Móricz Zsigmond azt írta Szatmárról: „Az egész ország legcsodálatosabb darabja: a történelmi Magyarországnak utolsó tündéri mezeje.” Ha pedig Móricz tündérmezejének szűk keresztmetszetét keressük, akkor a szatmári Erdőhátat kell célba vennünk.

Fehérgyarmat a térség központja, ide vonattal és busszal is eljuthatunk, és akkor se kell kétségbe esnünk, ha nincs autónk: a vidék könnyedén bejárható kerékpárral is, hiszen apró falvakról, kis távolságokról van szó, vendégház pedig bőven akad, ha megpihennénk. Mi az úgynevezett Szilvautat vesszük túránk alapjául: ez a környék ugyanis a hazája az eredetvédett penyigei kék vagy nemtudom elnevezésű, apró szemű szilvafajtának, amelyből a világhíres szatmári szilvapálinka és lekvár készül. Ez utóbbi folyamatot mindjárt az első faluban, a festői Penyigén meg is tanulhatjuk: itt áll a Lekvárium, az ország egyetlen lekvármúzeuma. Átellenben helytörténeti gyűjteményt is találunk, ahol meghallgathatjuk az utolsó magyar históriás balladát, amely az 1905-ben, egy balesetben a Szenkébe fulladt kilenc kislány történetéről szól (a temetőben ott áll a kilenc kicsi sír is). Túristvándi felé vesszük az irányt, hűvös erdő, gyümölcsösök és legelők mentén eljutunk a Mária Teréziakorabeli, fa vízimalomhoz. Ma is pompásan működik. Az Öreg-Túr nevű folyóág valóságos vízitúra-paradicsom: a sekély vízben evezőkre ráborulnak a parti fák lombjai, kicsit olyan érzés, mintha dzsungelben haladnánk. Kihagyhatatlan! Móricz Zsigmond „jellemformáló kohóként” ír a faluról – itt lakott 1885 és 1887 közt, miután apja a felrobbanó „tüzesgép” okán csődbe ment. Nagybátyja egykori kovácsműhelye falán ma emléktáblát találunk.

Túristvándi határában Európa-szerte egyedülálló természeti érték, az ősgyepes Rókás legelő áll: grandiózus tölgyfái alatt a legenda szerint már Esze Tamás talpasai is hűsöltek. A szabadságharc egyik kulcsfigurája a közeli Tarpa szülötte – a faluban megvizsgálhatjuk az Észak-Tiszántúl egyetlen ép szárazmalmát is. No, de vegyük jobbra az irányt: Kölcse következik. A Szilvautat itt a Középkori Templomok Útja keresztezi: a település római katolikus temploma és a mellette álló, 1791-ben emelt fa harangtorony a 62, magyar, ukrán és román középkori templomot felölelő útvonal egyik állomása. A környék templomaira egy külön túrát érdemes szentelni: a kis- és nagyszekeresi, a vámosoroszi, valamint a mi utunkba eső túristvándi, sonkádi és tiszakóródi templom egyaránt felér egy-egy időutazással. Apropó, Sonkád: a falu határában találkozik az Öreg- és az Új-Túr, a Kis-bukó nevű gát formájában – strandolásra, kempingezésre kiváló hely. A 491-es főúton az ukrán határ felé haladunk, következik Tiszabecs, s a Tisza bűvkörébe érünk: itt lép be a folyó az országba, nagyszerű fürdőzési lehetőséget kínálva. A vízitúrázóknak is kedvelt kiindulópontja a határfalu, mi azonban szárazföldön indulunk Milota irányába. Az országban vélhetően nem sok helyen láthatunk ennyi diófát: ez az apró falu a dió hazája, több fajta is őrzi nevét. Már csak néhány kilométer választ el bennünket Móricz imádott szülőhelyétől, Tiszacsécsétől. „Énnekem Csécse marad a tündérsziget, ahová mindig visszavágytam, ahová mindig úgy tér vissza az emlékezet szárnyán a lelkem, mint a boldogság és a béke kedves szigetére.” A faluban emlékház és Móricz- szobor áll – bár nem az eredeti szülőház, azért a hely szellemét bőven átérezheti az ember az apró, nádfedeles parasztházban, amelynek alacsony ajtaján hajolás nélkül szinte csak a gyermekek férnek be.

