Igazi zenei csemegével ünnepelhetjük Wagner születésének bicentenáriumát: január 19-én mutatják be A bolygó hollandi 1841-es, párizsi ősváltozatát az Magyar Állami Operaházban.
Sok Wagner-rajongó gondol jóleső nosztalgiával a januárra: a Magyar Állami Operaházban hagyományosan év elején játszották ugyanis a német zeneszerző műveit. Most végre újra „utókarácsonyozhatnak” az egykori Wagner-bérletesek: a dalszínház új Wagner-repertoárjának első hírnöke A bolygó hollandi ősváltozata. De mit is kell tudnunk erről a ritkán hallható műről?
A bolygó hollandi nem csak Wagner életében, de az egyetemes operairodalomban is különleges helyet foglal el. A zeneszerző a Hollandi szövegkönyvével definiálta magát először költőként, s a zenei szerkezetet teljesen alárendelte a szövegnek, felrúgva ezzel minden addigi operaszerzői gyakorlatot.
Thomas Mann szerint a Hollandi nem más, mint Wagner maga: a boldogság és kétségbeesés közt vergődő, a megnyugvásra mindennél jobban vágyó tragikus hős. A mű keletkezési körülményeit ismerve, kétségünk se lehet efelől. Az adósságai elől Rigába menekülő Wagnert a nyomor Párizsba, az álmok városába hajtja, hajóra száll hát, ám a rendesen nyolcnapos utazás egy borzalmas vihar miatt 24 naposra nyúlik, a Thetis nevű hajó ugyanis a norvég fjordok közé sodródik. Ez az élmény készteti az opera megírására Heine Hollandi-feldolgozása alapján. Wagner Párizsban tovább nélkülözött, felesége, Minna színészi fizetéséből és barátaik kölcsöneiből éltek, állandó feszültségben. A párizsi opera visszautasította a Rienzit, a Hollandi most bemutatásra kerülő ősváltozatának pedig csak a szövegét szerette volna megvenni – hogy mással megzenésíttesse! A megaláztatások csak lassan értek véget, a Rienzit végül bemutatták Drezdában, a jócskán átdolgozott A bolygó hollandit pedig 1843-ban tűzték műsorra ugyanitt (azóta is ezt a változatot játsszák világszerte). A siker még magát a szerzőt is megdöbbentette: a formabontó szerkesztésmód miatt ugyanis előre borítékolta a bukást. Világhírű szopránunkat, Lukács Gyöngyit hosszú évek óta győzködik itthon és külföldön egyaránt, hogy énekeljen Wagnert, ám ő nem akarta elhamarkodni a dolgot. Most azonban végre láthatjuk Senta szerepében. „A Wagner- szerepekre meg kell erősödni” – mondja a művésznő. – A zeneszerző köztudottan gyilkolta az énekeseket, különösen a szopránokat, Sentáé is iszonyatosan nehéz szerep. Mivel nem korabeli hangszereket használunk, még az eredetinél is hangosabb zenekart kell túlénekelnünk, ráadásul szünet és húzás nélkül játsszuk a darabot.” Épp emiatt Szendrényi Éva díszlettervező egyetlen, minimalista színpadképet álmodott meg a produkció számára.
Szikora János rendező szerint, ha a Hollandit akarjuk értelmezni, a záróképből kell kiindulnunk: a férfi és nő egyesülésének, egymásra találásának pillanatából. „Senta megformálásakor abból indultam ki, hogy nőnek lenni még manapság is sokkal nehezebb, bár férfi még sose voltam – nevet Lukács Gyöngyi. – Család, karrier, szerelem, nap mint nap önfeláldozónak kell lennünk. Senta nem elégszik meg a középszerrel, nem elég neki Georg. Ily módon a befejezést sem tragikusan kell felfogni, hiszen tudta, hogy mire számíthat. Az én elképzelésem szerint egyébként ez a történet nem valós, hanem Senta képzeletében játszódik. Szeretem a misztikumát, felemelő érzés énekelni.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!