„Mikulás, ha kiteszem az ablakba a csizmámat, akkor te abba is raksz ugye ajándékot?” – kérdi búcsúzkodás közben a kilencedik emeleti panellakásban az izgatott kisgyerek. „És az ablakon jössz majd be?” „Igen, az ablakon át.” „De jó, nagyon várlak majd akkor is!” – mondja a gyerek, és kikíséri a Mikulást – az ablakhoz.
Az ilyen, és ehhez hasonló váratlan helyzetekre mindig fel kell készülnie a Télapónak. A kicsik ugyanis hisznek még abban, amit látnak, és amit mondanak nekik. Ha a Mikulás éjszaka az ablakon át közlekedik, meg kell tudni magyarázni, miért hagyja el a lakást az ajtón át, ha napközben látogatja meg a kis delikvenst. Ehhez rengeteg leleményességre van szükség, mivel bármelyikük kérdezhet olyat, amire csak furmányosan lehet válaszolni – meséli Halász Etelka, a Magyar Mikulás Alapítvány elnöke.
Az alapítvány Mikulásai több mint két évtizede látogatják a gyerekeket. Körülbelül húsz Télapó várja, hogy látogatóba hívják a családokhoz. Mikulás viszont nem lehet bárkiből. Sok türelem kell hozzá, és leleményesség. „De nem elég Mikulásnak lenni, annak is kell látszani” – mondta Halász Etelka, aki szerint a külső tulajdonságok (megfelelő testalkat, mozdulatok, hanghordozás, öltözék) mellett az a legfontosabb, hogy a Mikulás meghitté tudja tenni a gyerekek számára varázslatos ünnepet. Ezért az alapítványnál figyelnek arra, hogy mindenki, aki szeretné magára ölteni a Mikulás-jelmezt, megfelelő képzésben részesüljön. „Az sem mindegy, ki hogyan emeli fel a kezét. Tudni kell hitelesen alakítani a szerepet, hogy a gyerekek számára olyan meghatározó, szép élményt nyújthassunk, ami sokáig elkíséri őket. Hétéves korig a gyerek hisz a Mikulásban. Elhiszi, hogy ő hozza az ajándékot, elhiszi, hogy a jókat jutalmazza” – magyarázta az elnök, miért kiemelkedő fontosságú ünnep december 6-a. „A Mikulásban jó hinni. Egy kicsit mesebeli, titokzatos lény, mégis jól megjeleníthető.”
„Az elmúlt évek legszebb emléke számomra egy kecskeméti kisfiúhoz kapcsolódik. A látogatásunk alatt végig sírt. Énekeltünk neki, verset mondtunk, de csak nem hagyta abba. Végül átadtam az ajándékát, és elmentünk. Negyed óra múlva felhívott az édesanyja, és elmondta, a fiú azért sírt, mert végtelenül boldog volt, hogy az igazi Mikulás meglátogatta őt.
Ennyire fontos számukra a Télapó” – Csongrádi Attila 20 éve ölti magára decemberben a jelmezt, hogy meglátogassa a gyerekeket. „Miattuk érdemes csinálni. Amikor látod egy gyerek szemén az örömöt, a boldogságot. Márpedig minden gyerek örül, ha találkozhat a Mikulással. És meg is hálálják ezt, rengeteget kedveskednek nekünk. Rajzolnak, gyurmafigurákat készítenek, énekelnek. És izgulnak persze, hogy kapnak-e valamit.” Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondta: jobb mindent a fekete- levessel kezdeni. Először mindig azt mondja el, miféle csintalanságokat követett el a gyerek (erről természetesen a szülők előre tájékoztatják), aztán már sorolja is a jótetteket, hogy legyen minek örülni. „Így ez marad meg bennük. Hogy megdicsértem őket, és kaptak ajándékot is. Talán így legközelebb kétszer is meggondolják, hogy tegyenek-e rossz fát a tűzre” – márpedig az ünnep legfontosabb eleme az ajándék. Régebben elég volt egy kis zacskó, benne gyümölcs, csokoládé, mogyoró. Mára – meséli a Mikulás – a szülők presztízskérdést csinálnak a dologból. Legyen nagyobb, több, színesebb. Pedig a gyerekek számára a legkisebb ajándék is hatalmas boldogság, főleg, ha a Télapó nyújtja át, mert jó volt egész évben. Halász Etelka szerint „az a fontos nekik, hogy van, aki törődik velük, értékeli és elismeri a jóságukat. Ez az ünnep erről szól, csak ezt mi, szülők kezdjük egy kicsit elfelejteni. De a gyerekek nem felejtik el, nekik ezért fontos a Mikulás.”