Következő állomásunk Szatmárcseke. Az ember nem is hinné, hogy ilyen kis távolságban két olyan irodalmi géniusz élt, még ha nem is egy korban, mint Móricz és Kölcsey, aki itt van eltemetve. Nem is akárhol: a szatmárcsekei kopjafás temető (különösen, ha naplemente környékén érünk oda) páratlan látványt nyújt. A kutatók talán sosem fogják teljes bizonyossággal megfejteni a sötét, csónakszerű, mások szerint pedig kendős asszonyfejet formázó síremlékek titkát. Akárhogy is: irodalmunk szomorú sorsú hőse méltó környezetben nyugszik. Egykori kúriája helyén emlékszobát rendeztek be a tiszteletére, előtte emblematikus Kölcsey- szobor áll. Szatmárcseke hangulatos kis falu vendégházakkal, homokos tiszai stranddal és tájházzal, akár megszállni is érdemes itt – ez utóbbi, mondjuk, valamennyi környékbeli falura igaz.

Nagyarba érünk, amelynek a nemrég felújított Luby-kastély rózsakertje mellett egy fa, pontosabban annak csonkja a fő látványossága: a Túr-parton álló tölgy alatt jutott eszébe Petőfinek az A Tisza című vers. Egykor ugyanis az „Ott, hol a kis Túr siet beléje” kitétel Nagyart jelentette, a szabályozások után azonban ez a hely Sonkád és Tiszakóród közé került: ez a Nagy-bukó nevű gát első osztályú szórakozást nyújt a strandolóknak, normál vízállás esetén valóságos kis vízesés alatt élvezhetjük a habokat.

Nagyar kistestvére, Kisar igazi kis kincses sziget a Tisza ölelésében. Legendák keringenek itt mocsárba süllyedt kolostorról, melynek harangja hétévente ma is megkondul, illetve egy szegény kislány és egy nemes ifjú tragikus szerelméről is – a kisari erdő odvas keltikéi az ő emlékükre nyílnak fehéren és lilán. A töltés mellett találjuk Magyarország egyik legérdekesebb természetvédelmi területét, az úgynevezett dzsungelgyümölcsöst. Olyan ősi magyar gyümölcsfajták találhatók itt meg, mint a batul vagy a lyánycsöcsű alma, az Eperrel érő vagy a pirosbélű körte, a lotyó-, kökény- és boldogasszonyszilva. Aki fürödne a Tiszában, az kis kérdezősködés után apró, eldugott szigetre bukkanhat a faluban, ha alacsony a vízállás – ám aki biztosra akar menni, az egyszerűen menjen át a hídon, és már a szomszéd településen, Tivadaron is találja magát. Itt igazi kis üdülőövezet épült a folyó homokos partján, büfék, szórakozóhelyek, faházak szolgálják a turisták kényelmét. Innen pár perc alatt visszajutunk Fehérgyarmatra, ahol gyógyvízben pihenhetjük ki a túra fáradalmait – annyi erőt azonban feltétlen tartalékoljunk, hogy ellátogassunk Panyolára, ahol kincset érő kóstolót kaphatunk a híres italokból a pálinkafőzdében.

Ételek tekintetében a kulcsszó a töltött káposzta, a helyi specialitás „málékásás”, azaz kukoricadarával készült. Érdekes az úgynevezett kötött leves és a cinkepuliszka is, amely afféle krumplis polenta, édesen és sósan is fogyasztható. Kóstoljunk somlekvárt, sőt Császlón megnézhetjük a világ legöregebb (400 éves) somfáját. Szatmárban nem lehet, de legalábbis nem érdemes fogyókúrázni. A vendégházakban általában van lehetőség kóstolásra – Túristvándiban például zseniális kenyeret sütnek szabadtéri kemencében.

Aki izgalmakat, pörgést keres, az nem az Erdőháton fogja megtalálni a számítását. Ez a táj azoknak való, akik kicsit lelassulnának, megpihennének, és élveznék a helyiek vendégszeretetét. Ők viszont garantáltan visszavágynak majd. Akárcsak Móricz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!