Ritkán találkozni olyan őzekkel, akik annyira kedvelik az embertársaságot, mint a bőszénfai szarvasfarm lakói. A szelíd állatok simogatásának lehetősége nem az egyetlen különlegessége az ezerháromszáz hektáron elterülő parknak. A Kaposvári Egyetem Gazdálkodási Tájközpontjában kutatási célból vágtak bele a zárt téri vadtenyésztésbe. Két évtized alatt Közép-Európa legnagyobb állományává duzzadt a bőszénfai. Ezerötszáz gímszarvas, háromszáz vaddisznó, kétszáz dámvad, százötven muflon és ötven őz éldegél itt. Aggódva léptünk be a nálunk jó pár fejjel magasabb őzikék birodalmába. Kicsit úgy tűnt, be sem akarnak engedni minket a kapun, ám valójában – udvarias házigazdák módjára – csak az ajtó előtt várakozva szerettek volna minket fogadni. Óriási nyakpuszival köszöntöttek minket, állandó szemkontaktust tartottak velünk, mintha csak azt akarnák mondani: kövessetek minket, körbevezetünk titeket hajlékunkon. A kellemes hangulatban telt vendégeskedést egyedül a szomszéd portán randalírozó vaddisznók zavarták meg, persze ijedelemre nem volt okunk, masszív kerítés húzódott a két porta között. Jó vendégekhez illően nem időztünk sokáig az őzlakban. Elindultunk, hogy – ezúttal a kerítés túlsó oldaláról – megtekintsük a lámákat, muflonokat, szürkemarhákat és vízibivalyokat. A területen egy családnyi tengeri malaccal, görénnyel és nyuszikkal is találkoztunk. Külön élvezet volt a terület leghűvösebb épületében helyet kapó kiállítás megtekintése, ahol agancsok százait vizsgálhattunk meg. Egyet-kettőt fel is emelhettünk, és nagyon örültünk, hogy csak múzeumi keretek között találkoztunk a hegyes végekkel. Aki a túra során nem alakított ki mély lelki kapcsolatot az állatokkal, a helyi étteremben meg is kóstolhatja a helyben feldolgozott vadhúsokat.

Bőszénfáról egy másik kedves nevű településre, Patcára indultunk, ahol Európa legnagyobb beltéri csúszdaparkját is kipróbáltuk. A Katica Tanya nevet viselő élményközpontban akár napokat is el tudtunk volna tölteni. Sajnos csak egy délután jutott a szórakoztató programokból, de így is bele vetettük magunkat az események sűrűjébe. Langallóhoz tésztát dagasztottunk, trambulinoztunk, ügyességi játékokat oldottunk meg. Elvesztünk az ötszáz négyzetméter alapterületű Bolyongóban, vízibicikliztünk, sőt még gokartoztunk is. A Katica Tanya egyik leglátványosabb tere a csúszdapark, mely csúszóalkalmatosságait még a felnőttek is használhatják. A szabadeséses csúszdát szégyenszemre nem mertük kipróbálni, különösen cikivé akkor vált a dolog, amikor a százötven centis alsó határt éppenhogy átlépő gyerekek minden gondolkodás nélkül, lendületből ugrottak bele a mélybe. A tanya kantinjában isteni menüket ebédeltünk, majd levezetésképp a tó pontonhídját és kézi kompját is kipróbáltuk.

A sok izgalomban annyira elfáradtunk, hogy jól is esett Somogyvámos elhagyatott történelmi épülete, a Pusztatorony árnyékában megpihenni. Sokaknak csenghet ismerősen Somogyvámos neve, ahol Magyarország leghíresebb, ökogazdálkodást folytató indiai kulturális központja és biofarmja is helyet kapott. Kevésbé híres a település a falu végében, amelyet a gyakorlatilag a semmi közepén álló, elhagyatott Pusztatoronyról neveztek el. Romantikától és giccstől túlcsorduló pillanatokat élhetünk át, ha a lemenő napfény sugaraiba burkolózott állapotában nézzük meg a középkori templomromot. A tizenkettedik században állított épület körül egykor a Csopak nevű falu terült el, mely teljesen elpusztult. Pusztatorony, igaz, kissé megtépázott állapotában, de a mai napig hirdeti, hogy a kies tájban egyszer élet is uralkodott.

A Balaton árterületi öbleként sokáig összefüggő vízréteg borította a környékbeliek által csak Fehérvízként emlegetett nagybereki Fehér- vízi Lápot. Még volt bennünk annyi szufla, hogy a Somogyvámostól félórányi autóútra lévő természetvédelmi övezetet is meglátogassuk. Mi Táska felől, egy több kilométer hosszú erdei ösvényen bandukolva közelítettük meg a területet. Annak sem kell kihagynia a lápkalandot, aki nem szeret túrázni. Balatonfenyvestől kiépített autóút vezet a Nagyberekhez, ám ezen csak azok haladjanak végig, akik még nem látták, vagy akikben nem hagyott maradandó lelki sérülést Alfred Hitchcock Madarak című thrillerje. Az út mentén kókadozó fák ágait ugyanis százával lepik el a hangoskodó seregélyek. Kolóniájuk annyira népes, hogy szinte a saját hangját sem hallja az ember a beszélgetésüktől.

Ha már a Balatonnál jártunk, szinte kötelezőnek éreztük, hogy napunkat a tóparton zárjuk. Fonyódot választottuk, hogy felfrissítsük magunkat. Nehéz lenne kiválasztani, hogy a nap melyik része volt a kedvencünk a somogyi kalandból. Talán felesleges is lenne, nem véletlenül terveztük ilyen színes-szagosra a túrát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!