Pénteken 21 óra 46 perckor északkeleti irányban egy fényes tűzgömb kíséretében meteor suhant át a magyar légtéren, amely a Balaton térségében fel is robbanhatott. A 3-4 másodpercig tartó fényjelenséget hangrobbanás is követte. A villanás Zalaegerszegtől Miskolcig látszott.

  <h1>Péntek éjjeli amatőr felvétel a tűzgömbről</h1>-
  <h1>Robbant a meteor</h1>-

Péntek éjjeli amatőr felvétel a tűzgömbről

- – Kép 1/2

Legkeletebbre Debrecenben, legnyugatabbra Sopronban észlelték, a robbanás pedig Nagykanizsától Enyingig hallatszott. Nem kizárt, hogy a meteor egyes darabjai a felszínt is elérhették. A következő napokban is lehet számítani a péntekihez hasonló fényjelenségre, ugyanis a jövő héten lesz a Perseida meteorraj megjelenésének maximuma – mondta Ladányi Tamás csillagász az MTI-nek. Az időkép.hu pénteken számolt be arról, hogy több száz olvasójuk este 21 óra 46 perckor meteort látott a Dunántúlon, de buapesti felvételek is készültek. A csillagász azonban azt hangsúlyozta, hogy ez a meteor nem a Perseidákhoz tartozó volt. Ladányi Tamás szerint az ennyire fényes meteor nagyon szokatlan. Egy óriási villámláshoz hasonlított, és a jelenség az egész eget bevilágította. A zöldes-kékes fénycsóva pedig azt bizonyítja, hogy több részre szakadt. Egyes meteorrajoknak megvan a maguk színe, a fényeség pedig a meteor méretével függ ösze. Timár Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természet­tudományi Karának geofizikai és űrtudományi tanszékének vezetője az origo.hu-nak azt mondta: három szeizmológiai állomás adataiban vannak olyan jelek, amelyek a „meteormennydörgéshez" kapcsolódhatnak. Ezek az állomások – Becsehely, Tési-fennsík, Csákvár – nagyjából egyvonalban vannak. Ha valóban a meteor hangrobbanását rögzítették, akkor az esemény valahol a Sümeget Kaposvárral összekötő vonal mentén lehetett, Fonyódtól délre.

 

A meteor, az a hullócsillagnak is nevezett fényjelenség, amelyet az űrben keringő kisebb kövek, porszemek (meteoroidok) keltenek a légkörben, miközben a nagy sebesség miatti súrlódástól felizzva, ionizálják azt. Tűzgömbnek nevezzük azt, amelyik különlegesen fényes.

A meteor görög eredetű kifejezés, jelentése ég és föld között lebegő. A meteorid a Nap körül keringő apró porszem, törmelék, a meteor a Föld légkörébe hatoló meteorid által okozott fényjelenség, a meteorit pedig a Föld felszínét elért meteorid.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!