A szülő meséljen este a gyereknek, ne a tévé! A kereskedelmi tévéknek eleve nem pálya az esti mese, hiszen ilyenkorra már a fizetőképes kereslet is a doboz elé sorakozik. A közszolgálati médiumot is legfeljebb a hagyomány kötelezi erre, hiszen az esti mese a műsor része a hőskorszak óta, amikor még Tamási Eszter és Takács Marika olvasták fel.

 
Bálint Orsolya

Ezután jöttek csak a jobbnál jobb magyar rajzfilmek: Mirr-Murr, a kandúr, Pom-Pom meséi, Frakk, A nagy ho-ho-horgász, vagy a Vízipók csodapók. De a KGST-rajzfilmek közt is akadt szerethető, mint a lengyel Lolka és Bolka, vagy a csehszlovák Rumcájsz.Ehhez képest a mai gyerekek egy kaptafára gyártott detektívmesével (Rejtélyek Tesz-Vesz városban) és a Minimax-kínálatból is a legbugyutább A bűvös körhinta című rajzfilmmel kell beérjék. Az esti mese pedig 2006-ban, mikor átpakolták az m2-re, végképp a műsortemetőbe került.

Süveges Gergőt tavaly januárban Medveczky tévéelnök azzal nevezte ki a királyi kettes intendánsának, hogy csinálja meg az amúgy is csak ismétlésekre használt m2-t minőségi gyerekcsatornának. Igény lenne rá, hiszen a magyar gyerekek átlag napi három órát ülnek képernyő előtt (a 12 év alattiak még ennél is többet, ráadásul minden 7-8. gyerek felügyelet nélkül), töltsék legalább értelmesen ezeket az órákat.

Ám mielőtt még azon kezdhettünk volna gondolkodni, mivel is pakolják meg a napi adásidőt – vajon az MTV archívumával, amelyet 60 éves kor alatt már legalább ötször végignézett mindenki, avagy teremne-e pénz saját gyártású műsorokra –, Süveges vette a kalapját. Gyerek­tévé fronton minden maradt a régiben, elengedték a kezünket, és mivel úgyis akad más, ahol a kölykök beszerzik a napi adagot (Minimax, Nickelodeon és társaik), már nem is panaszkodik senki.

Legfeljebb azért, hogy nemrég lecserélték a régi jó tévémacit, egy számítógépező, undokul festő kortárs változatra, akinek még tesója is van. Bár először azt hittem, a csaja, aztán az emeletes ágy eldöntötte a kérdést.

A neten már mozgalom is indult azért, hogy állítsák vissza a régi macit. Pedig az se volt szép, a pizsamája poliészter, a tévéje meg ősrégi Orion, de a magunkénak éreztük. És ami még fontosabb: értéket közvetített, úgymint testi higiénia (zuhanyzás, fogmosás) és időben lefekvés. Az én gyerekeimet ugyan nem zavarja, hogy az új mackónál nappal van, csak engem – nehogy már az esti mese után lefekvés helyet még leüljenek rajzolni. Csakhogy a 7 órakor kezdődő program előtt nem lehet őket pizsamába, sem negyed órával később ágyba dugni, ki is röhögnének.

De megint lényegtelen dologra pazaroljuk az energiánkat, az új maci marad, akármekkora bukás is. Majd megszokjuk, és közben arról legalább nem beszélünk, miért nincs egyetlen épkézláb gyerekműsor sem a köztévében. Vajon ki akarhatja így? Talán ez az új tévémaci is Bibó kollégista volt?

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!