és a világválságok idején kötelező cukorhab harsány humorral váltakozik az előadásban, de még nem szelídül iróniává. A mai pesti kabarén talán kegyetlenség is ezt számon kérni, hiszen az elmúlt évek nevettető kísérletei után örüljünk, hogy egyáltalán humora maradt.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!