Magyar kutyák nagy napja. - Mundruczó Kornél Fehér isten című filmje nyerte a 67. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard (egy bizonyos nézőpont) szekciójának fődíját, valamint a Palm Dog-díjat is bezsebelte a filmben játszó kutya testvérpár, az elismerést a legjobb (színészi) teljesítményt nyújtó eb kapja. Mundruczónak ez az alkotása az ötödik, amelyet a világ egyik legrangosabb nemzetközi filmfesztivál programjába beválogattak. Életműdíjjal ismerték el Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr munkásságát péntek este.

 
Fotó: Alastair Grant, MTI/AP

Míg a színész Ryan Gosling első rendezését, a Lost Rivert kifütyülték, Mundruczó Kornél 6. nagyjátékfilmjéről, a Fehér istenről áradoztak a lapok: a Variety „felemelő, technikailag mesteri” alkotásnak nevezte, a The New York Times pedig „bátor, szépséges történetnek”. A fesztivál művészeti vezetője Jack London szellemiségéhez hasonlította az alkotást, amely azzal a rekorddal büszkélkedhet, hogy ennyi kutya még egy filmben sem szerepelt. A hazai mozik június 12-től vetítik.

Két másik magyar alkotó is részt vett a filmfesztiválon: Szőcs Petra rendezése, A kivégzés a legjobb cannes-i rövidfilmet illető Arany Pálmáért indult. A 14 perces alkotásban egy testvérpár újra és újra eljátssza a Ceauşescu házaspár kivégzését, miközben szüleik házassága széthullik. Provincia című diplomafilmjével Kárpáti György Mór a Cinéfondation szekcióban mutatkozott be tizenöt másik fiatal alkotóval, akik egyetemistaként tanulják a szakma csínját-bínját. A Színművészeti Egyetem hallgatójának 21 perces alkotása egy áruszállító sofőrről szól, akinek autója lerobban egy vidéki állomáson, s egy ókori római település régészeti ásatására kerül.

A Grace – Monaco csillaga bemutatójával indult az idei filmfesztivál, és bár Nicole Kidman játékát többen dicsérték, Olivier Dahan rendező Grace Kelly életéről szóló filmje felbosszantotta a kritikusokat, valamint a Grimaldi uralkodóházat is.

A cannes-i vörös szőnyeg idei legfeltűnőbb jelensége a 79 éves Sophia Loren volt: strasszoktól ragyogó, mélyen dekoltált, krémszínű nagyestélyiben érkezett a belga Dardenne-fivérek Két nap, egy éjszaka című filmjének bemutatójára. Ováció fogadta a film főszerepét játszó Marion Cotillard-t is, akit a legjobb színésznő díjára esélyesként emlegettek – akárcsak Julianne Moore-t, aki David Cronenberg Térkép a csillagokhoz című drámájában egy limuzinban szeretkezett a jóval fiatalabb (és a legjobb színészként rebesgetett) Robert Pattinsonnal. Dardenne-ék már harmadszorra nyerhetnének Cannes-ban, ám az egyetlen Arany Pálma-díjas rendezőnő, Jane Campion vezette zsűri számos legendás alkotó között őrlődhetett: Jean-Luc Godard, Ken Loach vagy Mike Leigh. A francia újhullám vezéralakja, a ma 83 éves Godard nem ment el a Riviérára – „eleget jártam Cannes- ban” –, filmje, a Búcsú a nyelvtől bemutatója előtt hosszú sor kígyózott. A rendezőmatuzsálem legkomolyabb trónkövetelője a 25 éves, öt éve már a legjobb elsőfilmesnek választott kanadai rendező, Xavier Dolan volt.

A török Nuri Bilge Ceylan több mint háromórás műve, a Téli álom kapta a legjobb filmnek járó Arany Pálmát a 67. cannes-i filmfesztiválon szombat este, a zsűri Nagydíjával pedig Alice Rohrwacher olasz rendező Le meraviglie című alkotását tüntették ki a ceremónián, amelyen olyan filmcsillagok működtek közre, mint Sophia Loren, Monica Bellucci, Quentin Tarantino, Uma Thurman, Adrien Brody, Paz Vega és Daniel Brühl.
(MTI)

Kárpáti György Mór 29 éves filmkészítő nem kalkulált semmilyen díjjal, így nem is csalódott, hogy nem végzett „dobogós helyen”. A rendező nagyon szeretné, ha a magyar közönség is látná a Provinciát, gondolkoznak a hazai vetítéseken és benevezik magyarországi fesztiválokra. „Itt a gratulációk valódiak, s nem azok az udvarias, kétszavas típusúak. A reakciókból az derült ki, hogy értették a filmet, tetszett a nézőknek és a szakmabelieknek is. Tucatnyi rendezővel, producerrel, filmessel beszélgettem, ezek némelyikéből barátság vagy együttműködés is alakulhat. ”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!