Arany János: Toldi. A Pesti Színház előadása.
Hiteles lehet-e egy lepusztult buszmegállóba helyezett hősköltemény, Toldi és a falusi környezet? Működhet-e egy epikus mű színpadon? Ráadásul monodrámaként előadva?
A Paczolay Béla rendezte előadást látva a Pesti Színházban, úgy tűnik, igen. A baj ott kezdődik, hogy Paczolayt (aki egyébként filmes) mindenekelőtt a megjelenítés, a forma érdekli. De hogy ezen túl mit akart a nagy erejű, tiszta szívű hőssel és történetével kezdeni, nem igazán derül ki.
Pedig az indítás nemcsak szellemes, de ígéretes is: Csőre Gábor saját jelenéből és élethelyzetéből indít. A filmvásznon egy szintén jobb sorsra érdemes, megélhetésért küzdő színészt látunk, aki egy marhavásárt idéző castingon a Toldi előhangjával rukkol elő. A reménytelennek tűnő meghallgatás után mintegy utcai művészként, ad hoc egy megállóban folytatja Arany opuszát. Kiárusítja azt, amije van – a tehetségét.
És csak mondja, mondja, gombolyítja előre a történetet rendületlenül. A nyelv és a mesélés erejével teremti elő szinte a semmiből Toldi históriáját. A képzelőerőt Csáki László animációja és a zene-zörejek összhatása támogatja meg.
Ami azonban megmarad az előadásból, az csupán néhány jól megoldott geg, és Csőre magával ragadó alakítása. Akit nemhogy megunni nem tudunk a másfél óra alatt, de sziporkázó, sokszínű játéka mind élvezetesebb lesz. Ha kell rappel, ha kell akrobata mutatványt hajt végre vagy épp egybeforr a vászonnal, máskor meg csak szépen leül velünk szembe és szavalja Arany elképesztően modern költői képeit. Nem rajta múlik, hogy az előadás jópofa, szórakoztató illusztrálás marad csupán. Tisztelgés Arany zsenije és remeke előtt.
Buszmegállóban állunk. Busz azonban a másfél óra alatt csak nem érkezik. Hiába várjuk.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