Látástól Mikulásig
Az országszerte legismertebb, mondhatni hivatalos honi Mikulás hol másutt is várná a gyerekeket, mint Mikulásfalván? Az pedig a Fejér megyei Nagykarácsonyban található, ahol december 23-ig tart a fesztivál, játszóházzal, bohócparádéval, bábjátékkal, meseműsorral. A Mikulásház udvarán abrakolnak még a szánhúzó szarvasok és ott a csillagjáró szán, no meg az ajándékládikák, amelyekből bárki kiveheti a fedél alatt rejtező meglepetést, ha beleteszi a már kinőtt, megunt játékot, amit ő hoz más gyerekeknek. A jóság kútjába belesúghatja rosszalkodását a csemete és van persze még manókiállítás is.
A Mikulás ilyenkor a dolgozószobájában fogadja a látogatók seregét.
A Vasárnapi Híreknek két vendégcsoport közötti rövidke pihenője alatt nyilatkozott az ősz hajú, fehér szakállú Mikulás Miklós: – Már ezrek jöttek el hozzám idén is, s láthatták, most az ünnep előtt óriási a készülődés. A manók hada csomagolja az ajándékokat, a krampuszok pedig – akik köztudottan nem a jóságukról nevezetesek –, ha nem épp a látogatók fogadásánál segédkeznek, akkor a virgácsokat kötözik és a szarvasokat etetik. A szarvasokról egy titkot is elárulok: nem rének, hanem náluk jóval szelídebb és veszélytelenebb dámszarvasok. Ami a munkámat illeti, az most, a főszezonban látástól Mikulásig tart, reggel az első vendégeim érkezésétől legalább sötétedésig, úgy délután 5-ig. A zsákom folyamatosan telik újra a manók készítette ajándékokkal. Jut mindenkinek, aki jó volt, aki meg nem mindig, annak persze van virgács is készenlétben…
Másik csizmát!
A legszebb élményem a Mikulásról? Inkább a legkínosabb az, amire mindenki emlékszik a családban! Az iskolában, ahol a szüleim tanítottak, minden évben megajándékozta a tanárok gyerekeit a Mikulás. Voltak krampuszok meg manók, volt forró kakaó és kalács, kellett énekelni vagy verset mondani, szóval megadtuk a módját. A gyerekek – köztük jómagam is – gyanakodva figyelték a többieket. Okosabb? Szebb verset tud? Jobb volt nálam? Több csokit kap? Forogtak a kis fogaskerekek, ment a susmus, mindenki ideges volt. De senki sem érezte magát nálam kellemetlenebbül. A szép ruhám volt rajtam, amit anyukám gondosan kivasalva adott apukám kezébe, hogy felöltöztessen és szépen mehessek a Mikuláshoz. Apu rám is adta, nem volt azzal semmi gond. Még a lófarok is ment neki, kicsit csálé lett, de legalább megfésülködtünk. És aztán… Már késésben voltunk, uzsgyi be a cipőbe, és hajrá, mert lemaradunk a Mikulásról. Csak a kocsiban vettem észre, hogy a nagy igyekezettel felhúzott lábbeli nem pontosan passzol a toalettemhez. Borzalmas, fekete hótaposó a csinos, bordázott harisnya fölött.
Hát így kellett kimennem a Télapóhoz, cuppogós csizmában, szégyentől égő orcával. „Énekelsz nekem valami szépet?” – kérdezte a Mikulás. Nem nevezném éneklésnek azt a szánalmasan vékony hangon, motyogva előadott Hull a pelyhest, de úgy látszik, a Télapó tényleg szereti a gyerekeket. Előhúzta a csomagot a zsákból, én pedig szerettem volna minél gyorsabban eltűnni vele a közönség szeme elől, úgyhogy menekülőre fogtam. „És mit szeretnél kapni a Jézuskától?” – ezt már csak a hátamtól kérdezte a Télapó, de azért öntudatosan visszakiabáltam neki a választ: „Egy másik csizmát!” Apukám gyakorlatilag beesett az asztal alá, annyira nevetett. Akkor még volt oka nevetni. Nem úgy, mint otthon, amikor anyu rájött, milyen csizmában is voltunk meglátogatni az iskolai Télapót. Akkor én nevettem, ő meg csöndesen hallgatta a véget nem érő litániát.
D. H. N.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
